A Don-kanyar emlékezete

2020. január 14. 19:35

Trombitás Kristóf
Mandiner
A 2. magyar hadsereget nem áldozatnak szánták.

A Don-kanyarban történtek – mint rengeteg embert Magyarországon – engem is családilag érintenek, mert az egyik dédapám soha nem tért onnan vissza. Hogy elesett vagy hadifogságba kerülve éveket élt-e még; senki sem tudja és soha nem derül már ki.

Azt tudom, hogy dédanyám, akit szerencsére még ismerhettem, élete végéig a nyomára akart bukkani és soha nem adta fel a reményt, hogy rájöjjön, mi lett a sorsa.

Százezernyi hasonló tragédiát jelent a Don-kanyar,

amely tragédiákhoz mindenki hozzászokhatott magyarként a 20. században.

Ám ettől még nem válnak igazzá az elmúlt 70 évben a hadseregre és az akkori vezetésre szórt szidalmak. A 2. magyar hadsereget nem áldozatnak szánták, hanem a kor legjobb, Magyarországon elérhető felszerelésével indult útnak, az ország fegyverkészletének a felét (!) ez a hadsereg kapta. Azt a parancsot, ami később Jány Gusztáv kivégzését is okozta, azonnal elnyerte Horthy rosszallását is, aki nyomást helyezett Jányra és végül áprilisban vissza is vonták a parancsot. Jányt 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság felmentette az ellene emelt vádak alól.

A korabeli közélet java is képviseltette magát az akkori magyar hadseregben, elég csak Horthy és Gömbös idősebbik fiaira gondolni, akik mindketten elestek.

És legfőképpen az nem igaz, hogy komolyabb harci cselekményeket nem hajtottak végre. Elég annyit mondani, hogy az urivi, szovjet hídfőállás több mint 130 harckocsijából nagyjából 80-at elpusztítottak.

A 2. magyar hadsereg veszteségei súlyosak voltak, de mit mondjanak akkor a németek, akik Sztálingrádnál arányaiban sokkal több embert vesztettek? És mit a szovjetek, akik a Voronyezsi Fronton szintén több tízezer embert vesztettek a magyarokkal összecsapva? A 2. magyar hadsereg nem adta könnyen a bőrét, jelentős veszteségeket okozott a Vörös Hadseregnek és nem azért érkezett, hogy tálcán kínálják a megadást.

A szovjetek terve a körbezárás és a teljes megsemmisítés volt, ami a magyar katonák hősiessége miatt nem történt meg. Fel sem merülhetett, hogy a magyar állam nem teljesíti az akkori katonai szövetségéből eredő kötelezettségeit. A NATO-ban sem vonhatjuk és vonhatnánk ki magunkat a katonai szövetség működéséből és céljai megvalósításából. És itt irrelevánsak a különbségek, a nagyságrendek, mivel most nincs világháborús helyzet.

A szocializmus éveiben keletkezett hamis mítoszokkal végleg le kell számolni.

Ettől nem lesz kisebb a gyász, de a hazug magyarázatoktól sem.

Magyarország a 20. században végül szinte mindig veszített, de úgy tűnik, a 21. század első két évtizedének végére elég jól állunk a legtöbb dologban, szerencsések a körülményeink.

Van miben bíznunk.

Összesen 139 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez az áldozat teória nekem már régebben gyanús, hárman voltak kinn a hozzátartozóim közül, egyiket sem szánhatták áldozatnak. Ketten jöttek haza a frontról.

Nagyapám az I.Háborúban elesett az olasz fronton, az öccse az oroszon esett hadifogságba, évek múlva hazajött és még elérte a II.-at, ahol szintén fogságba került, szintén évek múlva jött haza és már nem is élt itthon sokáig a cseppet sem derűs 50-es évek elején. Gyerekkoromban még láttam a kalligrafikus, mérnöki írású recept könyvet, amit éhezve a bajtársaival állított össze, felidézve az otthoni ízeket, hangulatot, az első fogság idején.

Nagyon kevés család nem szenvedett jóvátehetetlen sebeket.

Ne felejtsd el, hogy a háborúban majdnem mindenki veszített így vagy úgy, talán az Egyesült Államok ünnepelhetett aránylag felszabadultan.

Az oroszok olyan mértékű veszteségeket szenvedtek, hogy a háború végén ünneplés helyett csak valami tompa kábultságot tudtak érezni. A brutális elnyomó sztálini rezsim stabilizálódott.

Az angolok másodrendű hatalommá fokozódtak le a háború végére a nem jelentéktelen veszteségek ellenére.

A franciákat megalázták, nagyhatalmi státuszuk örökre megrendült.

Az ország sorsán nem változtatott volna, ha kimaradunk akkor a háborúból. Bulgária nem volt hadiállapotban a SzU-val, mégis 'felszabadították', és mivel kisebb-nagyobb vezető beosztású polgáraik nem tudtak vagy nem látták szükségesnek elmenekülni, alaposan meg lettek tizedelve.

"A 2. magyar hadsereget nem áldozatnak szánták."
Hivatalosan, bevallva: nem.
Tényszerűen: igen.
1. Ezzel kívánták leszerelni a németeket, akiknél a románok, szlovákok napi szinten feljelentgették Magyarországot, amiért nem hajlandó harcolni, és mezen felül kíméli a zsidókat.
2. Valóban, a zsidóság - és az ország - intaktsága elsőrendű cél volt a háború végét illetően, tartva egy 1919-es megismétlődéstől.
3. Ami ennek ellentmond, hogy a bolsevizmus ellen mentek.
Igen, de miért több ezer km-re a magyar határtól. Úgyhogy ez megtévesztés.
4. Ami ennek ellentmond: Kassa bombázása. Az NKVD hajtotta végre, amiről csak Sztálin tudott, aki egész Közép-Európát egységesen kezelte stratégiailag, és ebben egy magyarországnyi terület nem lehetett kivétel. Tehát Magyarországot, szovjet érdekből, be kellett ugratni a háborúba, és óriási hiba volt, hogy beugrottunk.
Viszont: nem volt más választás, mert akkor jön a német megszállás, jóval 44 előtt, már 1941-de legkésőbb 42-ben.
Az pedig a magyarországi zsidóság fizikai megsemmisülését jelentette volna, viszont a háborút Magyarország nem vesztesként fejezi be.
Lajtos Árpád vezérkari tiszt szerint: mindenki tudta, hogy a 2. hadsereget odadobták áldozat szerepébe, elsősorban időnyerés céljából.
Ez volt a helyzet, ami a valósághoz leginkább közelít, szerény véleményem szerint.
Legyen könnyű a föld mindannyiuknak, honvédeknek, munkaszolgálatosoknak, mindenkinek.
Ha valakikre el lehet mondani. Rosszkor voltak, rossz helyen, az a 2. magyar hadsereg a Donnál.
És erről ők semmit, de semmit nem tehettek...

Nagyon egyetértek, és nem vágyom háborúra, soha, senki ellen.
De tény: akkora az ellentmondás a magyar-román viszonyban, hogy előbb-utóbb valami be fog következni.
És azért értek egyet százezerszer, mert ha ez eljön, nem szabad, öngyilkosság lenne menekülni, meghunyászkodni, de a legnagyobb bűn lenne: veszíteni.
Ezért, ennek elkerüléséért: semmilyen pénz nem nagy ár.

Az anschlussos Bécstől pár km-re lehetetlen lett volna megúszni az először limitáltan, majd egyre növelt deportálást.
Bulgária, Románia nagyon messze volt a Német Birodalomtól, mi viszont, mint a csehek, lengyelek: nagyon közel.

Horthyék olyan kényszerhelyzetbe kerültek, amilyet még az ellenségének sem kíván egy tisztességes ember.
Persze, az akkor még rejtőzködő - ám az irányítást már megkaparintó - militáns cionista terroruralom szándékosan idézte elő: választhatott a rossz és még rosszabb között.
És ez nemcsak Horthyékra volt érvényes, az egész jézusi keresztény világgal ezt tették, különböző mértékben.
Leginkább velünk, magyarokkal bántak el, tudatosan, nem a véletlen műve volt...

Kipipáltak egy elkerülhetetlen lépést, a magyar katonák frontra küldését és ezzel szándékoztak időt nyerni.
Többször nem írom le.
Természetesen szurkoltak, hogy sikerüljön, de a 2. hadsereg - az élő erőn (emberi tényező) kívül - semmilyen értelemben nem volt alkalmas a modern hadviselésre, ezért a vezetés tisztában volt áldozat mivoltukkal...

Hadbalépésünk indokai lehetnek többek között:
1.Az orosz gyarmatbirodalom, amikor a történelem során először vált határossá
Magyarországgal 1939-ben, Lengyelország keleti (nagyobbik) felének elfoglalásával, akkor éppen Hitlerrel volt szövetséges és gyűrte le ezen kívül
Észtországot, Lettországot, Litvániát, Észak- Bukovinát és Besszarábiát. Finnországot is megtámadta és vett el tőle területeket.
Idegességre volt okunk, pláne mivel közelebb voltunk az orosz medvéhez, mint
például Ausztrália, amely tanulva az orosz terjeszkedési hajlam történelmi
trendjéből, már az 1860-as évektől partvédő műveket épített ellene. A
történelmi tapasztalat levonása felvilágosít arról, hogy ki is a gyilkos
agresszor.
2.Egyébként az orosz birodalmi terjeszkedés volt az, amiről Fridhjof Nansen, norvég sarkkutató és Nemzetek Ligája (Népszövetség) megbízott, állította: "Oroszország az 1500-as évektől kezdődően minden hét évben egy norvégiányi területet kebelezett be."
(Ezen, addig megállíthatatlan terjeszkedés érte el határainkat is 1939-ben. Egyetlen valamirevaló döntéshozó sem hagyhatta ezt figyelmen kívül.)
3. “Az oroszok már öt évszázadon keresztül próbálják országuk végső határát meglelni, de sehogy sem sikerül.”
(A. L. Kennedy, The Quarterly Review, 1947. január)
4. Humanitárius ok: Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott, míg hadba lépésünkkor már 26,373,000-nél.
Forrás: Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990.
5. Tagja voltunk, jó okkal, az Antikomintern Paktumnak. Megelőzve ezzel a nyugati világ jórészét. A kommunistaellenes szerződéshez 1939 februárjában csatlakoztunk. A Komintern a kommunizmus nemzetközi elterjesztésének szervezete volt.

Hadba lépésünk további indokai lehetnek:
6. Egy négy évvel korábbi felébredés akkor most jobb vagy rosszabb, Mr. Churchill?:
„Napokkal Németország kapitulációja után, 1945 májusában,
Churchill elrendelte egy a szovjetek elleni haditerv elkészítését. 1944 folyamán a Whitehall hidegháborúja még csak titkosszolgálati előjelzésekre koncentrált, mostanra azonban már a cselekvés lett a téma.
Churchill kifejezett célja a „Szovjetunió kiküszöbölése”
volt. A haditerv fedőneve az „Elképzelhetetlen Hadművelet” lett és csak 1999-ben vették le a titkosítását. A terv brit és amerikai
csapatok százezreivel számolt, akiket százezer újra felfegyverzett német katona
támogatott volna abban, hogy meglepetésszerű támadást intézzenek a háborúban kimerült keleti szövetséges ellen.
Miközben a Királyi Légierő szovjet városokat támadna Észak-Európa-i
támaszpontokról.”
(Forrás: Richard J. Aldrich, The Hidden Hand, Britain, America and Cold War Secret Intelligence (Az eldugott kéz, Anglia, Amerika és a hidegháborús titkosszolgálat), The Overlook Press, 2001, 57-58.old.)
7. Winston Churchill egy vezércikket írt Cionizmus kontra bolsevizmus címmel, amely az Illustrated Sunday Herald-ban jelent meg (1920. február 8). Ebben az írásban, amely nyomatékosította, hogy a cionizmus és a bolsevizmus „harcban áll a zsidó nép lelkéért”, felszólította a zsidókat, hogy tagadják meg a „bolsevik konspirációt” és tegyék világossá, hogy „a bolsevik mozgalom nem zsidó mozgalom”.
Ugyanakkor kifejtette:
(A bolsevizmus) a zsidók között semmi esetre sem új. Már Spartacus-Weishaupt-tól kezdve, Karl Marx-on át egészen Trockíjig (Oroszország), Kun Béláig (Magyarország), Rosa Luxemburgig (Németország), Emma Goldmanig (USA), ez a világraszóló összeesküvés a civilizáció megdöntésére és a társadalom átépítésére, a korlátozott fejlődés, a rosszindulatú irigység és a lehetetlen egyenlőség alapján, folyamatosan nő.
8. „A szövetséges nagyhatalmak együttesen és külön-külön is meg fogják bánni azt a tényt, hogy nem tudtak tenni több elhatározott és több együttes akciót a bolsevista veszély megsemmisítésére, mielőtt az túl erőssé nőtt.” (Winston Churchill, 1920. február 14.)

Szóvak szerinted a Szovjetunió úgy néz ki mint egy győztes?
Győztesnek néz ki a háború előtt a világ negyedét uraló angol birodalom?
Győztesnek néz ki a háború előtt a világ hetedét uraló francia birodalom?
Hogy egyéb győzelmi részletekbe ne is menjünk...

Azért, hogy a Nyugat nem volt kellően anti-kommunista nem Hitler a felelős, mert ez már 1920-ban látható volt, például maga Churchill szerint:
„A szövetséges nagyhatalmak együttesen és külön-külön is meg fogják bánni azt a tényt, hogy nem tudtak tenni több elhatározott és több együttes akciót a bolsevista veszély megsemmisítésére, mielőtt az túl erőssé nőtt.” (Winston Churchill, 1920. február 14.)

Én azért inkább Nemeskürtyvel értek egyet (ha nem is 100%-ban), nem Trombitással.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés