"Megvásároltuk a szabadságunkat"

2019. november 21.
Klementisz Réka
Egyidősek a rendszerváltással, és bár a harmadik köztársaság kikiáltása idején punk lázadással indítottak, mára az ország fősodratú rockzenekara a Tankcsapda. Paradoxon-e a fenntartható rock, az élet-e a legjobb méreg, és mitől lehet modellértékű megélhetésszerűen rocksztárkodni Magyarországon?

Debrecentől Lukács László Pro Urbe díjat kapott az 50. születésnapjára. Mire gondolt, amikor felvette az öltönyét, és elindult a díjátadóra?

Lukács László: Semmiképp sem arra, hogy ez nekem járt.  A Tankcsapdával kapcsolatban sok mindent lehet mondani, egyet biztosan nem, hogy ne tennénk egyértelművé: debreceni zenekar vagyunk. Debrecenben születtem, Debrecenből indultunk, ma is oda térünk haza. Tősgyökeres cívisként ennek a zenekarnak én vagyok az arca. A legnagyobb igyekezettel visszük a város hírnevét most már harminc éve az országban és a világon. Ennek visszaigazolását,  a Tankcsapda égisze alatt végzett munka elismerését és a város köszönetnyilvánítását látom a díjban. Nyilvánvaló, hogy soha nem kaptam volna meg, ha nincs a Tankcsapda. Egyébként nem voltam öltönyben.

Mit adott a Tankcsapda Debrecennek?

Fejes Tamás: Nem szeretném magyarázni a bizonyítványunkat. A debreceniek tudják ezt igazán. Ma is erős a városban a cívismentalitás. Olyan Debrecen, mint egy nagy falu. Erős az összetartás, a lokálpatriotizmus. Mondogatták, hogy ha otthon játszunk, más a légkör. Rájöttünk, hogy igazuk van. Tudat alatt kialakul a debreceni közönség és közöttünk egy kivételes kohézió. De ez már Laci asztala, ő itt a költő.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés