Bomba üzlet a földközi-tengeri emberkereskedelem

„Augusztus 14-én a római közigazgatási bíróság az olasz belügyminiszter vonatkozó tiltása ellenére engedélyezte a spanyol civil szervezet hajójának, a három hétig a Földközi-tengeren veszteglő Open Armsnak, hogy olasz felségvizekre lépjen. Korábban egyébként bírósági döntés sem kellett ahhoz, hogy hozzájárulás nélkül hajózzon be a Sea-Watch 3 német segélyszervezet hajója az itáliai partokhoz. Mellesleg a felsőbíróság ítéletének indoklásában állítólag orvosszakértői és pszichológiai véleményekre hivatkozva megállapította, hogy a nemzetközi tengerjogi szabályozásba ütközött a minisztérium korábbi rendelkezése.

Feltehetjük ugyanakkor a kérdést, hogy miért elsősorban a Matteo Salvini hatására szigorúbb migránspolitikát bevezető Olaszország az NGO-hajók kedvelt célpontja? Mielőtt a kérdést megválaszolnánk, tekintsük át a Sea-Watch 3 (SW3) nevű hajó legutóbbi akciójának dátum szerinti pontos fejleményeit.

Az érintett tengeri jármű, amely június 11-én Szicíliából elindult és Líbia partjainál 24 órán keresztül cirkált, június 12-én felvett 53, embercsempészek által magára hagyott migránst. Június 21-et írunk, amikor a lampedusai parti őrség 13 veszélyeztetett személyt partra enged. Június 29.: hatósági utasítás ellenére az SW3 kiköt Lampedusában. Holott Kiel kikötője már korábban jelezte, hogy befogadja a Carola Rackete vezette hajót, úgyhogy a kapitány több mint tíz év börtönt kockáztatott azzal, hogy makacsul ragaszkodott eredeti tervéhez. Elvileg felelnie kellett volna többek között a tengeri jog megsértéséért és az illegális migráció segítéséért.

Tovább bonyolítja a válaszadást az a Bild által megszellőztetett bizalmas német kormánydokumentum, amely szerint az SW3-nak Tripoliban (Líbiában) mint legközelebbi biztonságos kikötőben kellett volna partra szállnia. De a nemzetközi tengerjog alapján biztonságosnak számít Marokkó, Algéria, Tunézia és Egyiptom számos kikötője is, ahol a lap szerint jelenleg is vannak német turisták.

A fentiek alapján bátran megkockáztathatjuk annak a kijelentését, hogy egy jól megtervezett, alaposan kimunkált, tudatos provokáció zajlik az olasz hatóságok és kormányzat ellen. Mert ha az Open Arms kalandjára röviden visszatérünk, abban a történetben is megjelenik az alternatív szál, hiszen a spanyol kormány soron kívül bejelentette, engedélyt ad az NGO-hajónak, hogy kikössön a partjainál, a kapitány azonban rögtön jelezte, hogy a »szélsőséges humanitárius vészhelyzetre« tekintettel szóba se jöhet a többnapi hajóút.

Meggyőződésem ugyanakkor, hogy az ENSZ tengerjogi egyezménye alapvetően ellentmond annak, amit jelenleg a Földközi-tengeren tapasztalunk. A 98. cikk segítségnyújtási kötelezettség cím alatt ugyanis rögzíti, hogy minden állam kötelezi a lobogója alatt közlekedő hajó kapitányát, hogy a hajó, a személyzet vagy az utasok súlyos veszélyeztetése nélkül nyújtson segítséget valamennyi tengerben talált személynek, valamint a lehető legnagyobb sebességgel siessen a végszükségben lévő személyek megmentésére, ha arról értesült, hogy azok segítségre szorulnak, amennyiben ezen cselekvést észszerűen elvárhatják tőle. A szabályok tehát egyértelműek és teljes mértékben kizárják azt, amit jelenleg az NGO-hajók segítségnyújtás címen, mindenfajta felhatalmazás vagy megbízás nélkül művelnek.

Mindezek mellett szólnunk kell arról az időközben kialakult szoros érdekközösségről, amelyet a német szövetségi törvényhozás elnöke visszafogottan úgy jellemzett, hogy Carola Rackete hibázott, hiszen hamis jelzéseket küldött az embercsempészeknek.

Valójában ezek nem hamis, hanem nagyon is egyértelmű jelzések voltak a bűnözői csoportoknak a folyamatos migránstaxiztatással Afrika és Európa között. Az Europol adatai szerint csak 2015-ben az embercsempészettel foglalkozó bűnözői csoportok bevétele 3,3-6,6 milliárd euróra rúgott, és ehhez tegyük hozzá, hogy az elmúlt időszakban fokozódott a nyomás valamennyi mediterrán útvonalon.”