Vajon mivel vágna vissza Magyar Péter, az új kormányfő Putyinnak, ha az megkérdezné tőle: „Hát te meg ki vagy, és hogy az ördögbe kerültél Orbán helyére?”

A rendszerváltás után a „más”, „másság” piedesztálra emelése a baloldal és a liberálisok egyik fontos verbális fegyvere, identitásuk alkotó eleme volt.

Hogy ez pontosan mit jelentene – azon kívül, hogy a miniszterelnököt nem Orbán Viktornak hívnák –, az nincs egészen pontosan kidolgozva.

Nagy Ervintől tudjuk, hogy ez például a gyűlölködés megszűnését fogja elhozni. Erre ugyan kevés a sansz, mivel sok minden feltételezhető a misére igyekvőkkel kiabáló, újságírókat, politikusokat, nyugdíjasokat, anyukákat és úgy általában mindenkit fenyegető, zaklató tiszásokról, de hogy jóvoltukból egyszeriben mindenki a másik keblére borul, az aligha.

Még az augusztus 20-i legendás tíz pont sem tette egyértelművé, mi változik meg rögvest, mert ott az ígéretek 2030-ra (addig megállítják a tömeges elvándorlást, illetve visszaszorítják a levegőszennyezést), 2035-re (megállítják a népességfogyást, szuperkórház épül minden régióban, 80 évre emelik a várható élettartamot), vagy akár 2050-re (tízmillió fölé emelik a lélekszámot) szóltak. Illetve egy azonnali vállalás volt, az aszályhelyzet kezelésére vonatkozott. Kérdés, mi van, ha áprilisban történetesen árvíz lesz?

Hogy nemzetközi szinten mi lenne, azt sokan elképzelték már, ennek műfaja mindig az abszurd, esetleg a szürreális volt, hangulata a kínos és a szekunder szégyenérzet között vívódó. Vajon mivel vágna vissza (verbálisan vagy övcsattal) az új kormányfő Putyinnak, Trumpnak, Erdogannak, Hszi Csin-pingnek, ha az értetlenség egy adott pontján megkérdeznék tőle (helyettünk, magyarok helyett is):

(Ebben talán Le Pen kisegíthetné őket, aki von Haus aus tudja, hogy alighanem La Fontaine békája ugrott elő a meséből, aki annyira felfújta magát, hogy a végén szétpukkadt.)

Mindenesetre érdekes világ jön, ha a Tisza nyer, hiszen képviselőik (akik, ugye, ez esetben minimum százegyen kell hogy üldögéljenek a Parlamentben) nem nyilatkozhatnak, nem formálhatnak önállóan véleményt. Hogyan fognak felszólalni napirend előtt, hogyan interpellálnak?

Vagy marad az ismert módszer, amit karácsonykor láttunk: Magyar Péter a fa alá (aktualizálva a nyuszi mellé, az új kenyér szeletelésére, a Corvin közbe, Múzeumkertbe) odarendeli a maga propagandistáját, és kinyilatkoztat? Minek is ehhez százegy különböző gombnyomó kéz?

Alkotmányozni lehet majd feles többséggel, multinacionális cég exalelnök kecskéjére bízni a gazdaság káposztáját (kevés olyan kompatibilis dolog van, mint egy nemzetgazdasági érdek és egy multié); azaz a száz dolláros kérdés:

Be lehet tiltatni megjelent sajtótermékeket, de erre nem lesz szükség, mert meg sem fognak jelenni. A bírók beléphetnek pártokba, de aki rossz pártba lép be, annak le kell mondania a bíráskodásról, mert vagy van bírói függetlenség vagy nincs.

(Képzeljük el, amint a győztes tiszás képviselők mobilok tucatjait szerzik a pesti éjszakában, majd a parlamenti többségükre támaszkodva röhögve szavazzák meg maguknak a mentelmi jogot. Négy évig szabad rablás.)

De ezek csak bátortalan ötletek, nehéz bármit megjósolni, mert a következetesség nem erősségük. Amikor Magyar Pétert megkérdezték, mondjon három pozitívumot Orbánról, akkor nem sikerült ennyit összeszednie, de azt kibökte: „Jó hírem van számára: ’26 áprilisától sokkal többet tud foglalkozni az unokáival.” Hogyan?

Eddig azokról a kedélyes napokról elmélkedtünk, ami Tisza győzelemnél vár ránk. De mi van, ha veszítenek? Erre is van forgatókönyvük: „Most már azért is félek attól, hogy valami úton-módon a Fidesz nyer, mert az vezet el ahhoz a legveszélyesebb szcenárióhoz, amit nagyon nem szeretnék látni, hogy Budapest utcáin történnek olyan dolgok, amit egyikünk sem szeretne látni” – fogalmazott Mérő Vera. 

Jön tehát a polgárháború, mert az eddig nem volt, és ha „más” világot akarunk, akkor nyilvánvalóan ezt is ki kell próbálni. Ennél a kiszámítható, hagyományos, békés, unalmas rendszernél az is jobb...

***

(Nyitókép: Magyar Nemzet / Hatlaczki Balázs)

***