Nem értem, mit keres az ukrán zászló a budapesti Városháza épületén – Schiffer András a Mandinernek

Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten egy az Egyesült Államokkal formálódó gazdasági megállapodásról beszélt, Donald Trump amerikai elnök viszont éppen vámokkal tervezi sújtani az Európai Unió országait. Mi várható?
Először is: a kétoldalú kapcsolatok aligha lehetnek rosszabbak, mint Joe Biden elnöksége idején. Praktikus kockázatok azonban vannak. D. J. Trump nem nagy híve annak, hogy sok német autó furikázzon az amerikai utakon, márpedig a magyar nemzetgazdaság német autóipartól való függése megerősödött az utóbbi évtizedekben. Ráadásul amikor az Európai Unió a belső égésű motorok kivezetéséről döntött, Budapesten – a konnektivitás jegyében – megszületett a kelet-­ázsiai akkugyárak behozatalának gondolata, akár a természeti környezet feláldozásának az árán is. Ehhez képest most a német gazdaság és az elektromosautó-ipar is kifejezetten rossz pályán van, erre pedig csak ráerősíthet a Trump-féle vámháború. Ez nagy fejtörést okozhat a magyar nemzetgazdaság irányítóinak.

Talán enyhítheti a részleteiben nem ismert különalku.
Bármi lehetséges, akár az is megtörténhet, hogy ebben a sajátos felállásban a német ipar szereplői és rájuk kapcsolódva az uniós döntéshozók is valamiféle közvetítőt látnak meg Orbán Viktorban Donald Trump felé. Ebből Magyarország rövid távon profitálhat. 

Személyes vagy ideológiai konfliktus bizonyosan nem lesz a következő négy vagy ki tudja hány évben az USA és Magyarország vezetése között.

Mondják, a politikában nincsen hála.
Azért ezt árnyaljuk picit. Orbán ugyebár 2016-ban elsőként „endorszolta” Trumpot, aztán két évvel ezelőtt a fideszes holdudvar egy részének fintorgásától is kísérve személyesen látogatta meg Texasban az elnököt, akiről azt mondták, a republikánus jelöltségre sincs esélye. Nem hiszem, hogy ezt a kiállást elfelejtené Trump. Ami a vámháborút illeti, ott sokkal inkább az érvényes, ami Panama vagy Grönland esetében: érdemes Marco Rubio külügyminiszter nyilatkozatait figyelni, aki többek között kimondta azt, hogy multipoláris világrend van. Ezért néhány hónapja még „megsapkázás” járt volna. Az elnök berúgja a kocsmaajtót, előrántja a Coltot, mond valami nagyot, és abból lehet alkudni. Ebben a folyamatban lehet tehát szerepe a magyar miniszter­elnöknek, akinek – károkat is okozva az országnak – sikerült feljátszania magát a nyugat-európai és az amerikai politika terepére. Megjegyzem ugyanakkor: ennyire függővé, kiszolgáltatottá tenni a magyar gazdaságot a globális ellátóláncoktól hosszú távon végtelenül sebezhetővé teszi az országot.

Visszatérve a Trump-hatásra: felállhat-e a woke mozgalom abból az ütésből, amit az új kormánytól kapott?
Hirtelen eszembe jut az Európai Bizottság magyar tagjának meghallgatása: azt kérdezték Várhelyi Olivértől, támogatja-e a terhes férfiak abortuszhoz való jogát. Ezt nevezhetjük akár mélypontnak is, ez az elmebaj netovábbja. Ami a szivárványos zászlók levételét illeti a nagykövetségekről, ott ugyebár az lett a fő szabály, hogy csak a nemzeti lobogó lehet kint. Zárójel: ezt itthon is megfontolás tárgyává tenném, nem értem ugyanis, 

Célszerű egyébként onnan indulni, hogy ez az egész woke idiotizmus miért jött létre, többről van szó ugyanis, mint hogy ideológiai megszállottak mindenféle marhaságokat találtak ki. Nem így működik a világ. Amikor ekkora torkolattűzzel tolnak valamit, s óriási pénzek mozognak a háttérben, akkor többről van szó annál, hogy egy rút öregember át akarja alakítani a társadalmakat, csúnya dolgokat kényszerítve az emberekre.

Miről van akkor szó? 
A globális kapitalizmusban létrejöttek olyan aktorok, amelyek kikerültek az országok joghatóságából, kiágyazódtak a társadalmakból, azt sem tudjuk már, ki fizeti a révészt. Ezek alapvetően a magántőkealapok, amelyeknek az a profit­érdekük, hogy a társadalmakat évszázadok óta formáló intézmények szűnjenek meg. A nyílt társadalom politikája nem más, mint a társadalom felszámolásának a politikája. Ezért tévedés baloldalinak nevezni, hiszen a baloldalnak épp a legnagyobb ellensége ez az agresszív progresszív nyomulás, a munkásmozgalom mindig a társadalomra épített. Ha felülről lebocsátott, virtuális identitásokkal, profilképekkel helyettesítjük a természetes identitásokat, néhány korporáció kezébe kerülnek a tömegek. A nemzetállamokra építő tőkekonglomerátumok ezzel ellenérdekeltek, ádáz küzdelem folyik, ennek látjuk a kitüremkedését az Egyesült Államokban. Az előző fordulópontot én 2008-ra, a gazdasági világválság idejére teszem.

Miért?
Kiderült, a király meztelen. Azoknál, akik addig a jóemberkedést finanszírozták, hirtelen felfeslett, hova vezetnek az akcióik. Addig, nagyjából a 
hidegháború vége óta, a technokraták uralkodtak a Nyugaton, a „szakértelem” mindent igazolt, nem volt több kérdés. 2008-ban aztán köpönyeget váltottak, elkezdték átkonstruálni a szimbólumaikat. Emlékszem, az amerikai imperializmus, illetve az iraki háború ellen Európában szivárványos zászlókkal és békefelirattal tiltakoztunk. Nekem is van egy ilyen otthon, a Szabadság téren tüntettem, többek között Szalai Erzsébettel és Budaházy Györggyel.

Érdekes koalíció.
Még korábban, a kilencvenes években frissen végzett jogászként ingyen adtam jogi tanácsot melegjogvédő szervezeteknek. Ez a kiállás akkor tényleg kockázatot jelentett. Mostanra oda jutottunk, hogy óvodásoknak transzokról akarnak mesélni. Ezeket a mai bohócokat nem a konkrét megalázott emberek helyzete érdekli, a Pride-­hónapok a legkevésbé szólnak erről. Trump belépője engem kissé a magyarországi rendszerváltás éveire emlékeztet. Lényegében egy pillanat alatt minden marhaság, amit előzőleg az állampárt harsogott, nevetségessé vált. Nem is az elnöki rendeletek normatív tartalma számít szerintem elsősorban, hanem az, hogy 

Egyik napról a másikra senki nem áll ki azért, hogy Meseország mindenkié-szintű szörnyűségeket toljanak kiskorúak elé. Ez a valódi fordulat!

Az utóbbi napokban sorra derültek ki elképesztő részletek a USAID nevű, eredetileg segélyeket nyújtó, bár a kezdetek óta külpolitikai érdekek képviseletét szolgáló amerikai szervezet pénzköltéseiről. Mik a tanulságok?
Pontosítsunk: ez a szervezet nem elsősorban az Egyesült Államokat, hanem a kiágyazódott globális nagytőkét képviselte szerte a világon. Úgy vélem, 

Így is tett: azonnal felfüggesztette a kifizetéseket. Olyan sebességgel kezdett el nyomulni, hogy az ellenfélnek ideje sem volt észbe kapni. Ami a USAID-et és társait illeti, szögezzük le, hogy nemzetközi fejlesztéspolitikára szükség van. A migrációs válságokkal szembeni leghatékonyabb eszköz nem a falak és kerítések építése, jóllehet azokra is szükség van, hanem a válságrégiók élhetővé tétele. Kicsiben és korlátosan ezt Magyarország is csinálja, a program neve Hungary Helps. Nekünk ráadásul még gyarmataink sem voltak, ezzel szemben az Egyesült Államoknak lenne mit visszacsepegtetnie a globális Délnek, elég kárt és fájdalmat okozott az utóbbi évszázadban arrafelé. Nemzetközi együttműködésre ettől függetlenül is szükség van, gondoljunk csak az ökológiai válság elleni fellépésre, ahogy az offshore-mocsarak lecsapolásának is itt lenne az ideje. Tehát azért a fürdővízzel a gyereket nem kéne kiönteni! Sajnos a USAID-jelenség, illetve a progresszív nyomulás épp abban áll, hogy egy jóemberkedő álarc mögé próbálja elrejteni a romlottságot és a gonoszságot, amit a világban terjeszt. A célkitűzései közül számos fontos és hasznos, csak valójában nem ezek vannak a fókuszban. Az egész progresszív politika ezt műveli, ez a technikája. Szemléletes példa erre, amit az utolsó akciója során művelt Bangladesben.

Mi történt?
Bő másfél évtizedes uralom után sikerült elzavarni Sejh Haszina miniszterelnököt, mondván, korrupt és autoriter. Ez igaz, fogalmazzunk úgy, abban a régióban ez nem példa nélküli. Csak a derék haladó sajtó arról már elfelejtett beszámolni, hogy a kormányfő nemcsak a politikai kivételezetteknek, hanem a nőknek és a hindu kisebbségnek is előjogokat adott az állami hivatalokban. A haladók által felcukkolt tüntetőknek – természetesen diákokról van szó a demokrácia meg az emberi jogok érvényesüléséért, ismerjük már a slágereket – elsősorban épp azzal volt bajuk, hogy mit keresnek a nők meg a hinduk a felsőoktatásban és másutt. A hatalmat megdöntő szervezetek iszlám fundamentalisták. A művelet célja nyilván nem az volt, hogy Bangladesben végre beköszöntsön a nyugati demokráciák korrupciómentes aranykora, hanem hogy a világ azon részét, elsősorban Indiát destabilizálják. Robert Kennedy világossá tette bizottsági meghallgatásán: 

A módszerek azonban nagyjából a vietnámi háború kudarca óta megváltoztak, át kellett térni a soft powerre, az USA hidegháborús győzelme jórészt ennek köszönhető. Nem jóságos filantróp bácsik jöttek be akkoriban Közép- és Kelet-Európába, arról volt szó, hogy kiszervezték az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeinek a képviseletét civilnek nevezett szervezetekhez. És ez azóta is így van, csak közben az amerikai államgépezet fejére nőttek – Trump most ezzel akar leszámolni.

Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő mindenesetre felháborodásának adott hangot a USAID-pénzek felfüggesztésén. Azt írta: neki a szervezet egyik illetékese ősszel azt mondta, dollármilliókkal támogattak Magyarországon jogállamisági, korrupcióellenes és demokráciapárti programokat, amelyek finanszírozását Freund szerint most az Európai Uniónak kellene átvennie.
Fellibbent a függöny. Még egyszer mondom: 

Nem a demokrácia védelme volt nekik a fontos, hanem piacot és ellenőrzést akartak növelni a térségben. Az utóbbi másfél évtizedben annyi változott, hogy nem kifejezetten az Egyesült Államok, hanem az említett woke-kapitalizmus sikerében voltak érdekeltek. Megjegyzem, az EU-hoz való csatlakozásunk idején az is elképzelhetetlen lett volna, hogy egy uniós intézmény tagországok belpolitikájába próbáljon beavatkozni, akár pénzügyi eszközökkel. Ezt elképesztőnek tartom. Legyen bárkinek bármilyen véleménye a magyar kormányról, aligha Magyarországnak kellene lennie a nemzetközi fejlesztéspolitika terepének. Mit tesznek például azért, hogy Líbiában végre újra működő állam legyen?

Kis belpolitika. A Tisza Párt vezetője úgy vélekedik, hogy Mesterházy Attilával és másokkal pártalapításban gondolkodnak. Valóban?
Már megüzentem neki korábban: biztos lehet benne, hogy nem indulok választáson, ahogy abban is, hogy 2026 áprilisában nem ünneplem majd a Fidesz ötödik kétharmadát a Bálnában. Az illető ugyanis legutóbb, 2022 tavaszán épp ott éljenezte a negyedik kétharmadot. Erre azt írta, legalább több időm lesz az év másik 364 napján Gulyás Gergelyékkel lenni. Nem értem: a miniszterrel legutóbb nagyjából másfél éve, az MCC Feszten beszélgettem, úgy, hogy a helyiségben a Diákhitel Központ Zrt. frissen megbukott vezérigazgatója is jelen volt. Miről beszél? Ez az egész jelenség egyébként épp egy éve a szürrealitás tartományába tartozik, teljesen abszurd. Elképesztő már önmagában az is, ahogy ez az ember semmilyen közhatalmi funkcióval nem bíró személyek oldalán kommentelget. Valaki frappánsan azt írta neki, előbb jut eszébe róla egy pizzafutár, mint egy miniszterelnök-jelölt. 

Ebben azonban benne van az is, hogy a magyar társadalom egy része 2010 óta azt érzi, elfogyott a levegője, irracionális düh dolgozik benne a kormánnyal szemben, a gazdaság pedig épp köhög.              

(Az interjú a Mandiner Reakció szerkesztett verziója)

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád