Feladták a leckét a Nyugatnak: a miniszter szerint csak a magyar stratégia működőképes (VIDEÓ)

2025. január 09. 12:51

„A gazdasági semlegesség stratégiája is működik, sőt igazából egyedül az működik, hogyha végignézünk a világon” – mondta Szijjártó Péter.

2025. január 09. 12:51
Szijjártó Péter

A tavalyi a magyarországi gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt a beruházásösztönzés szempontjából, a 2024-ben kötött megállapodások alapján 4000 milliárd forintnyi új beruházás érkezik hazánkba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető leszögezte, hogy az utóbbi éveket a veszélyek és a válságok jellemezték, amelyek hatásai rendre begyűrűztek a gazdaságba is.

Fegyveres konfliktusok, terrorfenyegetések, egészségügyi válság – mind-mind rendkívüli nehézségeket okoztak a világgazdaság szereplőinek”

– mutatott rá.

Ennek kapcsán kifejtette, hogy mindennek nyomán új világgazdasági korszak kezdődött, s a változások rendkívül éles globális versenyt indítottak be a beruházásokért. Márpedig szavai szerint azt, hogy mely országok kerülhetnek az új éra győztesei közé, főképp az döntheti el, hogy kik tudják magukhoz vonzani a legfejlettebb technológiájú beruházásokat.

„És ebben a versenyben Magyarország a rendkívüli nehézségek ellenére is kiválóan teljesített a tavalyi évben is (…) 2024 a hazai gazdaságtörténet második legeredményesebb éve lett beruházásösztönzési szempontból” – húzta alá. Majd arról is beszámolt, hogy a kormány hetvenhét vállalattal kötött megállapodást új beruházásokról, amelyek összesen 4000 milliárd forintnyi értéket jelentenek.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy ezeken belül a legtöbb beruházási projektet magyar cégek hajtják végre, huszonhárom vállalattal sikerült megállapodni, ami példátlannak számít. „A gazdasági semlegesség stratégiája is működik, sőt igazából egyedül az működik, hogyha végignézünk a világon” – vélekedett.

A sikeresség oka

Ennek alátámasztására rámutatott, hogy a legnagyobb beruházási volument a hét érintett kínai vállalat képviseli, ezek a teljes beruházási érték felét teszik ki, de dél-koreai és japán cégek is hoztak döntést új nagyberuházásokról. „Az összberuházási érték kis híján 80 százalékát a Kína-Dél-Korea-Japán hármas hozta Magyarországra. Gondoljunk bele, ha engedtünk volna a nyomásnak, ha meghajoltunk volna a támadások súlya alatt, s nem hajtottuk volna végre a keleti nyitás stratégiáját, nem vágtunk volna bele a gazdasági semlegesség stratégiájába,

hogyha engedtük volna, hogy elvágjanak minket a keleti beruházásoktól, akkor sok ezer munkahely és sok milliárd eurónyi beruházás más országokba ment volna”

– mondta.

„De a gazdasági semlegességet mutatja az is, hogy a negyedik legtöbb beruházást a németek, az ötödik legtöbb beruházást az amerikaiak, míg a hetedik legtöbb beruházást a svájciak hozták Magyarországra a tavalyi esztendőben” – folytatta. „Így a szélrózsa minden irányából érkeztek vállalatok, amelyek modern technológiát hoztak, s amelyek új munkahelyeket teremtettek Magyarországon” – tette hozzá.

A miniszter tudatta, hogy továbbra is a járműipari és az elektronikai beruházások adják a gerincét az új beruházásoknak, de az élelmiszeripar feljött a harmadik helyre, és tizenkilenc olyan, magas hozzáadott értékű projektről is megállapodás született, amelyek nyomán üzleti szolgáltatóközpontok, informatikai beruházások vagy kutatás-fejlesztési tevékenységek érkeznek hazánkba.

Véget ért az országon belüli kelet-nyugati egyensúlytalanság

„Tehát a magyar gazdaság dimenzióváltásában is tudtunk egy jelentőset előrelépni” – fogalmazott. Végül pedig arra is kitért, hogy már a múlté az országon belüli kelet-nyugati egyensúlytalanság, ugyanis Borsod-Abaúj-Zemplén és Komárom-Esztergom vármegye végzett az első helyen, miközben a kormány nagy erőkkel dolgozik a délnyugat-magyarországi térség fejlesztésén is, amit jól mutat, hogy Baranyába is érkezik három új beruházás a tavalyi megállapodások eredményeként.

Tehát 2024 minden idők második legsikeresebb esztendeje lett a beruházásösztönzés szempontjából, köszönhetően annak, hogy a gazdasági semlegesség stratégiáját elkezdtük végrehajtani”

– összegzett.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Danil Shamkin/NurPhoto via Getty Images

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2025. január 09. 20:28
A Nyugat nő. Egyre több az Ali, Zulejka... Es Tommaso se csinál gyereket Izraelben.
survivor
2025. január 09. 20:25
Ki ad nekünk nyersanyagot, energiahordozót ? Németország ? Lengyelorszag ? Románia ? Esztország ? Lettország ? Litvánia ? Norge ? France ? Meséljetek libsik...
survivor
2025. január 09. 20:20
Az 56- ot leverő Hruscsov, az utód Bezsnyev közül min. az egyik ukrán...Tommika
survivor
2025. január 09. 20:18
Tomma Mit tett az usa fennállasa előtt es alatt ? Mesélj... Indiánok nepirtasa, negerek rabszolgasága, imperializmus... Te kis debil...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!