Kiverte a balhét Gyurcsány „pótfia” Kötcsén, de nem jutott sokra

2024. szeptember 10. 10:01

Gyurcsány szerint azért „kitűnő fickó”.

2024. szeptember 10. 10:01

Nyitóképünk: Képernyőfotó/Reels-videók, Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

„Az ország kiárusítására” hivatkozva balhézott Orbán Viktor kötcsei megérkezésekor a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, a Demokratikus Lendület, amelynek vezéralakja Gyekiczki Márton érdi önkormányzati képviselő, DK-s politikus volt – írja a Magyar Nemzet.

A fiatal politikus nem akárki a lap szerint, amely Gyurcsány Ferencet is idézi, aki július 20-án így írt róla: „Gyekiczki Mártonnak évek óta egyfajta pótapja is vagyok. Kitűnő fickó, sok okot ad büszkeségre. Mint kiderült, ő jelenleg a legfiatalabb önkormányzati képviselő az országban, ráadásul DK-s színekben. Na ne higgyék, hogy én indítottam el ezen az úton. Örömmel tettem volna, de e tekintetben már kész volt. És sem elindítani, sem eltántorítani nem lehetett. Tudja, mit akar. Nem miattam lett DK-s, hanem mindazért, amit képviselünk. Megingathatatlanul hisz az igazában és elszántan száll az elveiért harcba, olykor a hangos vitáktól sem retten vissza. Marci nagy reménységünk.”

A Magyar Nemzet szerint egyébként érdekes, hogy éppen az ifjúgyurcsányista politikus vádol másokat kiárusítással. A lap szerint ugyanis Gyekiczki Márton édesapja többek között az SZDSZ-es Kuncze Gábor és Demszky Gábor mellett is dolgozott. Mint írják:

Gyekiczki a volt belügyminiszter mellett a privatizáció hőskorában kabinetvezetőként, az egykori főpolgármesternél pedig irodavezetőként tevékenykedett, méghozzá a Hagyó-időszakban. A fővárosnál ekkoriban az Állami Számvevőszék alaptalan kifizetéseket talált – teszi hozzá a portál.

Gyekiczki Márton akciója azonban nem jutott sokra: Orbán Viktor miniszterelnök a DK-sok helyszíni balhézása ellenére is megtartotta sajtótájékoztatóját.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2024. szeptember 12. 15:40
Nézz rá a DK-sokra, a képükre van írva a korruptság, az árulás, a sunyiskodás. Igen, ezek a belsö tulajdonságok kiülnek az arcra. Az egyedüllét óráiban, miután kialudta a kómát, Gyurcsány így roskadozik bünei súlya alatt. A lázadozó bunkósággal kevert önvád lassacskán elveszi immáron a maradék eszét is. "Pofátlanul csak hazudtunk reggel, délben, este, Vajon a ti szemetekben ez oly szépen fest-e? Gyurcsány vagyok nem tagadom, a magyarok veszte, Ki oly sok ember boldogságát komiszul elcseszte. Adjál mégis egy újabb esélyt a kókler Ferónak, Még akkor is, ha unokáid ezért jól megrónak. Nálam csak a mutyi számít, nincs helye melónak, Megtehetem, bőröm vastag, mint egy csatalónak. Bár jól tudom, kívánjátok, hogy hamar kimúljak, Adja Isten, hogy még egyszer rátok szabaduljak. Megoldom a problémátok, mint még soha senki, Úgy éltek majd mint egy csöves, éhenkórász jenki."
Palatin
2024. szeptember 12. 11:27
Juhász Gyula ezt írná ma Gyurcsányról : "Milyen volt böszmesége, nem tudom már, De október haván e barbár eszemben jár. Saját sortüzét nézvén, mint részeg gúnár, Lelkében minden találatra szólt egy fanfár. Milyen volt böszmesége nem tudom már, De ha látom e kajlán vigyorgó szerzetet, Szívem sajog, sajnálom e mulya nemzetet, Miért hagyja még öt, miért oly palimadár? Milyen volt böszmesége nem tudom már, De ha arra gondolok, hogy ez a bösz lator, - Ha népem, ne adja Isten, lenne oly botor -, Repetázna, várna ránk a sors, a bús, a sivár."
allover-2
2024. szeptember 10. 18:00
Csőzik lacika és az ElQro is buszke lehet rád, baromarc!
lofejazagyban-2
2024. szeptember 10. 17:47
a papa a szadesz előtt az MSZMP-ben is nyomult, mondhatni karrierista volt, de Kuncze kabinetfőnökségénél feljebb nem jutott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!