Orbán: Lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni (VIDEÓ)

2024. július 05. 16:10

Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt az orosz elnökkel a magyar kormányfő.

2024. július 05. 16:10

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

A Mandiner pénteken beszámolt róla, hogy az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú kapcsolatokról kezdett eszmecserét a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

A magyar miniszterelnök a tárgyalás előtt, a sajtó jelenlétében mondott köszöntőjében emlékeztetett, hogy 2009 óta ez a tizennegyedik kétoldalú találkozójuk az orosz elnökkel.

Ugyanakkor hozzátette, hogy ez most különlegesebb, mint a korábbiak.

Azt is felidézte, hogy legutóbb 2022 februárjában járt Moszkvában, még a háború előtt. Orbán Viktor emlékeztetett, hogy július elsejével Magyarország adja az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

A kormányfő megköszönte az orosz elnöknek, hogy „ilyen nehéz körülmények között” is fogadja. Hangsúlyozta:

lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni”.

A felvételt itt tudja megtekinteni:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
salmonella
2024. július 05. 19:23
Genusnextgen, mag Lajoss éppen majszolja borelljózsi, meg ursula senyvedt p*csáját és várja, hogy azt tegye, amit neki diktálnak.
Ninini
2024. július 05. 18:44
Tiszta hülye az egész unió. Komolyan úgy hiszik, hogy lehet Oroszországot figyelmen kívül hagyni? Nem tárgyalni vele? Belengetni egy ilyen baromságot az elkerülhetetlen arcvesztéssel jár, Oroszország ugyanis túl nagy elefánt a szobában ahhoz, hogy lehessen nem észrevenni.
cccbasatu
2024. július 05. 18:34
Erős túlzás hogy mindenkivel tud beszélni Orbán még a honi magyarsággal sem,külföldön még úgy sem.Magyarul nem ért szót majdnem senkivel.Van néhány állam és néhány bukott és bukás szélén levővel tud handabandázni! De ez látszik a nyilatkozatokba is.Az Orbáni média pozitívra átírja a kudarcokat mint a választási eredményeket meg a háborús hisztit meg az oltás és járvány hisztit,és a honi gazdaság bedőlését,a fizetési mérleghiányt stb-stb.
kunfia1
2024. július 05. 17:30
Péntek van, amikor Orbán új frakciót ígért, és semmi hír a frakcióról. Putyin is részese lesz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!