Magyar Péter tarthatja porondon Gyurcsányt

2024. július 04. 09:12

A DK-vezér korábban azt nyilatkozta, hogy hajlandó lenne együttműködni Magyar Péterrel.

2024. július 04. 09:12
null

Nyitókép: Origo montázs, MTI/Koszticsák Szilárd, Hegedüs Róbert

A júniusi választások nyomán nehezebbé vált Gyurcsány-párt politikai túlélése, mivel az ellenzéki pártok versenyében alulmaradt a Tisza Párttal szemben – mondta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy bár Magyar Péternek és az általa alelnökölt Tisza Pártnak sokkal nagyobb arányban szavaztak bizalmat a baloldali voksolók az EP-választáson és az önkormányzati választáson, mint a DK-nak, 

továbbra is a Gyurcsány-párt a legnagyobb baloldali párt a parlamentben, az ország szempontjából legmeghatározóbb döntések pedig az Országgyűlésben születnek.

A szakértő azt is jelezte, hogy Budapest főpolgármestere Karácsony Gergely marad, akiről számtalanszor bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc embere, így rajta keresztül a DK elnöke továbbra is jelentős befolyást gyakorolhat a főváros működésére.

Együttműködés?

A portál emlékeztet: 

Gyurcsány korábban azt nyilatkozta, hogy hajlandó lenne együttműködni Magyar Péterrel.

Ez a szövetség ugyan jelentős szavazói bázist jelentene, de Gyurcsány elveszítené a vezető szerepét, amit a baloldalon több mint egy évtizede betölt. Gyurcsány jövője szempontjából kulcskérdés, hogy képes-e Magyar Péterrel szemben alternatívaként megjelenni, vagy pedig az történik a Tisza Párt vonatkozásában, amit korábban számos más – elsősorban MSZP-s – politikus csinált a DK-nak kedvezve, azaz hogy elhagyja a pártot egy újabb, erősebb formációért” – fogalmazott ifj. Lomnici. 

A szakértő szerint a DK mozgástere jóval szűkebb lehet majd az eddigieknél, 

és további probléma, hogy a párt komoly utánpótlási gondokkal is küzd, ismert arcai pedig nem von­zóak a szavazók számára.

Reális alternatíva

A DK szerepe nagyban függ attól is, hogy képes-e bekebelezni további baloldali pártokat, és átcsábítani más politikusokat a soraiba, ahogy ezt az elmúlt tíz évben látványosan és konzekvensen csinálta, illetve képes-e alternatívát mutatni a baloldal leginkább támogatott formációjával, a Tisza Párttal szemben” – magyarázta ifj. Lomnici, aki szerint 

a DK jövőbeni szerepe, vélhe­tően, a radikális baloldal képviselete lesz, markáns globalista és föderalista ígéretekkel, illetve a leghangosabb kormánykritikával. 

A DK talán legvégső támasza az országgyűlési frakció és annak hátországa lehet, amely részben módot adhat valamennyi építkezésre a parlamenti munka és a nyilvánosság révén. A 2026-ban esedékes ország­gyűlési választás jó eséllyel eldöntheti Gyurcsány és pártja további politikai sorsát.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Nagy Ervin

Mandiner

Idézőjel

Látjuk, halljuk, tapintjuk és ízleljük, azaz tapasztaljuk. Beszélünk róla, így Gyurcsány továbbra is létezik.

 

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. július 04. 21:36
Azért jó látni,hogy ennyire beszartatok a Magyar Pétertől….😉
ekeke1
2024. július 04. 15:35
Kotucso "Azért most megnézném a közvélemény kutatási adatokat." Minek? A június 9-i választásoknál szélesebb közvélemény kutatási mintánál reprezentatívabbat elképzelni sem lehet... Fidesz 45 , görényék 29, böszme 8, torockaiék 6. És a resztli amit visszadobtak.
ekeke1
2024. július 04. 15:32
Csak hogy világos legyen a görény háttere: 444.hu/2024/07/04/ok-segitettek-a-hatterbol-felepiteni-magyar-peter-30-szazalekot-hozo-kampanyat-es-orszagjarasat Miért is nem lepődünk meg?
Skywalker_bp
2024. július 04. 15:26
Kormányzati körökben egyre nagyobb aggodalommal figyelik, hogy a választások óta tovább csökkent a Fidesz előnye a Tisza Párttal szemben, az ma már kevesebb, mint 10%. Ez jelentős változás június 9-hez képest is. A Fidesz várhatóan a DK-val összefogva és Gyurcsányt játékban tartva igyekszik a Tisza további erősödését megállítani. Mondom én hogy érik a nagykoalíció a narancssárga és a kék Fidesz között. Szép. De már ez sem segít. Ha a Patriótáról kiderül, hogy blöff volt, az tovább rombolja Orbán tévedhetetlenségének hamis mítoszát, amit Rutte, a vejének brutális gazdagodása és a tábor számára váratlan kijevi útja a saját félrevezetett táborában már eleve megtépázott. És tovább erősíti a közvélekedést, amely szerint Orbán Viktor elvesztette varázsát és kapcsolatát a valósággal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!