Gyurcsány Ferenc a vesztét érzi? Mindennek és mindenkinek nekiment a DK elnöke

2024. július 07. 10:28

A pszichózis jeleit mutató szövegben a kioktatás dominál, sokszor hiányos összefüggésekben.

2024. július 07. 10:28

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Mindenkinek nekiront Gyurcsány Ferenc új Facebook-posztjában: a balos és a jobbos médiának, Orbán Viktornak, Magyar Péternek, sőt, mindenkinek, akit épp maga előtt lát vagy maga elé képzel.

Egyedül saját magának nem megy neki, minden bizonnyal ő lehet a tornádó szent szeme ebben a szürreális látomásban.

Csak az ízelítő kedvéért pár idézet: „Sajtóban hazudni nem kell félnetek jó lesz ha a szerkesztőség egyetért én nem ellenzem. A hatalomtól legalább részben független sajtó a pártok mellett az Orbán-rendszer megdöntésének legfontosabb intézménye. Amikor a sajtóról írok, akkor a rendszer megdöntésének feltételeiről is írok.”

Aztán Orbán és Magyar kerül terítékre:

 Orbánnak rendszeridegen minden tőle független intézmény, így a sajtó is. 

Magyar egyelőre mindennek nekimegy, amiről úgy gondolja, hogy kritikus vele szemben, vagy csak egyszerűen rossz színben tünteti fel. Hogy mi a viszonya a sajtószabadság alkotmányos eszméjéhez, azt még nem tudjuk.”

Utána megsemmisítőnek szánt támadást indít az összes sajtótermék ellen: 

„Ha egy médium kivonja magát a nyilvános kritika alól, ha a sajtószabadságra hivatkozva önmagát, működését, minden egyéb feltétel teljesítése nélkül érinthetetlen szerepbe helyezi, akkor nem úgy viselkedik, mint a NER?

Az a rendszer, melyben a kormány önmagát azonosítja az országgal, ezért a kormány politikáját ért minden kritikát az ország kritikájaként, elárulásaként értelmez. Amikor valaki, a működését érintő tárgyszerű kritikára nem tárgyszerűen válaszol, hanem úgy tesz, mintha a kritika alkotmányos alapjogokat sértene és ezért mintegy azt védve ellentámadásba lendül, és/vagy egyenesen a kritikus személyét támadja, akkor nem azt érezzük, hogy a szóban forgó alanyt már súlyosan megfertőzte Orbán pusztító rendszere?”

Végül a biztonság kedvéért megvádol és számon kér mindenkit, aki máshogy látja: „Ennek a rendszernek számtalan intézményi, szabályozási és egyéb eleme van. 

Aki, miközben nyilvánvalóan része ennek a rendszernek, mégis kívülállóként viselkedik, az vagy súlyos intellektuális, vagy hasonlóan súlyos erkölcsi gondokkal küzd.

 Elbújik felelőssége alól, menekül.”

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Gyurcsány Ferenc

Facebook

Idézőjel

Magyarországot folyamatosan fertőzi az orbáni politikai magatartás, kultúra és erkölcs.

 

Összesen 209 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elmkov
2024. július 07. 19:16
Ez megzakkant.
atti64
2024. július 07. 15:52
EZ A PATKÁNY MIKOR DÖGLIK MEG???????????????????????????????
kisemgy
2024. július 07. 15:09
Most már jöhetnek a kib..ott jó könyvek a baloldalról
Srptk
2024. július 07. 14:25
Menthetetlen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!