Varga Mihály: Ez nem tartott sokáig – Brüsszel mégis kihátrál határvédelmi költségeink finanszírozásából

2024. május 28. 08:27

Varga Mihály szerint a magyar határvédelem kapcsán érdemes lenne megérteni, hogy a schengeni határról van szó, ahol több ezer magyar határőr, rendőr dolgozik azért, hogy az Európai Unió területére senki ne lépjen be illegálisan.

2024. május 28. 08:27
null

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Ahogy a Mandiner korábban megírta, Johannes Hahn költségvetési biztos júniusra tervezett látogatása az első lépés lehetett volna abba az irányba, hogy Brüsszel szerepet vállaljon Magyarország határvédelmi kiadásaiban. Varga Mihály pénzügyminiszer pár napja még optimista volt a látogatással kapcsolatban, azóta azonban kiderült, hogy a költségvetési biztos csak Budapestig fog eljönni és nem hajlandó személyesen megtekinteni a határkerítést, ez pedig Varga szerint sokatmondó annak fényében, Brüsszel mennyire is gondolja komolyan ezt a támogatást – írta meg az Index.

Elsőként a Szabad Európa cáfolta, hogy Johannes Hahnnak szándékában lenne megtekinteni a déli határkerítést. Ettől függetlenül, főleg a közelgő magyar EU-tanácsi elnökségre miatt a biztos jelezte, hogy kész június második felében Budapestre látogatni, hogy megbeszéléseket folytasson az EU következő, többéves keretköltségvetéséről.

Varga Mihály a Facebookon reagált a fejleményekre.

Ez nem tartott sokáig… Johannes Hahn, uniós biztos elfogadta a meghívásom, de csak Budapestig hajlandó eljönni, a vita tárgyát képező déli határkerítéshez már nem

– írta a tárcavezető, majd hozzátette, hogy azért „bízik a további egyeztetgetésben és abban, hogy talán mégis lesz mód a személyes bemutatásban”.

Varga Mihály szerint a magyar határvédelem kapcsán érdemes lenne megérteni, hogy a schengeni határról van szó, ahol több ezer magyar határőr, rendőr dolgozik azért, hogy az Európai Unió területére senki ne lépjen be illegálisan.

A pénzügyminiszter bejegyzését itt tekintheti meg:

***

 

 

Összesen 169 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RWG1
2024. május 28. 11:48
Nem kerítést kellett volna építeni, hanem egy vasúti szerelvényt működtetni Röszkétől Hegyeshalom vagy akár Brüsszelig.
Akitlosz
2024. május 28. 11:46
"Varga Mihály szerint a magyar határvédelem kapcsán érdemes lenne megérteni, hogy a schengeni határról van szó, ahol több ezer magyar határőr, rendőr dolgozik azért, hogy az Európai Unió területére senki ne lépjen be illegálisan." Hát, ha ennyit sem képes megértetni az EU-val, akkor valahol nagyon nagy baj van.
2024. május 28. 11:10 Szerkesztve
"Johannes Hahn csak Budapestig hajlandó eljönni, a vita tárgyát képező déli határkerítéshez már nem" Nyilván nem akarja látni mert akkor már nem tud róla hazudni, meg aztán épp büntetnek miatta szóval hogy nézne ki ha egyszerre támogatnák is..
Dixtroy
2024. május 28. 10:16
Küldjétek ki a bénát. Majd Navracsics elsikálja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!