Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

Csak az derült ki, hogy egy ügyes eszköz önmagában nem forgatja fel annyira az ellenzék viszonyait, mint azt sokan remélték tőle.

Nyitókép: Facebook
„Nem az volt a baj, hogy a választás rosszul működött. Hiszen azt aktivisták lelkes hada óriási energiákkal elég jól működtette mindenhol. Az volt a baj, hogy a megannyi, teljesen különböző pártot, pártszövetséget teljesen összekalapálni mindig a program, a jövőkép, a politikusi karakter leépítésével, a mondanivaló mérséklésével, lebutításával, végül elvesztésével járt. Azért pedig, hogy elmondják, vagy őrájuk szavazunk, vagy Orbánra, nem igazán érdemes megrendezni az egészet.

A dolog elég lecsupaszítva úgy fest: az intézményi reformok, és akár még zavartalanul működő intézmények sem képesek megoldani azt a problémát, ami a politikai pártok és az őket körülvevő mozgalmak kiüresedésében és egykori tömegbázisuktól való elszakadásában nyilvánul meg, és ami előhívta az előválasztás eszközét, mint közvetett mobilizációs lehetőséget.
Ehelyett a kegyelmi botrány után azt látjuk, hogy ahogyan azt szintén a Vox Populi választási szakblog megírta, az idei választási ciklusban rég nem látott mennyiségű új kispárt próbálja megmérettetni magát. Ennek pedig a kiskapuk bezárása után nem is a »kamupártbiznisz« az oka, hanem éppen az, hogy számos politikai kisvállalkozó most lehetőséget érez a rendszer és ellenzéke által a köztérben hagyott űr betöltésére. Visszaállhat tehát a 2010-es választást megelőző, enyhén kaotikus rendszer, amiben az előválasztás már nem annyira vonzó az új jelentkezőknek, de éppen ezért új programok, új ötletek születhetnek, és olyan viták kezdődhetnek el, amelyeket eddig a nem túl sikeres »összefogás-stratégia« elnyomott. Ez pedig még akár üdvözlendő is lehetne.”
