Elemző: Zelenszkij eddig is legitim célpont volt Oroszország számára
Kiszelly Zoltán arról is beszélt, hogy az ukrán ellenzék is kaphat most az alkalmon, és megpróbálhatja elmozdítani Zelenszkijt az elnöki székből.
Finnország már a NATO tagja, de a vele együtt jelentkező Svédország még mindig vár a török és magyar jóváhagyásra. „Keményen fogunk dolgozni azon, hogy ez megtörténjen” – üzente most ennek kapcsán az amerikai védelmi miniszter.
Továbbra sincs pontos céldátuma annak, hogy Svédország mikor csatlakozhat a NATO-hoz. A nyugati katonai szövetséghez a svédek és a finnek immár egy éve, 2022 tavaszán, az ukrajnai háború árnyékában adták be a jelentkezési kérelmüket – de igen hosszú út vezetett idáig.
A két ország ugyanis közismerten a semlegesség híve volt sok évtizedig.
ám ennek ára a katonai semlegesség vállalása volt; Svédország pedig még régebb óta ezen az állásponton volt, ezzel megúszva két világháború pusztító tragédiáit, sőt még a hidegháború kényszerítő kereteit is. A svédek és a finnek gyakorlatilag egymásra is hivatkozva és egymást támogatva maradtak a semlegesség pártján úgy is, hogy a szomszédos, politikailag és kulturálisan közeli Dánia és Norvégia a NATO elkötelezett tagjai lettek.
A katonai semlegesség mellett még azután is kitartottak, hogy egyébként Svédország és Finnország 1995-ben belépett az Európai Unió politikai és gazdasági közösségébe. A NATO-csatlakozás továbbra sem volt napirenden, nem volt sem számottevő politikai, sem társadalmi támogatottság mögötte.
A 2010-es évek Oroszország felől érkező fenyegetései,
s a 2022 februárjában Ukrajna ellen megindított orosz támadás konkrét lépésekre sarkallta az északi kormányokat. 2022. május 18-án mindkét ország formálisan bejelentette csatlakozási szándékát a NATO-hoz. Első pillanatra úgy látszott, hogy a többi NATO-tagállam hozzájárulása csupán gyors formalitás lesz, s gyorsan lezajlik a csatlakozás – ám Törökország hamarosan felemelte a szavát, különös tekintettel a svédek kurdokkal kapcsolatos politikája miatt. Míg a legtöbb NATO-tagállam néhány hét vagy hónap alatt jóváhagyta a jelentkezéseket, addig Törökország folyamatosan fenntartásainak adott hangot. Törökország mellett pedig, bár az első időszakban ennek nem látszott jele, Magyarország is halasztani kezdte a hozzájárulást – úgy, hogy egyébként az Orbán-kormány hivatalosan a svéd és a finn NATO-csatlakozásnak támogatója volt.
Török részről Erdogan elnök rendre arról beszélt, hogy nem tudja támogatni az északiak NATO-csatlakozását, amíg azok területén a törökök által terroristának minősített kurd szervezetek, illetve az Erdogan politikai ellenségének számító Fethullah Gülen mozgalma működni tudnak. Ankara emellett több kurd mozgalmár kiadatását követelte a finnektől és a svédektől. Az északiak tárgyalásokba kezdtek a törökökkel a konfliktusos témák megoldása érdekében, s született egy megállapodás is a felek között, amiben reagálnak a török biztonsági aggodalmakra. A további tárgyalások aztán egészen 2023 márciusáig elhúzódtak – amikor is aztán Erdogan elnök megenyhült a finnek irányában, ám Svédország kapcsán továbbra is elutasító maradt.
A két északi ország története itt vált el egymástól: végül
A magyar parlament március 27-én, a török törvényhozás március 31-én szavazta meg Finnország beengedését a NATO-ba, a csatlakozás április 4-én pedig gyorsan meg is történt.
De mi a helyzet azóta Svédországgal? Jens Stoltenberg NATO-főtitkár még márciusban leszögezte: elképzelhetetlen, hogy a NATO nem reagálna, ha Svédország biztonságát fenyegetés érné – még úgy is, ha a svédek még nem tagjai a NATO-nak. Ugyan az oroszok folyamatosan fenyegetéseket fogalmaztak meg a svédekkel és a finnekkel szemben a csatlakozási folyamat során, egy az immár teljes mértékben NATO-tagállamok által körülvett (Finnország, Norvégia, Dánia, Németország, Lengyelország és a három balti állam), modern és jól felszerelt Svédország elleni orosz agresszió veszélye meglehetősen életszerűtlen.
Ellenben az hamarosan ténnyé válik, hogy az Oroszország számára a világtengerekhez való kijutáshoz kulcsfontosságú
hasonlóan az Adriához és az oroszoknak szintén stratégiai jelentőségű Fekete-tenger nagy részéhez, miután Törökország, Bulgária és Románia is NATO-tagállamokként rendelkeznek felségvizekkel az oroszokkal szemközt. A finn-orosz NATO-határ megszületésén túl a Balti-tenger fölötti orosz befolyás csökkenése is a Moszkva által indított ukrajnai háború Moszkva által valószínűleg igencsak nem kívánt folyománya lett.
Stockholm ugyanakkor továbbra is csatlakozni szeretne a NATO-hoz, amihez még Magyarország és Törökország jóváhagyására van szükség. Mint ismert, magyar részről delegáció utazott az északiakhoz, hogy a magyar kormány sérelmeivel szembesítsék a helyi politikai vezetőket – Budapest szerint a svédek és a finnek hazugságokat terjesztettek a magyar demokrácia állapotáról, valamint aktívan felléptek a magyar kormányzattal szemben az európai politikai vitákban.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök válaszokat követelt Magyarországtól, miután a kormány különválasztotta Svédország és Finnország NATO-kérelmét. Erre reagálva Orbán Balázs, a magyar kormányfő politikai igazgatója svéd politikusoktól vett idézeteket közölt: maga Kristersson, a Mérsékelt Párt akkori vezetője, jelenleg miniszterelnök például 2021 márciusában arról beszélt, hogy „az EU számára a munka nagy részét továbbra is Magyarország fejlődésének megtörése, a magyar kormányra való nyomásgyakorlás és az egyre erősödő ellenzék támogatása jelenti”.
Joe Biden amerikai elnök is megszólalt az ügyben: „Alig várom, hogy Svédországot a lehető leghamarabb NATO-tagként üdvözölhessük, és arra bátorítom Törökországot és Magyarországot, hogy késedelem nélkül fejezzék be ratifikációs folyamatukat” – fejtette ki az Egyesült Államok vezetője.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter ugyanakkor arra figyelmeztetett: nem segít Svédország NATO-csatlakozásán, ha nyomást helyeznek Magyarországra. Azt is elmondta, hogy Magyarországnak nincsen ellenvetése Svédország NATO-csatlakozásával szemben, így valószínűleg jóvá fogják hagyni a törvényhozók.
Az elmúlt hetekben pedig csak tovább lebegett a svéd csatlakozás kérdése. Amint arról a Mandiner is beszámolt, a Politico portálnak egy nyugati diplomata arról beszélt: „bosszantó mellékszál” a magyar halogatás, a cikkben ugyanakkor megszólal Orbán Balázs is, aki a portálnak azt mondta: míg a magyar kormány támogatja a svéd tagságot
„a svéd képviselők Magyarországgal szembeni ismételt kritikái miatt a parlamenti frakciója megosztott”
Svédország csatlakozásának támogatását illetően. Orbán Balázs szerint a magyar demokrácia állapotának folyamatos megkérdőjelezése nemcsak a kormányt, hanem a magyar embereket is sérti.
Svédország addig is edzésben tartja katonai erejét: a minap több mint 25 éve nem látott méretű hadgyakorlat indult náluk. A svéd hadsereg közlése szerint az Aurora 23 fedőnevű hadgyakorlaton tizenhárom másik ország katonái is részt vesznek, köztük német, amerikai, francia csapatok és a szomszédos skandináv államok kontingensei is. A tengeri, szárazföldi és légi gyakorlat május 11-ig tart, a mintegy 26 ezer katona egy Svédország elleni átfogó támadás elhárítását gyakorolja.
És időközben megérkezett egy még egyértelműbb amerikai felszólítás a svéd NATO-csatlakozás megszavazására. Az Egyesült Államok arra számít, hogy NATO-tagként üdvözölheti Svédországot a katonai szövetség júliusi csúcstalálkozóján, és
– erről svédországi látogatásán beszélt szerdán Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.
„Arra számítunk, hogy Svédország rövidesen a 32. (NATO-tagállam) lesz. Pontosabban szólva arra számítunk, hogy ez a júliusi csúcstalálkozó előtt megtörténik” – mondta Biden minisztere, hozzátéve: amerikai részről „keményen fogunk dolgozni azon, hogy ez megtörténjen”.
Nyitófotó: Svéd katona a stockholmi királyi palotánál (GUIZIOU Franck / hemis.fr / Hemis via AFP)