A kínai elektromosokra kivetett brutális vám a legrosszabb kampányhúzás, amit csak Biden elkövethetett. Az eredmény senkinek nem lesz jó, az amerikai vállalatoknak és fogyasztóknak a legkevésbé.
A szerző a Makronóm újságírója.
A napokban az amerikai elnök újabb maflást osztott ki a kínai (egyben globális) kereskedelemnek, amikor bejelentette a vámok brutális emelését egyes kínai termékekre. Történetesen a legfontosabbakra. Az elektromos járművekre vonatkozó vámtarifa 27,5-ről 102,5 százalékra ugrik, a napelemeké 25-ről 50-re, az acél- és alumíniumtermékeké nulláról és 7,5-ről 25 százalékra emelkedik, míg az elektromos átálláshoz nélkülözhetetlen zöldenergiás akkumulátorok illetéke 7,5 százalékról szintén 25 százalékra nő.
A vámbomba mögött három dolog áll: a kínafóbia, a rettegés az elnöki szék elvesztésétől – és attól, hogy be kell ismerni, az Egyesült Államok kereskedelmi hegemóniája is kezd összeomlani. A Fehér Ház kommunikációja hosszú évek óta a Kína-ellenes hisztériára épít. Homályos és zavaros fejtegetések ezrei szólnak a Kína ellen hirdetett kereskedelmi háború indokaként „nemzetbiztonsági kockázatokról”, kémkedésre használt kínai elektromos autókról, Pekingből érkező kikötői darukról, amelyek az infrastruktúra adatait továbbítják a Nagy Vörös Adatközpontba. Ezeket az állításokat soha, egyetlen esetben sem sikerült bármiféle bizonyítékkal alátámasztani, de arra jók voltak, hogy elkezdjék az amerikai társadalmat egy olyan hisztériás állapotba juttatni, ahol lassan már a sarki kínai étterem rizsestáljában is ellenséges ügynököket keresnek a felhergelt amerikaiak.
Veszélyes játék ez, és nem csak azért, mert a történet mindig úgy folytatódik, hogy Kína visszaüt. (Hogy hogyan fogja megtenni, még nem tudni. Túl nagy a csend Pekingben, az pedig soha nem jelent jót.) A démonizáló narratíva a kínai kereskedelemmel szemben ugyanis nemcsak társadalmi szinten rombol, de a gazdasági háborúban részt vevő két országon túl a globális stabilitást is nagymértékben erodálja.
A kereskedelmi globalizáció egyik legkézzelfoghatóbb eredménye kétségtelenül a vámtarifák drasztikus csökkentése volt. Az 1970-es évektől beindult folyamat a maga átlagosan 3 százalékos importtarifáival a globális gazdaság ugrásszerű növekedését eredményezte: minél szélesebb körben folyt az összes fél számára prosperáló kereskedelem, annál többet profitált belőle a világ.
A kereskedelmi rendszereket természetesen csak szigorú szabályok alapján lehet működtetni. A tisztességtelen verseny megbontja az egyensúlyt, ezért szükség van olyan mechanizmusokra, amelyek ilyen esetekben biztosítják a folyamatosságot, egyrészt a hamiskártyás versenyző nyomatékos figyelmeztetésével, másrészt a káros gyakorlatok kiiktatásával. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) nemcsak a globális folyamatok optimalizálására jött létre (abszurd módon a most éppen ezt tönkreverő Egyesült Államok bábáskodásával), hanem azért is, hogy a tisztességes verseny legfőbb ellenőrző szerve legyen. A napjainkra gittegyletté váló WTO azonban már képtelen beleszólni a gazdasági eredményesség kontra politikai érdekek között tomboló ellentétekbe. Abban a pillanatban, ha az Egyesült Államok „nemzetbiztonsági okokra” hivatkozva kezd átgondolatlan protekcionista romboló tevékenységbe, a testület lefagy, és bénultságából jogi eszközök hiányában nem is tér magához.
Amennyiben a Biden-kabinet valóban a kínai elektromos autók dömpingje miatt rettegne, akkor az Európai Bizottsághoz hasonlóan indíthatott volna egy szubvencióellenes vizsgálatot, majd – amennyiben bizonyítottnak látta volna, hogy az alacsony árak mögött szabályszegő módon a féktelen állami támogatás áll – megfelelő mértékű és arányos extravámmal sújthatta volna azokat. De nem ezt tette.
Nemzetbiztonsági kockázatokról kiabál, hogy a WTO-nak esélye se legyen megakadályozni a minden piaci szabályt felrúgó brutális protekcionizmust,
és habozás nélkül az asztalra csapta a 102,5 százalékos vámtarifás lapot. Az Egyesült Államok csak addig hitt a versenyben, ameddig ő vezette a mezőnyt. Azt, hogy Kína elhúzott mellette az ipari területeken, nem hajlandó tudomásul venni. Így ahelyett, hogy rákapcsolna, és megpróbálná utolérni, inkább kizárja a versenyből, egyedi tempót biztosítva ezzel saját iparának egy rivális nélküli megmérettetésen, ahol már nem kell sietnie sehová. Ez pedig nem csak a Biden által állítólag annyira fontos zöldátállási ütemtervet tépi cafatokra, de óriási károkat fog okozni az amerikai versenyképességnek is.
Ezt is ajánljuk a témában
Egyre durvább a Kína-ellenes hangulat az Egyesült Államokban. Utoljára ekkora politikai gyűlölettel az 1950-es években találkozhattunk, a célpont akkor (is) a kommunizmus volt. Ám míg a hidegháború 1.0-t ésszel vívták, napjainkra a tények helyét a feltételezések vették át. Az amerikai rettegés sokba kerülhet még a világnak.
A brutális és indokolatlan extravámok alkalmazása – túl a kínai kapcsolatok felrobbantásán – csak első pillanatban látszik jó megoldásnak a tengerentúli gazdaság védelme érdekében. Biden valójában egy olyan kontraproduktív folyamatot indított el, ami éppen az amerikai vállalatokra, ezáltal a fogyasztókra, végső soron pedig a gazdaságra lesznek negatív hatással. A lényege nem más, mint hogy mesterségesen felpumpálja az importcikk árát, tulajdonképpen lebeszélve ezzel a fogyasztót a vásárlásról. Normális esetben ez a hazai vállalatok versenyelőnyét segíti, az USA elektromosautó-piaca azonban eleve kétségbeejtő állapotba kezd kerülni az eleve magas árai és termékei (Kínával összehasonlított) minősége miatt. Magyarán:
attól, hogy nem tudja majd megvásárolni az olcsóból méregdrágává tett kínai járművet, az átlagamerikai még nem fog szaladni venni egy amerikait, miután ár-érték arányban nem tartja kifizetődőnek.
A Kína elleni extrém vámok kivetése törvényszerűen piaci szűkülést és gazdasági zsugorodást von majd maga után. Ez semmiképpen nem lehet újdonság az elnöknek, hiszen a vámokat elődje (és valószínűleg utódja), Donald Trump kezdte el drasztikusan emelni. Az egymásra licitálás máris tombol a kampányban, jelenleg Biden mindent vitt a bejelentéssel, ugyanakkor Trump közölte: amennyiben a BYD vagy bármelyik más kínai autógyártó Mexikóban mer építkezni, elnöksége esetén már 200 százalékos vámmal sújtja majd az importárut. Ez egyben a két ország közötti szabadkereskedelmi megállapodás halálát is jelentené, Biden azonban semmit nem bízott a véletlenre, és már konkrétan azt üzente a mexikóiaknak, hogy alapból a megállapodás végét jelenti, ha teret engednek a kínai gyárépítéseknek. Mexikó azonnal visszavonulót fújt, és megszakította a tárgyalásait Kínával.
Hogy a napelemekre, elektromos járművekre és zöldenergia-tároló rendszerekre kirótt illeték miképpen csap majd vissza az amerikai gazdaságra, arról már vannak tapasztalatok. Amikor Trump elnök átlagosan mintegy 20 százaléknyi vámot vetett ki a kínai áruk behozatalára, kiderült, hogy a tarifák közel 93 százalékát az amerikai importőrök megnövekedett költségeinek azonnali áthárítása miatt a fogyasztók viselik, és a költségek csupán 7,6 százaléka terheli Kínát.
A vámok becslések szerint 57 milliárd dollárral növelték a tengerentúli fogyasztók éves költségeit és 80 milliárdos adóemelést jelentettek az amerikai vállalkozások számára.
Joe Biden nagyon is tisztában van ezekkel a számokkal, ám a saját maga által terjesztett kínafóbiás vihar elől már nem tud menekülni. Az elnökválasztási kampány mindent felülír, még azt is, hogy sok százmilliárdos kárt okoz ezzel az amerikai gazdaságnak – a nélkül, hogy a hazai ipari hanyatlás problémáit orvosolni tudná.
A legfőbb kérdés, hogy kereskedelmi háborújának újabb epizódjába az Egyesült Államok bele tudja-e rángatni az általa irányított szövetségeseit. Kanada máris a 6 százalékos vámtarifái drasztikus emelésén gondolkodik, az Európai Bizottság pedig a napokban fogja nyilvánosságra hozni, mekkora összeggel terheli meg a Kínából származó elektromos járművek behozatalát.
A globális kereskedelem irányítása változatlanul az Egyesült Államok kezében van – más kérdés, hogy rendkívül rosszul használja fel a hatalmát. Jelenleg éppen szétveri azzal a Kereskedelmi Világszervezettel együtt, amelyet gyakorlatilag ő hozott létre. Kérhetnénk némi konstruktív hozzáállást, párbeszédet és együttműködést, de hasztalan lenne. Biden elkötelezte magát Kína démonizálása, a kereskedelmi háború és a konfliktus mellett. A hivatalában töltött hátralévő ideje alatt lehet még számítani hasonló húzásokra. És természetesen a kínai válaszcsapásokra is.
***
Kapcsolódó:
Fotó: MTI/EPA/Bloomberg pool/Al Drago
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
„Az amerikai nép nevében bocsánatot kérek ezért a viselkedésért” – mondta Bryan E. Leib.
A magyarok kétharmada használja a Chrome-ot, ám a keresőóriásnak most valószínűleg el kell adnia a böngészőjét.
Ismert: az Egyesült Államok Ukrajna legnagyobb fegyverszállítója.
Ez „annak a jele, hogy eszkalálni akarják a helyzetet” – véli az orosz külügyminiszter.
A jelek szerint a volt amerikai nagykövet még mindig nem érti teljesen a magyar külügyminiszter gondolatmenetét.
Anne Applebaum újra kendőzetlenül fogalmazott Magyarországról.
„Semmilyen Izrael-ellenes döntés nem akadályozza meg Izraelt abban, hogy megvédje állampolgárait” – tette hozzá a kormányfő hivatala.
Deutsch Tamás kemény választ adott Lakos Eszternek az Európai Parlamentben.
