Megjelent az iOS 17, így tudja frissíteni az Apple okostelefonját

2023. szeptember 19. 08:42

Emellett a watchOS 10-et és az iPadOS 17-et is telepíthetőek már a készülékekre.

2023. szeptember 19. 08:42

Több mint három hónapnyi tesztidőszak után végre kiadta az iOS 17 végleges változatát az Apple – számolt be hétfői cikkében az Index. A portálon azt írják: az iOS 17 mellett befutott a watchOS 10 is, amely teljesen újratervezi az Apple okosóráinak szoftveres felületét, a legtöbb alkalmazás új kinézetet kapott, és 

 

a készülékeken található fizikai gombokat is újraprogramozta az Apple. 

 

Végül, de nem utolsósorban az iPadOS 17 is megérkezett, amelynek legnagyobb újdonsága, hogy most már az iPhone-okhoz hasonlóan az iPadek zárképernyője is telepakolható widgetekkel. 

Egyszerűen frissíthető

A cikk szerint a frissítés egészen egyszerű: meg kell nyitni Beállításokat, majd koppintani kell az Általános, ezek után pedig a Szoftverfrissítés menüpontra, ahol rövid várakozás után már meg is kell jelennie az iOS 17-nek. Felhívják a figyelmet, hogy a frissítés mérete készülékektől függően 5-7 gigabyte között alakul, így a tárhely szűkében lévő felhasználóknak érdemes némi helyet felszabadítaniuk a készülékeiken a zavartalan átállás érdekében.

Nyitókép: AFP, Miguel Medina

 

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik