Gálvölgyi János nem a Balatonon nyaral, mert „luxus lett a lángos”

2023. augusztus 14. 18:40

A színész szerint a Balatonnál lenni már nem olcsóbb a mallorcai tengerparti nyaralásnál.

2023. augusztus 14. 18:40

Gálvölgyi János a Veszprémi megyei Döbröntén nyaral, itt piheni ki az elmúlt hónapok kemény megpróbáltatásait, és készül az őszre, ugyanis állítása szerint akkor visszatér a munka világába és újra színpadra áll. A Blikk utolérte a színészt, aki azt mondta a bulvárlapnak, hogy jól érzi magát, újra a régi. 

Jólesik, ha dicsérnek, ha azt mondják rólam, hogy újra a régi vagyok. Úgy is érzem magam, mint akit kicseréltek, s mint aki letudta a francia idegenlégió kiképzését”

– fogalmazott Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. 

Ezt is ajánljuk a témában

Gálvölgyi tehát Döbrentén pihen egyet a feleségével, aztán „ősztől újra jöhet a munka”. Elmondta többek között azt is, hogy okkal nem a Balatonon töltik a szabadságukat, mivel, szavai szerint, „a magyar tenger már nem olcsóbb a mallorcai tengerparti nyaralásnál”.

Soha nem gondoltam volna, hogy a luxustermékek között nem valamelyik olasz vagy francia divattervező ruháját vagy táskáját említik, hanem a lángost” 

– szögezte le a színművész.

Nyitókép: MTI

Összesen 205 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jugabe
2023. augusztus 16. 08:48
800-1100 Ft között ettünk sima lángost az elmúlt egy hétben a Balatonnál. Ez 2.5-3 €. (Ausztriában frekventált helyen már 2007-ben is 10-15 € volt egy menü) Ja és mindezt nem vezető beosztású alkalmazottként, nem egy pénzzel évtizedek alatt jól kitömött haknis Gálvölgyiként.
Sulammit
2023. augusztus 15. 22:19
Ha sajtot és tejfölt rakatsz rá, annak meg kell fizetned az árát, mint, ahogyan az egészségtelen életmódodnak is. Te csak ne álmodozz lángosról ezzel a rengeteg betegséggel, amit az évek folyamán összeszedtél. Egyébként látszik, hogy megint jól vagy, mert ömlik belőled a gyűlölködés.
gyaloggos
2023. augusztus 15. 16:27
HÁNY a LÁNGOS, LÁNGOS ÚR?
diodoro3
2023. augusztus 15. 15:06
No, ha drágállja a lángost ezerért akkor : 25 dkg liszt - 35 Ft - - https://arfigyelo.gvh.hu/k/tartos_elelmiszer/liszt_cukor_olaj Víz - 20 fillér -- csatorna díjjal 25 g élesztő - 75 Ft --- https://www.spar.hu/onlineshop/budafoki-glutenmentes-sutoeleszto-50-g/p/2422008 0,5 l sütőolaj - 210 Ft --- https://shop.aldi.hu/termekek/Napraforg%C3%B3%20%C3%89tolaj/Osana-Napraforgo-etolaj-1000ml?utm_source=google&utm_medium=cpc&utm_campaign=aldi_shopping_all_products&gclid=CjwKCAjwxOymBhAFEiwAnodBLIWS--4pagyeE3KyO8HeOzcbwtpuYQiaQEz3XPbj1tT29DgagHjtTxoC3TYQAvD_BwE só - 5 fillér Energia - 100 Ft 500 alatt kijön két lángos szóval sok vagy kevés a tóparti 1000 forintos mezítlábas lángos?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!