Putyin teljesen elszúrta ezt a háborút, a kérdés csak az, hogy meddig erőlteti még

Csak mi, újságírók szerettük ezt az évet. Nem mi kértük, hogy így legyen. Pláne nem én kértem, hogy pont a születésnapom hajnalán lője szét Vlagyimir Putyin Ukrajnát Ivano-Frankivszktől Harkovig.

De úgy alakult, hogy a külpolitikai újságírók évétől búcsúzunk. Bár a választás előtt pár hónapra fel-felüldögélt a hetednapja halott magyar belpolitika, voltaképpen ez az egész mocsár tavasz óta a kétfarkú lőtéri kutyát sem érdekli már, s talán ha élnének itthon politikusok, akkor sem érdekelné.

Nincs belpolitika, csak külpolitika van. Pontosabban:

Minden probléma, minden ügy megoldása a külpolitikától legfeljebb két kézfogásra van. Lesz gáz? Az attól függ, lesz-e német-orosz gazdasági háború, és ráküldenek-e egy tengeralattjárót az amerikaiak. Lesz olaj? Az attól függ, ki hogyan csavargatja a csapot a csöveken meg a szankciókon. Lesz megélhetés? Az a forinttól függ. Lesz értelmezhető értékű forint? Az attól függ, hogyért mérik a gázt, és meddig-hogyan veszekszünk az Unióval. De meddig-hogyan veszekszünk az Unióval? Az persze elméletileg belpolitikai ügyektől függ, hiszen – mint tudjuk – itthon még a diktatúrát is ellopják, de a gyakorlatban meg látjuk, hogy egy fenét, elviszi a külpolitika ezt is, mikor a kérdés tényleg döntésre kerül, már nem korrupcióüldöző jogállamot, hanem ukrán segélyt kell adni a pénzünkért. És lesznek az uniós harcokban szövetségeseink? Ez az eminens külpolitikai kérdés további külpolitikai kérdések százaitól függ: jól fel van-e fogva a csehek és szlovákok jól felfogott érdeke, mekkorát álmodhatnak a nyakig eladósodott olaszok, s ha már álmokról beszélünk: hol találkoznak a lengyel középhatalmi álmok a gazdasági realitással? S ha ezen kérdésekkel végeztünk, már csak a Kérdések Kérdése marad:

s a többi érintett fél milyen kiutat kínál belőle neki?

Ezek a kérdések 2022 télelőjén, a csúszós, jeges felhajtón 2023 felé. Egy darab belpolitikai sincsen közöttük, mert ezekhez képest bizony édesmindegy, hogy lesz-e jövőre még Jobbik, Párbeszéd, LMP, MSZP, talál-e még valakit Donáth Anna a Momentumban, mire győzedelmesen visszatér, és mit hazudik holnap a főpap rég lejárt szavatosságú politikusok körében a DK TV-ben.

Előbbi kérdésekről írtunk, beszéltünk, tévéztünk, újságoltunk és rádióztunk idén Önöknek, és Önöket – igen látványos arányban – bizony ezek és csak ezek érdekelték. Mindenkinek szörnyű éve volt: Európának, benne az EU-nak, Magyarországnak, Ukrajnának és Oroszországnak; Magyarországon a boltba járóknak és forintban keresőknek; a tanároknak, a politikusoknak (mert ilyenkor, még karácsonyi hangulatban rezegve nyugodtan beláthatjuk két köpés között, hogy bizony nekik is bitang nehéz), a kukásoknak, a családosoknak, a kutasoknak, a jegybankároknak; bárkinek, aki fűt és világít.

Csak a külpolitikai újságíróknak volt jó évük. Ebből is kitűnik, micsoda szörnyű szakma a miénk, a temetési vállalkozókéhoz és a keselyűkéhez hasonlatos: csak akkor megy nekünk igazán jól, ha mindenki másnak meg igazán rosszul megy. Szégyenletes ez. Egy mentségünk van: tényleg, őszintén nem mi akartuk.

S épp ezért evidens, mit kívánok a szakma nevében a jövő évre: az idei év tükrös fordítottját. Legyen mindenkinek jó, csak nekünk legyen rossz. Unalmat kívánok magunknak,

mikor egy Angela Merkel vezette Európa a nyugdíjak fizetésekhez viszonyított arányán meg a spitzenkandidat-rendszer jövőjén vitatkozott, Putyin világpolitikai tevékenysége kimerült abban, hogy morcosan ült egy enyhe recesszió felett, Kína minden másnap megelőzte Amerikát, ahová Donald Trump úgy hozta el a tűrhetetlen fasizmust, hogy közben semmi nem változott alatta, s ugyanígy tett Boris Johnson az Egyesült Királyságban, Narendra Modi Indiában és Jair Bolsonaro Brazíliában. Minden problémánk mondvacsinált, nagyívű álprobléma volt, s a külpolitika folyvást csak magyarázta önmaga létjogosultságát – miközben mindenkit bögyös celebcédák, frissített dizájnú iPhone-ok, nagyképernyős autók, erkölcsi romlás, klímacélok és az életszínvonal várható emelkedése izgatott.

Kívánom magunknak, hogy írhassunk megint a kisebbséget érdeklő, marginális cikkeket gyönyörű témákról Kiribatitól Alabamáig, hogy a külpolitika iránti érdeklődés legyen megint édes, selymes hobbi kínzó kényszer helyett. Minden fordítva legyen jövőre, azt kívánom.

Nem így lesz, mégis ezt kívánom. Kívánni szabad. Nem inflálódott, még elérhető.

Azért mi itt leszünk, ha nem így lesz, akkor is.

(Nyitófotó: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze)