Erdő Péter: Öt kontinens ezerkétszáz millió katolikusa figyel ránk

2021. szeptember 05. 08:37

Öt kontinens ezerkétszáz millió katolikusa figyel ránk a következő napokban, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

2021. szeptember 05. 08:37
null

A bíboros kiemelte: nemcsak a katolikusok figyelmét keltette fel a találkozó, az elmúlt időszakban azt tapasztalta, hogy Magyarországon és a környező országokban is „van egy pozitív, ökumenikus érdeklődés” a kongresszus iránt. A többi felekezet nem a hitbéli különbséget nézi, hanem azt, hogy „egy nagy keresztény találkozóra van” alkalom Budapesten. Megjegyezte: a keleti keresztényekkel ráadásul „az eucharisztia tekintetében egyetértünk, tehát közös a hitünk”, így „valódi alapja van a közös ünneplésének”.    

Erdő Péter elmondta: a különböző programokra összesen több mint 200 ezren regisztráltak, de a legfontosabb eseményeken regisztráció nélkül is részt lehet venni.

A legnagyobb esemény a záró szentmise, amelyet Ferenc pápa fog vezetni, arra több mint 75 ezer hívő regisztrált, és több csoport jelezte, hogy regisztráció nélkül jön el a misére – tette hozzá. A bíboros szólt arról is: Ferenc pápa részvételének a záró szentmisén, a statio orbison nagyon erős jelképes üzenete van. Az úgynevezett statiós miséknek régen, például Róma városában az volt a szerepük, hogy bizonyos kiemelt napokon a város templomaiban nem tartottak szentmisét. Csak egy mise volt, amelyet a város püspöke mutatott be, az egész papság és minden hívő azon vett részt. Ezzel fejezték ki, hogy

– magyarázta. A világra szóló statio orbis, amelyet a pápa vezet, láthatóan és erősen jelképezi és élményszerűvé teszi az egyház összetartozását – tette hozzá Erdő Péter. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vasárnap délután kezdődik Budapeten. A katolikus világesemény záró szentmiséjét jövő vasárnap, szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.    

Magyarország 1938 után másodszor ad otthont a rendezvénynek. Az eredetileg 2020-ra tervezett kongresszust a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani egy évvel. Az előadásokat, szentmiséket, szentségimádásokat, körmenetet és számos más lelki és kulturális programot felvonultató világesemény célja az eucharisztia megismerésének és tiszteletének elmélyítése.

(MTI)

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
..--..
2021. szeptember 05. 12:56
-zsoltkom- "Krisztus asztala körül valamennyien egyetlen közösséget alkotunk" ... mondatnak mi az eszmei mondanivalója? Ténynek állítva egyetlen közösségbe tartozók a gyilkosok is, ha köztük vannak. És akkor mi van, ha rámutatnak a helyre... hol találhatók meg a közösség tagjai? Az már a jó minőség egyfajta leírása-bemutatása? A moslék Fidesz katolikus és a moslék Ellenzék katolikus... utálva egymást is... valóban közösséget alkotnak?
Lauder Stenonis..
2021. szeptember 05. 10:09
Ki tudja, hogy hol volt a kettővel ezelőtti kongresszus? Na ennyit is ér az egész. Ceterum autem censeo 0rbán Viktor hazaáruló.
Gépész53
2021. szeptember 05. 09:59
"ezerkétszáz millió katolikusa figyel ránk" Még mindig jobb, mint ha az 1800 millió muszlim figyelne ránk! (Egyébként a keresztények (még) többen vannak, mint a muszlimok)
Krupp Skya
2021. szeptember 05. 09:54
És a Déli-sarkon az apácák? Régi vicc felújítva: Karácsony Gergely a Déli-sarkra látogat, hogy tanulmányozza a hideg hatását a kerékpársávokra. Gyors távirat váltás Gál J. -vel -Te J. vannak apácák a Déli-sarkon. -Nincsenek. -Akkor engem nagy valószínűséggel egy pingvin baszott seggbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!