Kúria: Nincs újabb döntés a gyöngyöspatai iskola ügyében

2020. január 06. 22:25

Horváth László fideszes országgyűlési képviselő szerint a Soros-hálózat pénzszerző akciójáról van szó.

2020. január 06. 22:25

Nem döntött még a Kúria kártérítésről a gyöngyöspatai önkormányzatot érintő, személyhez fűződő jog megsértése miatt indult perben – közölte a Kúria hétfő este az MTI-vel. Közleményük szerint a Kúria 2015. március 25-én hozott ítéletével fenntartotta a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amelyben megállapította, hogy „sem az oktatási intézmény, sem annak fenntartója nem tett eleget az integrációs kötelezettségének, fenntartotta azt a helyzetet, amely a spontán szegregáció következtében az iskolában kialakult”. Abban az ügyben a Kúria nem állapított meg kártérítést.

A Debreceni Ítélőtábla 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletet a személyhez fűződő jog megsértése miatt több felperes által kezdeményezett, a gyöngyöspatai önkormányzatot érintő perben. A táblabíróság megállapította, hogy a jogellenes elkülönítéssel megsértették az érintettek egyenlő bánásmódhoz való jogát, ezért javukra fejenként és a jogsértéssel érintett tanévenként kártérítést ítélt meg. Ebben az ügyben tehát közvetlenül az érintett diákok érvényesítettek kártérítési igényeket. A tábla jogerős ítélete ellen még tavaly a Kúriára felülvizsgálati kérelem érkezett. Az ügy még folyamatban van, a felülvizsgálati eljárásban tárgyalást még nem tűztek ki. A jogerős ítélet végrehajtását pedig a Kúria nem függesztette fel, az erre irányuló kérelmet a Pp. 273. § (3) bekezdése alapján elutasította 2019. december 16-án – közölték.

Szombati sajtótájékoztatóján a „Soros-hálózat” pénzszerző akciójának nevezte a térség fideszes országgyűlési képviselője a gyöngyöspatai iskola szegregációs ügyét. Horváth László azt mondta, hogy a Kúria döntése értelmében a jogerős bírósági ítéletet végre kell hajtani. Horváth László úgy értékelt: „a bírósági ítélet jogszerűsége nem vitatható ugyan, ám sokak igazságérzetével ellentétes, túlzó, és zöld utat adott a Soros-hálózat pénzszerző akciójának”. Közölte: a határozatot végre kell hajtani, mert az annak felfüggesztését kérelmező alperesi beadványt a Kúria indoklás nélkül elutasította, január 17-éig folyósítani kell azt a százmillió forintot, amelyet a bíróság kárpótlásul ítélt meg a szegregációs ügyben érintett 62 cigány tanuló családjának. A helyzet megoldása érdekében a kormány segítségét kérte – jelezte a képviselő.

Az ügy előzményeiről szólva emlékeztetett: az elkülönített oktatás több éven át jellemezte a helyi iskola pedagógiai gyakorlatát „egy rendkívül feszült, az intézmény mindennapi életét durva erőszakkal megfertőző” időszakban. A tantestület ebben a kényszerhelyzetben rossz választ adott, ám akkor ez tűnt a helyzet kezelésére egyedül alkalmas megoldásnak; a 2011-2012-es tanévben lezajlott fenntartóváltás után a diákok elkülönítése fokozatosan megszűnt – mondta el Horváth László.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Juliusz48
2020. január 18. 10:33
A szegregációt sikerült az MSZP-nek 2003-ban Magyar Bálinttal az élen megvalósítani. Én ezt taposó aknának vélem, amit szépen leraktak a társadalomban, és csak a térképet kell nézni, hol a következő ügy. A Mandiner szerint viszont ma sem más a helyzet az iskolában, csak már mindkét szintet használhatják az elkülönített gyerekek, mert a "parasztok" szülei vitték el máshová a sajátjaikat, hogy legalább akik szeretnék elsajátítani a tananyagot, esélyük is legyen rá. A megszüntetésnek bár előírás, az iskola vezetésének esélye sincs, amíg nem íratják vissza a "parasztok" a gyerekeiket, de erre nincs sok remény, hisz a brigád magát szegregálta. Ha fizetnek holnap új per kezdődik, mert az elkülönítés nem szűnt meg, csak csak most az elégedetlen szülőkön valósítás sora.
Béna Géza
2020. január 08. 09:57
Nem érten és akkor ez a döntés nem sérti a magyar gyerekek tanuláshoz való jogát Szándékosan ellehetetlenítik az iskola működését Ha rajtam múlna csak minden tizedik bírót hagynám meg a többit elküldeném Amerikába ott verjék a répájukat
lendvaiildiko
2020. január 07. 22:45
Számomra jogilag érthetetlen az: Gyöngyöspata polgárai közvetetten az önkormányzaton, hivatalokon keresztül gyakorolják a helyi politikai, közigazgatási, oktatási, etc. hatalmat, funkciókat. Egy rosszul működő testület, hivatal hibájáért miként lehet büntetni a település minden lakóját? Egy oktatás politikai gond nem veheti el mások szociális juttatásait, nem teheti tönkre a helyi egészségügyi hálózatot s sokminden mást. Szerintem az az igazságszolgáltatás csődje, ezt önkénynek és nem jogszerűségnek tartom. Érthetetlen számomra az is, hogy a győri ellenézi polgármester-jelölt csaját fiainak nemi szervére, hátsófelére várja az internetes klikkeléseket. Ez pedofilia, közszemérem sértés egy olyan sajátos formája, ahol a szülő kvázi haszonszerzés céljából bocsájtja politikai áruvá saját gyermekeit. Vajon, ilyenkor mit csinál az illetékes gyámhatóság, a gyermekvédelem, sőt azon is csodálkozom, hogy egyházak vezetői nem intik meg az esztelen szülőket?
Leakis
2020. január 07. 15:38
Eszembe jut egy osztály a falunkból, ahol többségben voltak a cigányok. 4 lánytanulóból 3 volt roma. Ezek csicskáztatták a magyar kislányt. Neki kellett teríteni az ebédlőben, amíg a többiek ültek és várták az ebédet. Pedig itt többségében dolgoztak a szülők. Az övék is. A vérükben van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!