A jelöltek indításához szükséges ötszáz érvényes ajánlást jogellenes módon, különféle adatbázisokban szereplő emberek adatainak felhasználásával akarták megszerezni. Elhatározták azt is, hogy az ajánlóíveken meghamisítják az aláírásokat. Ehhez 2017 szeptemberében felvették a kapcsolatot egy 30 éves kiskunhalasi és egy 34 éves kelebiai férfivel, egy pénzügyi tanácsadó cég munkatársaival. Arra kérték őket, hogy ügyfélkörük személyes adatait fizetség ellenében adják át. A két férfi a cég szegedi irodájában lévő számítógépekről csaknem tízezer ügyfél személyes adatait szerezte meg és adta át.
Mivel az adatbázis nem tartalmazta a választási jelöléshez szükséges összes személyes adatot, a vádlottak úgy döntöttek, hogy a hiányzókat telefonon, „call centeresek” alkalmazásával szerzik meg. A szervezők mobiltelefonokat adtak és pénzt ígértek négy nőnek, hogy álnéven, a pénzmosási törvényre hivatkozva hívják fel az ügyfeleket. Ilyen módon legalább 377 ügyféltől szerezték meg a személyi azonosítójukat és anyjuk leánykori nevét.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói 2018. január végén még azelőtt lecsaptak a bűnszövetség tagjaira, hogy a személyes adatokat a választási kampányban fel tudták volna használni, így a költségvetésnek nem tudtak kárt okozni. A nyolc vádlott az adatlopással és a további adatok megszerzésével az érintett pénzügyi tanácsadó cégnek jelentős érdeksérelmet okozott, mivel az a hamis látszat alakult ki, hogy a cég jogszerűtlenül és hanyag módon kezeli ügyfelei adatait. A szabadlábon védekező vádlottakat az ügyészség bűnszövetségben, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett tiltott adatszerzés bűntettével vádolja – áll a közleményben.