A túlkapás a Fidesz legfőbb politikája

„Az is idetartozik azonban, hogy az Orbánt támogató új jobboldaliak kétségtelen politikaelméleti képzettséggel rendelkeznek. Amit olvasnak, azt kíméletlenül kifacsarják és kizárólagosan a hatalmi célok eléréséhez rendelik. Kiindulópontjuk mégis olyan tudás, amilyen ennyire koncentráltan egyetlen baloldali vagy liberális csoportosulásban sem létezik. A hatalom ilyetén kiszolgálásából is meg lehetne tanulni egyetlen dolgot, azt tudniillik, hogy nekik legalább vannak politikai céljaik. Közéleti jelenlétük nem csupán a kétségbeesett túlélési törekvések és a céltalan sodródás intervallumában értelmezhető.

Annyi kívánkozik még a hübrisz taglalásához, hogy Gyurgyák értelmezése szerint a »balliberális« elit elleni küzdelem túlhajtása abból fakad, hogy ez az elit megbuktatta a decens jobboldali kormányokat az 1990 utáni Magyarországon.

A kölcsönös sérelmek nyilván számosak, de azért a fennálló kormánnyal szimpatizáló médiumok viselkedését érdemes összevetni, mondjuk, a 2006 és 2010 közötti meg a 2010 utáni időszakkal, mielőtt »egyet ide, egyet oda« alapon ítélkeznénk.

A konzervatívok és az Orbán-rendszer közös pontjainak ingatag meghatározásait látva nehéz másra gondolni, mint arra, hogy a jeles szerzők saját maguk is megpróbálják megérteni, mi tarthatta őket sokáig egy táborban Orbánnal és híveivel meg szolgáival. Adott esetben történész és politológus kollégáikkal, tanítványaikkal. Pontosabban miért hihették a konzervatív tudósok sokáig, talán egészen az Akadémia elleni kormányzati hadjáratig, hogy akadnak még találkozási pontjaik a rendszerrel? Ilyenek ugyanis régóta nincsenek. Erre akár büszkék is lehetnének.”