Itt az első fideszes fővárosi siker: több járőrözés lesz Budapesten
„Nekünk a budapestiek biztonsága az első!” – jelentette ki a Szentkirályi Alexandra frakcióvezető.
Korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják Molnár Gyula egykori XI. kerületi szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabaddemokrata alpolgármestert.
Befejezte a Kopaszi-gát melletti területek eladása miatt folytatott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyben korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják Molnár Gyula egykori XI. kerületi szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabaddemokrata alpolgármestert. Az ügyészségnek harminc napja van arra, hogy döntsön a vádemelésről.
Az újbudai önkormányzat volt vezetői ellen egy Kopaszi-gát melletti ingatlan eladása miatt indult nyomozás. Az ügyészség szerint Molnár Gyula, egykori MSZP-s polgármester és Lakos Imre volt szabaddemokrata alpolgármester hivatali hatalmával visszaélve, törvénytelen módon kezdeményezte a nagy értékű telek magánkézbe adását.