Ne játsszuk el a naivat: persze, hogy nem vállat veregetni jön hozzánk a pápa!

Megkezdődött a narratívaépítés Ferenc pápa közelgő látogatásával kapcsolatban, meglepő (?) módon ráadásul egyházi berkeken belül. Az olykor a Rómával totálisan szembehelyezkedő, a katolikus tanítással és a Szentírással is szakító német szinódusi utat rokonszenvvel szemlélő hazai progresszív vonulat a jelek szerint esélyt lát arra, hogy minimum a vizit előtt saját nézőpontjait erőltesse, s némiképp talán nyomást is gyakoroljon a Szentszékre. De ha másra nem, hát a gyanútlan újságolvasóra mindenképpen. 

Olyan nagyívű megnyilvánulásokat is olvashatunk, melyek leszögezik, hogy a pápai út nem annyira az állami vezetőknek szól, s hogy Ferenc „sebeket gyógyítani” érkezik Magyarországra.

E hangzatos megszólalások persze sikeresek azok körében, akik nem igazán ismerik az egyházat, van tudásuk igencsak felületes. Azokat, akik benne élnek és ismerik, már nehezebb elbizonytalanítani.

Most szándékosan egy jóval korábbi, 2014-ben megjelent könyvből¹ idézek: „A látogatások céljai ugyanis mindenekelőtt lelki és egyházi jellegűek, a diplomáciai keretek csupán eszközként szolgálnak, hogy megvalósulásukat elősegítsék”. Nem véletlenül nevezik ezen látogatásokat apostoli útnak. Azzal érvelni tehát, hogy „bennfenntes” értesülések szerint a pápalátogatás nem annyira Magyarország kormányzatának, mint inkább népének szól,

Az apostoli utak sajátja pedig egészen Szent Péter óta, éppen küldetésüknél (és a péteri szolgálat küldetésénél fogva), hogy sebek gyógyítását célozza – minden időben és minden társadalomban.

Társadalmaink ugyanis (és ez nem magyar sajátosság, ne legyünk szűklátókörűek!) ezernyi sebzettséget hordoznak, amelyekre éppen Ő lehet az igazi gyógyír, akire a mindenkori pápa ráirányítja figyelmünket: Jézus Krisztus. Ezért (is) találó a pápalátogatás mottója: „Krisztus a jövőnk”. Ehhez Sillye Jenővel együtt tehetjük hozzá; „hát legyen a jövőnk Krisztusé”. S ha ezt nem értjük,

VI. Pál pápa így fogalmazta meg ezt egy apostoli útja során, a Bermuda-szigeteken, még 1968-ban: „Ezen utazások nem jelentenek mást, mint az első pápa apostoli útjainak folytatását a mi századunkban, aki azt a magas hivatalt kapta, hogy jelenvalóvá tegye Krisztust minden földrészről és fajból származó emberek számára.”

Ezek az utak tehát soha, még csak véletlenül sem vállveregetésekről szólnak – ezért is

Van ugyanakkor egy érdekes tendencia, amire érdemes figyelmesnek lennünk. Karizmatikus egyházi és hitéleti személyek sora jelzi vissza, hogy első látogatása alkalmával valami különlegeset tapasztal meg nálunk, olyat, amit csak nagyon kevés helyen és esetben, ezért időről időre visszatérnek hozzánk, sokkal gyakrabban, mint más helyekre. Ferenc pápa mellett (a teljesség igénye nélkül) ilyen Nick Vujicic, Jim Blount és Margaritha Valappila. 

Miközben pedig liberális lapok és önmagukra a keresztény jelzőt alkalmazó mikroblogok egyfajta tematizációs versenyt vívnak önmagukkal annak érdekében, hogy előre pozicionálják a pápalátogatást, én inkább Varga László véleményét találom építőnek.

A kaposvári megyéspüspök húsvét előtt arról beszélt a közelgő pápalátogatással kapcsolatban: reméli és imádkozik azért, hogy az út középpontjában Ferenc pápa tiszta üzenete álljon és azt ne igyekezzen senki kiforgatni, vagy kisajátítani. Noha vannak, akik már előzetesen kísérleteket tesznek erre, azt hiszem, közös (keresztény) érdekünk lenne, hogy inkább Laci atya meglátása mögé sorakozzunk fel. A megosztottság egyébként is az ellenségünk eszköze, ne legyünk már ennyire a segítségére! 

¹: Érszegi Márk Aurél: Pápa – Szentszék – Vatikán. Szent István Társulat, Budapest, 2014 

Nyitókép: Vincenzo PINTO / AFP