A pápalátogatás mottóját – „Krisztus a jövőnk” – épp csak a progresszívok nem értik.
Megkezdődött a narratívaépítés Ferenc pápa közelgő látogatásával kapcsolatban, meglepő (?) módon ráadásul egyházi berkeken belül. Az olykor a Rómával totálisan szembehelyezkedő, a katolikus tanítással és a Szentírással is szakító német szinódusi utat rokonszenvvel szemlélő hazai progresszív vonulat a jelek szerint esélyt lát arra, hogy minimum a vizit előtt saját nézőpontjait erőltesse, s némiképp talán nyomást is gyakoroljon a Szentszékre. De ha másra nem, hát a gyanútlan újságolvasóra mindenképpen.
Olyan nagyívű megnyilvánulásokat is olvashatunk, melyek leszögezik, hogy a pápai út nem annyira az állami vezetőknek szól, s hogy Ferenc „sebeket gyógyítani” érkezik Magyarországra.
E hangzatos megszólalások persze sikeresek azok körében, akik nem igazán ismerik az egyházat, van tudásuk igencsak felületes. Azokat, akik benne élnek és ismerik, már nehezebb elbizonytalanítani.
Most szándékosan egy jóval korábbi, 2014-ben megjelent könyvből¹ idézek: „A látogatások céljai ugyanis mindenekelőtt lelki és egyházi jellegűek, a diplomáciai keretek csupán eszközként szolgálnak, hogy megvalósulásukat elősegítsék”. Nem véletlenül nevezik ezen látogatásokat apostoli útnak. Azzal érvelni tehát, hogy „bennfenntes” értesülések szerint a pápalátogatás nem annyira Magyarország kormányzatának, mint inkább népének szól,
Az apostoli utak sajátja pedig egészen Szent Péter óta, éppen küldetésüknél (és a péteri szolgálat küldetésénél fogva), hogy sebek gyógyítását célozza – minden időben és minden társadalomban.
Társadalmaink ugyanis (és ez nem magyar sajátosság, ne legyünk szűklátókörűek!) ezernyi sebzettséget hordoznak, amelyekre éppen Ő lehet az igazi gyógyír, akire a mindenkori pápa ráirányítja figyelmünket: Jézus Krisztus. Ezért (is) találó a pápalátogatás mottója: „Krisztus a jövőnk”. Ehhez Sillye Jenővel együtt tehetjük hozzá; „hát legyen a jövőnk Krisztusé”. S ha ezt nem értjük,
VI. Pál pápa így fogalmazta meg ezt egy apostoli útja során, a Bermuda-szigeteken, még 1968-ban: „Ezen utazások nem jelentenek mást, mint az első pápa apostoli útjainak folytatását a mi századunkban, aki azt a magas hivatalt kapta, hogy jelenvalóvá tegye Krisztust minden földrészről és fajból származó emberek számára.”
Ezek az utak tehát soha, még csak véletlenül sem vállveregetésekről szólnak – ezért is
furcsa, ha némelyek azzal akarják felhívni magukra a figyelmet, hogy bombaként közlik a hírt: „Ferenc pápa nem vállakat veregetni jön hozzánk”.
Van ugyanakkor egy érdekes tendencia, amire érdemes figyelmesnek lennünk. Karizmatikus egyházi és hitéleti személyek sora jelzi vissza, hogy első látogatása alkalmával valami különlegeset tapasztal meg nálunk, olyat, amit csak nagyon kevés helyen és esetben, ezért időről időre visszatérnek hozzánk, sokkal gyakrabban, mint más helyekre. Ferenc pápa mellett (a teljesség igénye nélkül) ilyen Nick Vujicic, Jim Blount és Margaritha Valappila.
Miközben pedig liberális lapok és önmagukra a keresztény jelzőt alkalmazó mikroblogok egyfajta tematizációs versenyt vívnak önmagukkal annak érdekében, hogy előre pozicionálják a pápalátogatást, én inkább Varga László véleményét találom építőnek.
A kaposvári megyéspüspök húsvét előtt arról beszélt a közelgő pápalátogatással kapcsolatban: reméli és imádkozik azért, hogy az út középpontjában Ferenc pápa tiszta üzenete álljon és azt ne igyekezzen senki kiforgatni, vagy kisajátítani. Noha vannak, akik már előzetesen kísérleteket tesznek erre, azt hiszem, közös (keresztény) érdekünk lenne, hogy inkább Laci atya meglátása mögé sorakozzunk fel. A megosztottság egyébként is az ellenségünk eszköze, ne legyünk már ennyire a segítségére!
¹: Érszegi Márk Aurél: Pápa – Szentszék – Vatikán. Szent István Társulat, Budapest, 2014
Nyitókép: Vincenzo PINTO / AFP
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Lehet-e szebb és tisztább válasz Isten adventi hívására a tökéletes szeretetnél, amelyben Őt, akit szeretünk, teljességgel azért szeretjük, aki Ő Maga. Nem magunkért, hanem Istenért. Kocsi Lajos írása.
Persze szó nincs arról, hogy a bedugott fülű, képernyőre tapadt szemű ember ne venne észre semmiféle alkalmas pillanatot. A Black Friday-t például nem véti el. Francesca Rivafinoli írása.
A keresztény kultúra helyes értelmezésével szemben két irányból érkezik kritika.
Tudjátok mi a brüsszeli elit legnagyobb bűne? Hát az, hogy hozzájuk képest a Putyin egy kifejezetten szimpatikus figura tud lenni.
Az NGO-k továbbra is aggályosnak tartják a javaslatot – írja a Les Echos.
