Nemcsak a palagáz pöfög át az óceánon, hanem a sátánisták ideológiája is

„A sport: politika. Szinte mindig az volt. Sajnos.

»Miután megszűntek a színes bőrű sportolók náci németországbeli biztonságával kapcsolatos aggodalmak, a legtöbb afroamerikai újság ellenezte az 1936-os olimpiai játékok bojkottját.

A Philadelphia Tribune és a Chicago Defender újságírói például úgy vélték, hogy a fekete sportolók győzelmei aláásnák a rasszizmust és a náci faji nézetek által hangsúlyozott 'árja' felsőbbrendűséget. Abban is reménykedtek, hogy a győzelmek felélesztik a fekete büszkeséget Amerikában. A Chicago Defender 1935. december 14-én arról számolt be, hogy három afroamerikai atléta, Eulace Peacock, Jesse Owens és Ralph Metcalfe támogatja a részvételt az olimpián, mivel úgy érzik, hogy a győzelmükkel megcáfolhatnák a náci fajelméleteket.«

Na ugye. De ha már itt tartunk, a berlini olimpiánál, olvassuk el ezt is: »Ezeknek a színes bőrű sportolóknak az olimpia különleges lehetőséget jelentett. Az 1930-as évek Amerikájában a feketéknek az élet legtöbb területén diszkriminációval kellett szembesülniük. Az úgynevezett Jim Crow-törvények, amelyeket a fehérek a feketék jogfosztása és szegregálása érdekében alkottak meg, eltiltották az afro­amerikaiakat számos munkától, illetve megtiltották számukra a belépést többek között olyan nyilvános helyekre, mint például az éttermek, a szállodák. Különösen délen a feketék a rasszista indíttatású erőszaktól való félelemben éltek. Az Egyesült Államok fegyveres erői még a II. világháború idején is szegregáltak voltak.«

Hát igen. »Persze, Amerikában meg verik a négereket, haha!« – ez volt az 1980-as, ­90-es években a liberális kánon legfőbb mondata, amely az Egyesült Államokat érő bármilyen kritikára volt kitalálva kötelező válaszként, azt érzékeltetve, hogy az Egyesült Államokban minden rendben van, és mindennemű kritika csupán a szovjet rendszer ostobasága.”

Nyitóképen: Térdelő belga és olasz focisták. Fotó: Frank Hoermann / Sven Simon / AFP