Viktor, te nem vagy nekem a miniszterelnököm

„Milyen állapotban van szerinted a magyar demokrácia?

Katasztrofális.

És a sajtószabadság?

Rémisztő.

Mit mondanál Vidnyánszky Attilának, ha lenne vele két perced beszélgetni?

Attila, óriási felelősséged volt abban, ami a színházban történt, abból te pártpolitikai ügyet csináltál. Ugyanis, amikor Eszenyi Enikőnek a története elindult, te azt mondtad, hogy azért álltunk bele az Enikőbe, mert nem jött el decemberben a tüntetésre a Madách térre. Abban a pillanatban szúrtad el, amikor ezt a történetet pártpolitikai platformra cipelted. Nem tudtunk beszélni róla érdemben. Ugyanezt csinálod most a Színművészeti Egyetemmel. Szépen kérlek, kérj bocsánatot a diákoktól, lépj hátra, és gondolkozz el azon, van-e értelme tönkretenni a jövő generációját.

Mit mondanál Orbán Viktornak, ha négyszemközt lenne vele egy perced?

Szoktam vele álmodni. Ultra jó fej. Mindig iszonyatosan megértő. Rendszerint elmondom neki a főbb problémákat, amiket látok az országban. Álmomban voltunk Ráchel születésnapján. Flódnit ettünk. Elmondtam neki azt, hogy egyrészt a szegregáció problémáját mérhetetlenül rosszul kezeli. Másrészt szerintem kifejezetten rasszista az az álláspont, amit képviselt a gyöngyöspatai romákkal kapcsolatban. Innentől kezdve egy olyan mezsgyére lépett ki, ami szerintem mérhetetlenül káros. Az például, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanári kara, szenátusa is kérte, hogy álljon velük szóba és beszéljen, mert úgy tűnik, senki nem áll velük szóba, és válaszra sem méltatta őket. Azt gondolom, hogy ha egy miniszterelnök nem tekinti a saját polgárait ‒ attól függetlenül, hogy egyetért-e velük vagy sem ‒ beszédpartnernek, vagy vitapartnernek, onnantól kezdve, Viktor, te nem vagy nekem a miniszterelnököm.

Ő hogy reagál, amikor szembesíted a problémákkal?

Ilyeneket szokott mondani, hogy »tudom, igen, csak azt kell megértened, Áron, hogy ez egy nagyon komplex dolog, és a politika nem feltétlenül az emberségről szól«. Ilyenkor mindig azt mondom neki, hogy: de hát, Viktor, miről másról kellene szólnia egy ország vezetésének, mint az emberekre való koncentrálásról? Mi másról kellene szólnia ennek a dolognak, mint, hogy meglátod azt, ki van bajban és segítesz rajtuk? Nézd, ha az én barátaimat tömném szét pénzzel, akkor nem mernék a tükörbe nézni azokkal az emberekkel kapcsolatban, akik mondjuk Borsodban egy kút mellett állnak húszan sorban, mert nincs vizük. Azok is a te állampolgáraid. Mondom, akkor gyere le velem, Viktor ezekre a helyekre. Menjünk el oda fát vágni! Osszunk ott tisztasági szereket, higiéniai szereket. És akkor Viktor azt mondja: jó menjünk! És akkor szállunk be a fekete autóba, mi ketten, és ott megy még a diskurzus, párbeszéd köztünk. Halálosan megértő, olyan, mint egy miniszterelnök, akinek lennie kellene.

...

Mi lesz most az SZFE-vel?

Mindent meg lehet venni, tehetséget, azt nem. Az biztos. És emberséget? Azt mennyiért veszel?

Van ára?

Van, persze. Az első az, hogy nem mész oda tanítani. Ez az első nagy dolog, amikor az emberségről beszélünk. Amikor veszel egy nagy levegőt és felteszed magadnak a kérdést, vajon a jövő generációját szolgálja ha odamegyek? A jövő generációja fog látni egy olyan jövőképet, ami tényleg a csöndre és a kussolásra fog épülni? Ez egy brutális nagy felelősség.”