„Nekem úgy tűnik, hogy a fő kérdés az: kit tud Orbán ebben a konfliktusban maga mellé állítani. Ha maga mellett tudja a visegrádi négyeket és az immár az ő szövetségese, Janez Jansa miniszterelnök által vezetett Szlovéniát, az már olyan blokkoló kisebbség lehet, amellyel a brüsszeli vezetők alkura kényszerülhetnek. Egy szóvivői nyilatkozatból tudni lehet, hogy az Orbán-kormány erre a négy szövetségesre számít. Csakhogy a felsorolt feltételek az Orbán-kormányon kívül csak a lengyel kormány számára fontosak, s a három kritikus feltételből annak is legfeljebb kettő. Ha nem teljesítik feltételeit, Orbán nehezen léphet vissza a vétótól. Az viszont nem elképzelhető, hogy teljesítsék azokat.
Kézenfekvő a feltételezés, hogy Orbán ezzel a maga által gerjesztett konfliktussal kenyértörése viszi a Brüsszellel tíz éve folyó vitát. Az EU elhagyását készíti elő, s azt próbálgatja, hogy vajon hogyan reagál erre a konfliktusra saját tábora, hogyan az ellenzék különböző pártjai, hogyan a közvélemény különböző szegmensei, és hogyan reagál a nemzetközi környezet.
A konfliktus váratlan, de nem meglepő. Valójában előbb-utóbb el kellett ide jutni: Orbán és pártja más világot, a múlt század harmincas éveinek világát, az egymással szemben álló európai nacionalizmusok világát képviseli. Azt a világot, amelynek meghaladására előbb az ENSZ, majd az Európai Unió létrejött. Orbán saját bevallása szerint nem az európai fővárosokban, hanem a keleti despota rendszerben érzi magát otthon. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, mindenekelőtt a hétfői és keddi parlamenti ülést. Várjuk, hogyan lépnek fel az ügyben az egyes ellenzéki pártok, és mozgósítják-e támogatóikat Magyarország EU-tagsága védelmében.”