A szexuális forradalom felszabadította a férfit bárminemű felelősségtől alól. A felelősségtől egyrészt a nő felé, akinek talán gyereket nemz, másrészt az ebből születendő gyerek felé.
Több mint hatvanmillió abortuszt hajtottak végre az Egyesült Államokban a Roe v. Wade ügyben hozott, 1973-ban született ítélet óta. Most talán megnyílt az út afelé, hogy megállítsuk az ártatlanok további mészárlását. Anthony Kennedy bíró ugyanis bejelentette visszavonulását. Amikor arról volt szó, hogy bevéssük jogrendszerünkbe a szexuális forradalmat, ehhez Kennedy bíró biztosította a kulcsfontosságú szavazatokat, gyakran a szükséges érveket is. Most viszont távozik.
Óvatos optimizmussal tekintek erre. 2016 októberében, az utolsó elnökjelölti vitán a moderátor Chris Wallace megkérdezte Trumptól, hogy meg akarja-e fordítani a Roe-döntést. Trump nem beszélt mellé. „Életpárti vagyok” – mondta – Életpárti bírákat fogok kinevezni”. Elkerülve a megszokott kertelést, Trump elütötte az összetett jogi okfejtéseket, és azt mondta, hogy egy vagy két életpárti bíró kinevezése után ez „automatikusan meg fog történni”.
Talán túlságosan vázlatos, de lényegét tekintve igaz.
A Roe-ítélet a magánszférához fűződő, rejtélyes alkotmányos joghoz folyamodott. A későbbi Casey-ítélet (1992), ami bebetonozta a Roe helyét, szintén a titokzatossághoz fordult. Kennedy bíró ezeket a sorokat írta a többségi véleményben: „A szabadság szívében áll egy jog: a jog arra, hogy meghatározhassuk saját felfogásunkat a létezésről, a jelentésről, az univerzumról és az emberi élet titokzatosságáról.” De minden egyes ügyben, ami a döntés kimenetelét végül meghatározta, a női egyenlőség kérdése merült fel. Miért kellene a nőnek hordozni egy nem kívánt szexuális aktus terhes következményét? Ez a kérdés különösen azért vált nyomasztóvá, mert
A felelősség alól egyrészt a nő felé, akinek talán gyereket nemz, másrészt az ebből születendő gyerek felé.
Hasonlóképp, a Roe-t követő abortuszliberalizációval szembeni ellenállás is morális alapokon állott. Óriási irodalmunk van a Roe-ítéletet alátámasztó, meglehetősen gyenge lábakon álló alkotmányjogi okfejtésről. De bőséggel találunk egyéb hitvány érveléseket is jogrendszerünkben. Az abortuszklinikák előtt nem azért tüntetnek emberek, mert alkotmányjogi szempontból az originalisták iskolájához tartoznak, hanem mert erkölcsi rossznak tartják az abortuszt. Igazából az emberek többsége csak az abortusz miatt tudja, hogy létezik az „eredeti értelem keresése” kifejezés. Az eredeti értelem keresése, úgy mint jogfilozófia, azért ragadta meg a köz képzeletét, mert lehetőséget biztosított az erkölcsi feladat teljesítésére: megfordítani a Roe-t.
A jogtudosók fontos szerepet játszanak jogrendszerünk egységének megőrzésében. Szükségünk van a jogi koherenciára, és a bíráinknak el kell fogadniuk, hogy úgy értelmezzék a jogi szöveget, ahogy az írva van, és a döntéseiket a precedens megfelelő tekintélye alatt hozzák. De az abortusz szigorúan véve nem, és soha sem volt jogi vagy alkotmányjogi kérdés. A Citizens United ügye (2010) , ami a politikai kampányok céljára adományozott vállalati összegeket korlátozta, olyan ügy marad, ami felkorbácsolja a szenvedélyeket a liberális körökben. Talán rosszul döntöttek, talán ez helytelen következményekhez vezet a politikai rendszerünkre nézve. De ez a döntés nem érint egyetlen élet-halál kérdést sem.
A társadalmi fejlődés nem lépésről-lépésre zajlik. A nyomásnak építő ereje van, váratlan események történnek és szabad döntéseket hoznak. Ami örökkévalónak tűnik, hirtelen felbomlik, ami helyénvalónak látszik, irányát veszti. Rachel MacNair megjegyezte, hogy bár a Roe-döntés változatlan maradt, az abortusszal kapcsolatos attitűdök megváltoztak az évtizedek során. Sokan, talán a legtöbben, akik támogatják a Roe-döntést, nem veszik észre a valóságot. A gonoszság bája megkopott.
Ilyen körülmények között egy jó kinevezés, erkölcsi tisztaság és egy kis bátorság megfordíthatja a Legfelsőbb Bíróság szekerét.
A hetvenes években, amelyek a legrosszabbak voltak, az idealista hedonizmus utat adott egy cinikus, énközpontú hedonizmusnak. A Roe-döntéssel mérföldkőhöz érkezett ez a lomha évtized, és folt maradt nemzeti örökségünkön, egy gennyes seb politikai életünk testén.
Eljött az ideje, hogy eltüntessük a foltot és meggyógyítsuk a sebet. Itt az ideje, hogy megköveteljük Trumptól, hogy maradjon hű ígéretéhez. A Legfelsőbb Bíróság következő bírájának egyértelműen életpártinak kell lennie. Most nem lehet szó kompromisszumról vagy aggodalomról afelől, hogy megsértenénk a békét, amit a Roe-döntés hozott.
A korábbi elnök szavaival nézzünk elébe Kennedy bíró örököse kinevezésének: Meg tudjuk csinálni!
Russell Ronald Reno (1959, Baltimore) író, publicista többek között a Yale-en is tanult. 2010-ig a teológia és etika professzora volt a Creighton University-n, ma a First Things magazin szerkesztője (a kiadványt konzervatív lapajánlókban is ismertettük). Két gyermek édesapja, számos kötet szerzője. Episzkopálisnak (anglikánnak) született, de felnőtt fejjel katolizált. Fő hobbija a hegymászás. 2017 nyarán közöltünk vele interjút Miért sikeres a populista lázadás? címmel.
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
És ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány.
Daniel Defoe elismeréssel írt a II. Rákóczi Ferenc vezette magyar felkelésről, szerinte a magyarok ősi jogaik védelmében ragadtak fegyvert.
Ugyanerre mostanra rájöttek a 100 IQ feletti momentumosok.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki megölte édesanyját, majd elásta és lebetonozta a holttestet.
