Így vágja maga alatt a fát az Európai Unió, most éppen a légi közlekedésben
Az Oroszországot sújtó szankciók miatt az orosz repterek bezártak az európai légitársaságok előtt, így az Európa és Kína közötti légi forgalom a kínaiak kezébe került.
Az igaz ember mindig a jövőre, az utódokra gondol, ha megpróbál helyesen cselekedni. A gonoszt azonban mindig csak a pillanatnyi helyzet, saját ideje, érdekei és indulatai vezérlik.
„Ugyanez vonatkozik – bár más értelemben – a háborúkra, ahol törvényszerűen többségükben fiatal férfiak esnek áldozatul, soha meg nem születő utódaik hosszú sorával együtt. S amikor egy migránsokkal teli hajó a tenger mélyére süllyed, a nyomorúság és a halál elől menekülők összes örököse odavész. Minden szerencsétlenség és pusztulás híre egy szempillantás alatt elér hozzánk, akár természeti katasztrófáról, akár emberi kegyetlenségről van szó, s úgy érzem immár, hogy jó hírt hallani nincs sok esélyünk. Korunkban a jó és szilárd állam, a jó kormányzás is képtelen néha megvédeni polgárait.
Európa, amely évszázadok viszályai után stabilnak látszott, ismét kezdi elveszíteni biztonságát, s nem néz szembe fölényét megalapozó cselekedeteinek következményeivel. Most ízlelhetjük meg az imperialista társadalmak »angol hidegvérét« serkentő téveszmés gyarmatosítás gyümölcseit. Mi, magyarok is, akik az egész folyamatban nem vettünk részt, s inkább elszenvedők voltunk, mint haszonélezők. Lehet-e csodálni, hogy jobb sorsot kergető honfitársainkkal teli a világ? Magyarországon pusztító erejű földrengés korunkban nem fordult elő.
De a glóbuszon, szinte apokaliptikus jelzésként, mintha megsokasodtak volna a természeti csapások. Nepálban egy ezeréves torony is ledőlt, bizonyítván, hogy a Föld nem megszokott mindennapjait éli. A mi bajaink nem rengetik meg a világot. Jó volna, ha ez a föld politikai értelemben is nyugodtabb lenne, s a gyűlölet – amelyet talán »éji homályban« késő »régi dicsőségünk« táplál, azt sugallva, hogy mi vagyunk a különbek, a jobbak – csillapodna, és végleg besimulnánk Európa népei közé. Biztonságunk és viszonylagos jólétünk, ha esetleges is, de létezik. Hogy amikor idegenségről beszélünk, magunkra miért nem gondolunk, én nem tudom…”
(Részlet a minap elhunyt Kristóf Attila utolsó Magyar Nemzetben (MNO-n) megjelent tárcájából)