Vége

„Újra van remény, újra tervezhetjük jövőnket. Nem kell félnünk attól, hogy milliókat félrevezetve, a magyarságot a magyarok ellen hangolják, mint tették a kettős állampolgárság szavazásakor, 2004. december 5-én. Külföldön diplomatáink majd Magyarország érdekeit képviselik, nem maradnak érdekképviselet nélkül a határokon túl élő magyarjaink sem, mint ahogy ez történt a ,,kócos asszony” idejében. Talán lesznek újra honvédeink, akik képesek megvédeni hazánkat, és lesz becsületére kényes katonai vezérkarunk, amely nem válik hírhedtté a korrupciótól. Nekik már nem kell szégyenkezniük az örökké vidám, akadozó nyelvű Szekeres miatt. Valószínűsíthető, hogy ha fent jó lesz, s a rend és a tisztesség válik iránymutatóvá, nem pedig enyves kezű libások döntik el az ország sorsát, akkor lent, az úgynevezett köznép körében is javulni fog a morál, a nem csak a maguk gyarapodása iránti elkötelezettség.

Mit mondjak, nagy a várakozás. A győztesre most legalábbis nagy bizakodással tekintenek. Persze, amikor az előző két választáson vesztesként került ki a polgári oldal, akkor természetszerűen mindig egy embert tartottak vesztesnek. Ő volt az oka mindennek, a nem jó taktikus, a bukás okozója. Most, hogy győztünk, sokan természetesnek vélik, hogy a győzelmet nem egy embernek köszönhetjük. Hirtelen több gazdája lett a győzelemnek. Emberi gyarlóság, de el lehet fogadni ezt az érvelést is. Azt azonban kevésbé, hogy újabban egyre több olyan ember is megfordul a győztesek háza táján, aki előzőleg dühödten támadta a jobboldalt, hátat fordított a Fidesznek, most viszont felfedezte magában a fideszest, ellentételként persze pozíciót, kedvezményeket várva.”