Szent-Györgyi Albert

2021. december 8. 11:01
Bay Zoltán a radarcsillagászat megteremtőjeként, a Hold „letapogatójaként” lett világhírű, mellette azonban a II. világháború alatt a zsidó származású munkatársait mentette, s szembeszállt a kommunista rendszerrel is. Bay helytállásáról a tavaly megjelent Magyar hősök című kötetben részletesebben is olvashatnak.
2021. június 10. 7:10
„Ne vegyétek dicsekvésnek, de Kati nálam kezdte a látogatást legutóbb is, amikor itthon volt” – mondja Tóth Albert, a világhírűvé vált magyar tudósnő egykori biológiatanára, akit Kisújszálláson látogattunk meg. Berci bácsival Karikó Katalin ifjú éveiről és korabeli teljesítményéről, a Karikót kipécéző matematikatanárról és erős jellemekről beszélgettünk.
2021. február 3. 13:52
Banga Ilona biokémikus komoly szerepet vállalt a C-vitamin kutatásában Szent-Györgyi Albert mellett, s a Nobel-díjas professzor emigrálása után is sokat tett a tudományért.
Mandiner.egészség
2018. december 18. 6:38
Egy stroke utáni a felépülés legfontosabb és egyben legnehezebb része az agy funkcióinak regenerálása. Ebben nyújthat segítséget az a magyar tudósok által nemrégiben kifejlesztett hatóanyag, amely az eddigiekhez képest teljesen új hatásmechanizmussal képes lehet mind az idegsejtek újbóli kapcsolódását elősegíteni, mind pedig az agy sérült részeinek a véráramlását elindítani.
2018. február 13. 20:25
Kun Miklós történész keddi előadásában felelevenítette: Szent-Györgyi Albert elvállalta volna a magyar kormány vezetését a második világháború után.
2018. január 19. 8:37
Lexikális tudáson nyugvó klasszikus műveltség nélkül nincs kompetencia, nem fedezhetők fel dolgok közötti összefüggések, nem létezhet problémamegoldás és nem emelkedhetünk fel az élet lényegi dolgaihoz. Tanulni: kell.
Mandiner.egyetem
2016. február 12. 10:56
Nem akárki lesz a tudományos pálya vonzóvá tételét kitűző Szegedi Tudós Akadémia kutatási igazgatója: az intézmény egy Nobel-díjas német fiziológust, Bert Sakmannt nyerte meg a posztra.
2015. december 9. 7:45
Gondolkozzunk el, vajon miért tartotta fontosnak Klebelsberg, hogy a C-vitamin felfedezőjének az anyagiakon túl a jó közérzet, az alkotó légkör és az igényes közösségben végzett munka feltételeit is megteremtse.
2015. április 7. 16:36
Egyszer ki kellene már mondani, hogy a Horthy-korszak folytathatatlan volt és megérett az elmúlásra.
2011. november 17. 12:26
A miniszterelnök a Tudomány Világfórumán beszélt a tudomány jelentőségéről, amelynek szerinte a politikusokkal és a gazdasággal együttműködve kell válságkezelési utat kijelölnie.
2011. szeptember 16. 10:53
Egyedi gyümölcsös logóval tiszteleg a Google a C-vitamin magyar felfedezője, Szent-Györgyi Albert születésének 118. évfordulója alkalmából.