innováció

Mandiner.makronóm
2019. augusztus 26. 15:41
Megjelent az Irinyi-terv iparstratégiai támogatási programjának új kiírása hétfőn, a 2,5 milliárd forintos keretre szeptember 2. és 23. között pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.
Mandiner.makronóm
2019. augusztus 9. 10:32
Ha nem akarnak költözni, akkor nekem kell odavinnem a kutatóközpontomat, ahol a tehetségeket megtalálom. Interjú.
Mandiner.makronóm
2019. augusztus 7. 16:30
Elismeri, hogy a magas béreket fizető állásokat a nyugati cégek hajlamosak anyaországaikban tartani, de hozzáteszi, hogy ha a tehetséges magyar munkaerő nem akar messzire költözni, akkor a nyugati nagyvállalatoknak nem lesz más választásuk, mint Magyarországra hozni a kutató-fejlesztő központjaikat is. A kormánynak pedig az a feladata, hogy összekapcsolja a nagyvállalatok, a startupok és az egyetemi kutatás hármasát és így segítse az együttműködést és a tudásáramlást, azaz az innovációs ökoszisztémák felépítését. A Makronóm a Deloitte tanácsadócég németországi innovációs vezetőjével, Nicolai Andersennel beszélgetett.
Mandiner.makronóm
2019. július 29. 10:45
A fiatal amerikaiak a kapitalizmus helyett egyre inkább a szocializmus felé hajlanak.
Mandiner.makronóm
2019. július 27. 16:05
A 3D nyomtatókat gyártó, bostoni központú Formlabs Kft. 2 milliárd forintos beruházással Budapesten hozza létre az Egyesült Államokon kívüli első fejlesztőközpontját. A három év alatt 100 munkahelyet teremtő beruházáshoz a kormány 171 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a beruházást bejelentő fővárosi sajtótájékoztatón.
Mandiner.makronóm
2019. július 25. 12:40
Új magyar brandek felépítését szorgalmazta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Tusnádfürdőn egy, a versenyképesség témájában rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
Mandiner.makronóm
2019. július 22. 12:30
Az EU 2019-es regionális rangsorolása alapján a spanyol és a közép-kelet-európai országok kis- és középvállalkozásai vezetik be a legkevesebb innovatív megoldást az egész kontinensen.
Mandiner.makronóm
2019. július 17. 9:17
A Kaliforniai Egyetem kutatói által létre hozott mesterséges intelligencia valamivel több mint egy másodperc alatt kiforgatta a Rubik-kockát. Saját maga tanulta meg, hogyan kell.
Mandiner.makronóm
2019. július 15. 23:52
A patrióta gazdaságpolitika hét eredményének megőrzése után hét feladat vár Magyarországra, ahol a kormány is beavatkozásra kész. Energiafüggetlenség, tiszta ország, egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma, digitális képességfejlesztés, közlekedési infrastruktúra-fejlesztés, felnőtt- és szakképzési rendszer átalakítása, kreativitás hasznosítás – ez a jövőnk hét pillére. Ezek már nem a gazdaságunk újraélesztését és stabilizálását szolgálják, hanem annak versenybe állítását.
Mandiner.makronóm
2019. július 13. 11:58
Kiállt Grüner György ellen vitára Szathmáry Eörs biológus, ki tudja miért, mert összeszedett, érdemi mondanivalója nem volt.
Mandiner.makronóm
2019. július 12. 0:11
Érintős bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában. A fiatalokat hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, készpénzt a többségük már nem is hord magával, ráadásul a rendalapító, Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon, a csippanás ezen is segít.
Mandiner.makronóm
2019. július 2. 18:02
A legnagyobb kosaras sztárok is irigykedhetnek a CUE3, a Toyota által készített új humanoid robotra, amely hihetetlen precizitással és pontosággal tud dobni, egyhuzamban akár 2020-szor is, a lehető legjobb pontossággal.
2019. július 2. 16:37
A miniszter szerint a ráfordítások nagymértékben növekednek majd a jobb teljesítmény érdekében.
2019. június 24. 17:42
Létre kell hozni azt a szervezeti egységet, amely a hazai alapkutatást koordinálja, szervezi, irányítja.
Mandiner.makronóm
2019. június 19. 21:20
Az államnak szerepet kell vállalnia az 5G hálózatok infrastruktúrájának kiépítésében – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az 5G Koalíció (5GK) plenáris ülésén és konferenciáján kedden Budapesten.
Mandiner.makronóm
2019. június 17. 23:12
Hogy ezek a kollégák hogyan számolnak el a saját tudományos és állampolgári lelkiismeretükkel, az legyen az ő problémájuk.
Mandiner.makronóm
2019. június 14. 9:57
Magyar vállalkozások amerikai piacra lépését segítő központ nyílt Washingtonban szerdán.
Mandiner.makronóm
2019. június 12. 17:48
A Fidesz-frakció szerint egyedül Gyurcsányék akarták beszántani a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) és a hazai kutatásokat. A Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere 2006-ban azt mondta, hogy „az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni”.

összesen: 308 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó