Ebben a szerepkörben számít Szoboszlai Dominikra a Liverpool új edzője!

2024. július 09. 13:04

Arne Slot vázolta a terveit.

2024. július 09. 13:04
SZOBOSZLAI Dominik
Vámos Tamás

Nyitókép, fotó: MTI/EPA Adam Vaughan

***

A Mersey-parti klub nyáron érkezett holland szakvezetője a Liverpool FC kommunikációs csapatának adta első hosszabb interjúját, amelyből korábban a Mandiner is szemlézett. 

Ezt is ajánljuk a témában

A tekintélyes angol napilap, a The Sun is nagyító alá vette a nagyobb lélegzetű beszélgetést, és ez alapján megpróbálta kisakkozni: az ősszel milyen hadrendben küldheti pályára az „új” Liverpoolt a Feyenoordtól érkező Klopp-utód.

Ami számunkra örömteli: Szoboszlai Dominik az új felállásban is kulcsszerephez juthat!

A The Sun által megálmodott Liverpoolban honfitársunk újra a középpályán kapna fontos szerepet, kisebb változás, hogy Trent Alexander-Arnold nem a jobbhátvéd szerepkörében, hanem Doma mellett, védekező középpályásként bizonyíthatná átlagon felüli képességeit. (Cseppet sem mellesleg: erre azért is lehet nagy esély, mert a Pool csapatkapitánya Szoboszlai legjobb barátja a csapaton belül, így nyilván remekül megértenék, támogatnák és kisegítenék egymást a középpályán.)

Arne SLOT
Arne Slot elárulta: az általa elképzelt játékstílus nem sokban különbözik Jürgen Kloppétól Fotó: patreon.com 

Másik fontos változás: az Európa-bajnokságon is remekül teljesítő Cody Gakpo végleg kiszorítaná a kezdőből Darwin Núnezt (nyilván a holland támadó számára – Virgil van Dijkhoz hasonlóan – nem hátrány, hogy honfitársuk lett a Liverpool vezetőedzője...), a hátsó alakzatban pedig a kirobbanthatatlan Van Dijk valamint Robertson közé a szakújságírók – kisebb meglepetésre – nem az elmúlt idényben ugyan gyakran sérüléssel bajlódó, de a francia Eb-keretbe így is bekerülő Ibrahima Konaténak (igaz: a védő a kontinenstornán még egyetlen perc bizalmat sem kapott Didier Deschamps szövetségi kapitánytól...), hanem a fiatal Jarell Quansahnak szavaznának bizalmat...

A The Sun szerint így nézhet ki a Liverpool kezdőcsapata a 2024/25-ös szezon őszi idényére:

Allison – Gomez, Van Dijk, Quansah, Robertson – Alexander-Arnold, Szoboszlai, MacAllister – Szalah, Gakpo, Diaz.

 

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2024. július 09. 22:05
Domi a válogatottban nyújtott szereplése után max a pénzfeldobó lehetne.
pasqual.dorje
2024. július 09. 19:50
Tehát: Az új edző nevek nélküli terveit nevekkel helyettesítette be az adott brit lap, saját elképzelése alapján. Vagyis fogalmunk sincs róla (talán még Slotnak sincs), melyik pozíciónak ki lesz az alapembere. Miért kell hazugságig torzítani az igazságot, ezzel hozzájárulván az általános hazugságkultúra építéséhez? Ez nem csak egy "kattintásvadász" cím, illetve cikk, hanem egy újabb tégla a hazugság várának falába. Megéri?
2024. július 09. 19:06 Szerkesztve
Nagyon lényeges rész a feltételes mód! Lehet, talán, elképzelhető. Az EB-n nyújtott “teljesítmény” alapján, kispad, vizes fiú.
akkor ki
2024. július 09. 17:56
Ha ez igaz és így lesz, Domnak soha vissza nem térő lehetősége van! Úgy kell játszani, hogy Eliot ne tudjon beállni a 60. percben, a 70.-ben és így tovább! Sok 90 percet kívánok Dominik! És nyilván egészséget! Trent nem védekező kp! De meglátjuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!