Kaltenbach Jenő: A szokás szerint nagy mellénnyel induló magyar válogatott kiesett az Eb-n
„A Fekete Sereg sem segített. Németország-Magyarország 2:0” – írta a jogtudós.
A befogadó, nyitott identitásra rátelepedik a nyákos aktuálpolitikai fertő.
Nyitókép: Rádi Nikolett
Ez a cikk szomorúan kezdődik, hiszen nem nyertük meg az Európa-bajnokságot, tovább sem jutottunk. Bezzeg a románok, a szlovákok és a grúzok.
A mutatott játék trágya volt, ha szabad így mondanom, középszerű csapatok ellen – Svájc és Németország már a nyolc között kiesett.
Gyengébbek vagyunk a gyengéknél. Ciki mentegetni a menthetetlent. Minden szó, amivel a gyalázatot kozmetikázzuk, visszahull a fejünkre.
El kell kussolni és meghúzni magunkat Európa keleti sarkának a sarkában.
A kutyaólban, ahova valók vagyunk.
Az utánpótlásunk nulla, a háttér halódik, az egész magyar foci gyomorfekélyre hasonlít, amit fölösleges kezelni. Hagyni kell megrohadni, hogy varjak lakomázzanak belőle, a mérhetetlen pénzt pedig jól tudjuk, mire fordítani. Fontosabb dolgokra.
Eleve úgy jutottunk ki az Eb-re a csoport első helyén, hogy szerencsénk volt. A Nemzetek Ligáját sem veszi komolyan senki rajtunk kívül.
Szoboszlai megint nem mutatott semmit.
Lesz pár közepes idénye a Liverpoolnál, esetleg megveszi a Real Madrid, de ennyi.
Érthetetlen, miért hátra passzol, vagy ha előrefut, akkor miért ilyen lassan. Izomsérülése van? Hát persze. És a többiek? Hagyjuk is.
Ha már itt tartunk: remélem, kirúgnak minket az unióból, a NATO-ból, Orbánnak meg a k.rva anyját.
Magam is azt kérdezem: hogy jön ez ide?
Mert a helyzet az, hogy az átlagos szurkoló nem az eredményei és a játéka miatt szereti a válogatottat – bár micsoda jó, hogy eredmények is vannak, és tízből hétszer a mutatott játék realitás fölötti –, hanem azért, mert az övé.
A közeli hozzátartozóinkat sem azért szeretjük, mert tökéletes emberek,
akik tökéletesen ellátják a szükségleteinket.
Az átlagos szurkoló 10-15-20 éve is a csapat mellett állt, a mélypont ünnepélyén – a magyar focipokolban. Szerette a válogatottat, csak fájdalmas-nehéz szenvedéllyel. Most könnyebb szeretni, nem igaz? Akkor
miért kizárólag a rosszat keressük?
Miért azt látjuk meg akarva-akaratlan? Miért nem a fejlődés lehetőségeit kutatjuk?
Nem kell sok ahhoz, hogy nyitottak maradjunk egy érzésre, ami egyedüli jelenségként képes átívelni a politika fölött, nálunk legalábbis. Nincs semmilyen csoda, összesen kettő dolog kell ahhoz, hogy megteremtsük a szükséges minimumot, ami összeköt: hogy
szeressük a focit és ne szégyelljük a magyarságunkat. Minden pátosz nélkül. Nem valami ellen, hanem valamiért. Csak úgy.
Ez volna a természetes. Hogy a befogadó, nyitott identitásra rátelepedik a nyákos aktuálpolitikai fertő, ez meg a természetellenes. Keressük a mocsok alatt a gyémántot! Szerintem megéri.
Ezt is ajánljuk a témában
„A Fekete Sereg sem segített. Németország-Magyarország 2:0” – írta a jogtudós.