Az európai közösség tagjának lenni nem dicsőség, ünneplendő tény, hanem magától értetődő joga az ezer éve Európa közepén élő magyarságnak. Rajcsányi Gellért írása.
A liberálszocialista állam kényelmes akolmelegéből csak nem akaródzik feltápászkodni.
Ezt hozta a modern élet. Nem értünk semmihez. És még jól el is idegenedtünk egymástól.
A közösségi médiumok és a mesterséges értelem segítségével kreált végtelen mennyiségű tartalmak nászából a maga teljességében kibontakozott a spektákulum társadalma.
A gyermekvédelem előtt van a gyerekek jólléte: ha jól lennének a gyerekek, akkor megvédeni sem kellene őket.
Párhuzamos életrajzok, hollywoodi kiadás: Stallone és Schwarzenegger kitárulkoznak, és sztorijaik bőven többről szólnak, mint két veterán filmsztárról.
Ha van kettévágott nép, az azeri az, a mai határt ugyanis nem ők húzták meg, hanem a győztes Orosz Birodalom és a vesztes Perzsia alkujából született.
Az EU-ban a dialógust tényleg úgy képzelik, mint azt Boborján tapasztalta: „Beszélgettem a Besenyő Pista bácsival, és megmondta a véleményem.” Csak itt már beszélgetni se akarnak.
Nem lehet eléggé kiemelni a még megmaradt szabadon szóló, szemtelen és szellemes produkciók hatását a mai korban.
Pofátlansági kisokosunk mai fejezetében egy olyan jelenségről beszélünk, amellyel mindenki találkozott már, aki életében végighajtott beszűkülő főutakon.
Voltak idők, amikor alkalmas, hozzáértő és szükséges telepesek élesztették újjá hazánk kiürült régióit. A 21. században is nyitottak lehetünk az irántunk érdeklődők felé.
A mi dolgunk, hogy a saját hazánkat megóvjuk azoktól a borzalmaktól, amelyek sajnos egyre többeket fenyegetnek. Névai Gábor írása.
Elég okos film született Hollywoodban a minket, mai nyugati embereket feszélyező végső kérdésekről.
