Új kifejezés a globális gazdasági közbeszédben: itt a „kapzsinfláció”

A vállalatok, különösen a fejlett gazdaságokban, a világjárvány és az ukrajnai háború következményeként emelkedő nyersanyagköltségeket inkább ürügyként használták fel az áremelésekre. Ezen keresztül pedig arra, hogy soha nem látott magasságokba növeljék a haszonkulcsaikat.

Ám a fogyasztók és a vevői, megrendelői oldalon álló vállalkozások világszerte már több mint egy éve makacs inflációval küzdenek. A növekvő árak – furcsa módon – nem akadályozták meg a vállalatokat abban, hogy rekordnyereséget termeljenek. Csak a tavalyi Fortune 500-as listán szereplő vállalatok 16,1 ezer milliárd dolláros bevétel mellett 1,8 ezer milliárd dollárnyi profitot termeltek. Javarészt a politikai spektrum baloldali hangjai kongatták a vészharangot, de most a világ egyik legrégebbi és legnagyobb befektetési bankjának közgazdásza is ezt a nótát fújja.

Albert Edwards, a 159 éves Société Générale bank globális stratégája kiadott egy jegyzetet a jelenségről, amelyet Greedflation néven emleget. Ezt fordíthatjuk a kapzsiság inflációjának vagy egyenesen kapzsiflációnak. A vállalatok, különösen a fejlett gazdaságokban a világjárvány és az ukrajnai háború közepette emelkedő nyersanyagköltségeket ürügyként használták fel az áremelésekre, és persze, hogy a új magasságokba növeljék a haszonkulcsaikat – mondta.

„Meghalt a kapitalizmus?” – kérdezi Albert Edwards, és megállapítható, hogy ilyen izgalmas szóösszetételt még talán sohasem olvashattunk a megfontolt és neves Société Générale globális stratégiai csapatától, amely nem kattintásvadász szalagcímekkel szokott olvasókat szerezni.

A Kansas City-i Szövetségi Tartalékbank januári tanulmánya szerint a felárnövekedés – a cég által felszámított ár és az előállítási költség közötti arány (egyfajta szuperbruttó haszonkulcs) növekedése – a gazdaságtörténet során még soha nem töltött be ekkora szerepet az infláció növekedésében, mint 2021-ben.

Jellemzően a magasabb nyersanyagáraknak és munkaerőköltségeknek ugyanis inkább le kellene szorítaniuk a vállalati árréseket, különösen, ha a gazdaság lassul. Edwards azonban hivatkozik a Bureau of Economic Analysis (BEA) adataira, amelyek szerint a negyedik negyedévben a költségekhez viszonyítva a haszonkulcsok még mindig rekordmagasak voltak. A stratéga azt feltételezte, hogy az árrések a gazdaság lassulásával a tavalyi év végén meredek csökkenést mutatnak, ehelyett azonban be kell látnia, mekkorát is tévedett. (Ahogy látni fogjuk, a fő ok, hogy a kereslet túlzottan erős maradt, még magasabb árszint mellett is.)

Edwards tehát attól tart, hogy

Figyelmeztet, hogy el kell jönnie a kapzsifláció végének, ellenkező esetben megtapasztalhatjuk a kapitalizmus végét. Akkora problémának tartja, hogy a döntéshozók sem hagyhatják figyelmen kívül. (Érdemes e gondolatokat összevetni a magyar, illetve az európai, vállalati extraprofitokat terhelő adókkal.)

Albert Edwards jegyzete azért lehet jelentős, mert egy eddig a progresszív peremvidéken leledző narratívát emeli be a főáramba. A múlt hónapban például vita robbant ki a kapzsiflációról, amikor Jon Stewart, a Daily Show műsorvezetője Larry Summersszel készített tévés interjút. Miközben Stewart és Summers arról vitatkoztak, hogy a Fed helyesen tette-e, hogy az inflációs harcban a kamatlábak emelésével kikényszeríti a bérek csökkenését, Stewart azzal vágott vissza: „Miért nem támadjuk semmiképpen a vállalati profitot? Hiszen a becslések szerint az az infláció 30-40 százalékáért felelős…”

Summers gyorsan válaszolt, hogy szerinte nem tartható az a nézet, hogy a vállalatok hirtelen kapzsivá váltak volna. Edwards most, úgy tűnik, alaposan cáfolja ezt az állítást.

Eljött az árellenőrzések ideje?

Edwards korábban, már novemberben foglalkozott a kapzsifláció dinamikával, és akkor rámutatott, hogy a Covidból való visszatérés a haszonkulcsok fellendülését eredményezte annak ellenére, hogy a profitráták a globális  lezárások első napjaiban sem csökkentek.

Grafikon: Az amerikai haszonkulcsok az elmúlt években a legkülönösebb módon viselkedtek – nem volt recessziós pangás, most pedig fellendülés van

Az árszabályozás

Edwards sokak számára ellentmondásos megoldást javasolt a kapzsifláció növekedésének orvoslására, amely persze tükrözi a kapitalista rendszerbe vetett gyengülő bizalmát is.

Javaslata elején leszögezi, azért lehet szükséges figyelmen kívül hagyni az 1970-es évek sikertelen ár- és jövedelempolitikájának tanulságait, mert „úgy tűnik, valami elromlott a kapitalizmussal”. Majd kifejti,

Az árszabályozás – vagyis amikor a kormányzat előírja, hogy a vállalkozások milyen árakat számíthatnak fel a fogyasztóknak – persze mindenért okolható, az első babilóniai birodalom i. e. 1595-ben bekövetkezett bukásától kezdve a Nixon- és Carter-kormányok 70-es évekbeli hosszú vásárlói sorbanállások kialakulásáig. 

Az egyik legelterjedtebb történet az árszabályozás állítólagos ostobaságáról Diocletianus római császártól származik, aki Kr. u. 301-ben a féktelen infláció leküzdése érdekében „maximális árakról szóló rendeletet” hozott a munkaerőre, az árukra és egyéb termékekre. A rendelet – amely halálbüntetést helyezett kilátásba annak, aki megszegte – azonban visszafelé sült el, és olyan áruhiányt és a kormányzati búzától való függőséget eredményezett, hogy végül a rendeletet hatályon kívül kellett helyezni.  

Edwards úgy véli, – bár sok kollégája, főként a történelmi példák miatt kevésbé szimpatizál az árszabályozás alkalmazásával – hogy most indokolt lehet az alkalmazása, mert valami elromlott a kapitalizmussal.

A stratéga a Massachusetts Amherst Egyetem közgazdászai, Isabella Weber és Evan Wasner által készített tanulmányra hivatkozott.  Az eladók inflációja, nyeresége és konfliktusai: Miért emelhetik meg az árakat a nagy cégek vészhelyzetben? című tanulmány egy háromlépcsős folyamatot javasolt (átfedésekkel), hogy miképp alakul ki az infláció a hosszú árstabilitási időszakot követően.

-      Először érkezik a kezdeti áremelkedések impulzusfázisa a rendszerszinten jelentős ágazatokban.

-     Majd következik a költségsokk terjedési és felerősödési szakasza. A cégek biztonságosan emelhetik áraikat a haszonkulcsok megőrzése érdekében, köszönhetően a versenytársak között fennálló implicit megállapodásnak is, miszerint a költségek áthárítása a költségsokkokra való reagálás nyilvánvaló módja. Az ellátási lánc problémáiról és a magas nyersanyagköltségekről szóló napi hírek ebben a szakaszban nemcsak elősegítik a vállalatok közötti implicit ármegállapodás létrejöttét, hanem időlegesen a vevők megértését is elősegíthetik a magasabb árak irányába.

-      Végül következik a konfliktus szakasza, amikor a munkaerő megpróbálja visszaszerezni a reálbérveszteséget. Ez a szakasz már a rettegett „bér-ár spirálra” utal.

Kétségtelenül jó volna elkerülni ezt a rettegett szakaszt! Edwards árszabályozása csak ideiglenesen tud tenni az infláció ellen, a valós megoldást inkább az inflációt kiváltó okok megszüntetése jelentené. Márpedig a világ megbékélésére, a hegemóniáért folytatott harc befejeződésére és az ellátási láncok újbóli hatékony működésére még jó pár évet várni kell…