Kiskirályok fogságában: így nyomják le a helyi monopóliumok a fizetéseinket

A monopólium nem csak a termékárakat torzítja

José Azar, Ioana Marinescu és Marshall Steinbaum új tanulmánya a helyi monopszóniumokat elemzi az Egyesült Államokban, ami alatt olyan jelentős, piaci erővel bíró munkáltatókat értenek, akik egy-egy városban a legfőbb foglalkoztatók. Ne gondoljuk azt, hogy egy vállalatnak országosan, vagy nemzetközi szinten is nagyra kell nőnie ahhoz, hogy helyben domináns legyen, épp elég, ha az adott településen nincs más, vagy kevés munkaadó van.

„El lehet innen menni” – szól az örök klasszikus, de a valóságban úgy tűnik, hogy ez nincs így. Az emberek érzelmileg és családilag is kötődhetnek szülőföldjükhöz, ráadásul lehet, hogy nem tudnának más, magasabb árszínvonalú településeken ingatlant vásárolni. Lehet, hogy a pénz, vagy a megfelelő ismerősök hiányoznak, esetleg a helyi családok nem engedhetik meg maguknak, hogy egy fizetés ideiglenesen is kiessen a családi kasszából.

E tényezőket a helyi nagyvállalatok ki is használják, alacsonyan tartva a fizetéseket. Legalábbis erre jutott a szerzőhármas, akik a CareerBuilder.com portál adatait elemezték. A meghirdetett állásokat szektorok szerint és regionálisan is elkülönítették egymástól. Összesen nyolcezer munkapiacot különítettek el foglalkozások és régiók szerint.

Az eredmény az, hogy alacsonyabbak a fizetések azon szakmák esetében, amelyeknél kevés álláshirdető van egy adott területen (a szerzők „ingázási” övezeteket különítettek el, azaz a munka betöltéséhez szükséges utazási távolságokat vették figyelembe).

Nem csak logikusnak tűnik tehát az elmélet, hogy a munkáltatók leszorítják a béreket, ha helyi monopóliumokként uralják a piacot, de a konkrét adatbázis elemzése alapján a gyakorlatban is megerősíthetjük, hogy teljesen racionális módon élnek a hatalmukkal ott, ahol a dolgozóknak nincsen sok választásuk.

De mi van, ha az ilyen településeken egyébként is alacsonyabbak a bérek? – tették fel a kérdést a kutatók, akik ezért figyelembe vették a környező területek bérszínvonalát is (azaz „kontrolláltak” arra, megpróbálva „kiszűrni” annak hatását). Azt is megerősítették, hogy nemzeti szinten is működik, hogy a kis számú munkaadó által uralt munkapiacokon alacsonyabbak a fizetések, mint az adott terület más munkahelyei esetében.

Így a piaci szabályozóknak (vagy a gazdaságpolitikának) egy újabb, korábban talán kevésbé elemzett szempontot is érdemes figyelembe venniük, amikor vállalatok összeolvadásának engedélyezéséről döntenek. Felmerülhet ugyanis a lehetőség, hogy ezzel a fizetések is csökkennek majd, ez pedig újabb érvet ad a versenypolitika kezébe.

A nagy cégek már nem úgy fizetnek, mint régen

Ez magyarázattal szolgálhat arra a jelenségre is, hogy a nagy amerikai cégek miért fizetnek kevesebbet a dolgozóknak, mint régen. A General Motors, a U.S. Steel, a General Electric és a Chrysler egyaránt olyan ipari óriás volt, amely az ötvenes-hetvenes években magasnak számító, középosztálybeli béreket fizetett. A kapcsolat a cég és a fizetés nagysága között azonban a nyolcvanas évektől kezdve megszűnt egy új amerikai kutatás szerint.

Az elmúlt harminc évben a fizetésekben megfigyelhető nagyvállalati prémium eltűnni látszik – fogalmaznak a Stanford, a California Egyetem és a Berkeley kutatói.

Az egyik magyarázat szerint a dolgozók elhagyták a nagy ipari foglalkoztatókat és átáramlottak az alacsonyabban fizetett szolgáltatási szektorba. Olajcégek és autógyártók helyett egyre inkább a kiskereskedelemben, a logisztikai cégeknél és a gyorséttermekben dolgoznak. Ennek oka lehetett a nyolcvanas évektől kezdődő globalizációs hullám, és hogy emiatt az ipari termelő cégek külföldre költöztek.

További ok lehet a kiszervezés: a nyolcvanas évektől kezdve a bankoktól az egyetemekig a legtöbb nagy cég és intézmény kiszervezte a legtöbb működési feladatot, hogy csökkentse a munkaerő költségét. A portások, a biztonsági vagy éppen az éttermi személyzet már más, külső cégeken keresztül kapott csak munkát a legnagyobb foglalkoztatóknál. Így került az Aramark vagy a G4S a legnagyobb foglalkoztatók közé. A kiszervezés azért éri meg a cégeknek, mert így a szakszervezeteket megkerülve egyszerűen csökkenthetik a költségeiket, miközben megítélésük sem romlik.

A kiszervezés okozhatja a bérarány, azaz a dolgozók nemzeti jövedelemből való részesedésének csökkenését is. Ez ráadásul nem amerikai jelenség: a Magyar Nemzeti Bank számításai szerint a hazai biztonsági őrök és az intézményi takarítók esetében is 8-15 százalékkal csökkentek a bérek ennek következtében.

E folyamatot ösztönözheti, hogy a nagy cégek részvényesei egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a vezérigazgatókra annak érdekében, hogy a működési költségek egyre kisebb részét fordítsák bérekre. Tavaly a Bank of America elemzője azért rontotta a Chipotle étteremlánc minősítését, mert annak nem sikerült kellő mértékben csökkentenie a béreket.

Az egyik legfőbb ok: a helyi monopóliumok kialakulása

De nem csak a szektorok közötti átalakulások szüntették meg a nagyvállalati prémiumot, hanem a szektorokon belüli változások is. A legfontosabb magyarázat szerint ha a cégek túl nagyra nőnek, akkor a dolgozóknak csökkennek a lehetőségeik máshol munkát találni. Ha pedig nincs hova hátrálni, akkor a dolgozók alkuereje is drámaian csökken.

Ez magyarázhatja azt, hogy a fizetések átlagosan alacsonyabbak ott, ahol a piaci koncentráció nagyobb, azaz ahol néhány nagy foglalkoztató uralja a munkapiacot. A jelenséget szaknyelven monopólium helyett monopszóniumnak nevezik.

A vállalati összeolvadások tehát a fizetések stagnálásával vagy csökkenésével fenyegetnek. Könnyen előfordulhat az új eredmények tükrében, hogy ott is monopszóniumokat találunk, ahol eddig senki sem gondolta volna, hogy a piac működése jelentősen torzul.