Vidnyánszky Attila a Szász Júlia-ügy kapcsán: El akarják pusztítani ezt az intézményt! (VIDEÓ)

2024. július 08. 22:57

A Nemzeti Színház főigazgatója ismét részletesen beszélt arról, mennyi pénzt kapott a tavaly novemberben balesetet szenvedett két színész.

2024. július 08. 22:57

Fotó: MTI/Hegedűs Róbert

 

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának egyik vendége hétfő este. A főigazgatót Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó kártérítése nyomán kialakult számháborúról kérdezték.

A 2023 novemberében bekövetkezett baleset ügyében a már a Nemzeti Színházat elhagyó Szász Júlia szombaton Facebook-posztjában reagált a színházigazgató Origónak adott nyilatkozatára, Szász azt állította, eddig nem kapott ötmillió forintot kártérítés gyanánt. Mint írta, ennek csak töredékét, kevesebb mint egymillió jutott el hozzá.

A teátrum ezt később közleményben utasította vissza, hangsúlyozva, hogy a Nemzeti Színház rendelkezik a színházi dolgozókat védő biztosítással, a biztosító már hónapokkal ezelőtt megtette ajánlatát, amely szerint

milliós nagyságrendet meghaladó kárelőleget utal Szász Júlia részére, azonban az ajánlatra a mai napig nem érkezett válasz. 

A közlemény tételesen tartalmazza, hogy hogy többmilliós nagyságrendben kapott pénzt eddig Szász Júlia.

Az ügy kapcsán most megszólaló Vidnyányszky Attila az ATV-ben elmondta: Szász Júlia másfélmillió forintot három hónapja nem vesz fel. Ez a kártérítés előlege, amit egyébként Horváth Lajos Ottó felvett. Az igazgató nehezményezte, hogy a színészek nem beszéltek arról, hogy a biztosító azonnal felajánlott egy 2,4 milliós kártérítést számukra; de leginkább azt vetette a szemükre, hogy az elmúlt hetekben az terjedt el: egy fillért sem utaltak nekik.

Vidnyányszky a műsorban elárulta, hogy mindkét színész 7,6 millió forintos kártérítési követeléssel állt elő. Jelezte, Horváth Lajos Ottó eddig 6,3 millió forintot vett fel, ebből 4 millió a kártérítés, a másik fele táppénz. 

„Nagyon tisztességesen kapnak pénzt, nem nélkülöznek és ott segítettünk, ahol csak tudtunk” – mondta Vidnyánszky, aki szerint az ügy túlmutat önmagán. Mint mondta hatalmas nyomás nehezedik rájuk, és folyamatosak a támadások és a fogáskeresés a Nemzeti Színház és személye ellen ugyancsak.

El szeretnék pusztítani ezt az intézményt, ugyanazok az erők, akik 1965-ben felrobbantották. Ugyanazoknak az erőknek van jogfolytonossága, gondolatfolytonossága

– fogalmazott.

Ezek az erők 11 éve mást se csinálnak mint fogást próbálnak keresni rajtunk és pellengérre állítani minket – tette hozzá. 

A Nemzeti főigazgatója ellen egyébként hétfő estére szerveztek tüntetést a teátrum elé, de a beszámolók szerint a demonstrációnak csúfos kudarc lett a vége, alig pár ember lézengett a színháznál a meghirdetett időpontban. 

A főigazgatóval készült teljes beszélgetést itt nézheti meg:

 

Összesen 160 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. július 09. 17:13
Welszibardcatalina11 2024. július 09. 10:23 Alföldi Róbert ünnepi félméteres marcipán f@sz tortája -képe bejárta a progresszív világsajtót - természetesen nem volt giccses." az liberálgiccs, Alföldi pedig nagy-nagy művész....
catalina11
2024. július 09. 17:12
A kérdés az, hogy miért esett le a két színész. Állítólag azért, mert Horváth elvesztette az egyensúlyát." hát ez igen valószínű, mert nem hiszem, hogy az a díszlet változott meg, amin már sokszor szerepeltek. De libernyákok, és a libernyák színészek - és melyik nem az?- ilyenkor epét hánynak....
zsolti123
2024. július 09. 14:09 Szerkesztve
A Nemzeti színházat folyamatosan támadja a ballibbant söpredék. 1965-ben felrobbantották, azután hosszasan nem volt színházuk. Amikor lehetőség nyílt a felépítésére, akkor lehetetlenül kis helyre - az Erzsébet térre - kapott építési engedélyt. Ennek a gyászos nyoma az Akvárium - gúnyneve Gödör. Most újabb támadást indítottak a Marx-Engels-Lenin utód lenin fiúk...:-(
kissb56
2024. július 09. 13:50
A kérdés az, hogy miért esett le a két színész. Állítólag azért, mert Horváth elvesztette az egyensúlyát. Erről gondolom nem Vidnyánszki tehet. A két színész egyszerűen bizniszt akar csinálni a balesetből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!