Mi a véleménye a zenészeknek járó szociális alapú támogatásáról?
Nagyon hamar lépett az előadó-jogvédő meg a szerzői jogvédő iroda is, és mivel mindenkinek egyik pillanatról a másikra tűnt el a keresete, ezért nagyon örültem a kezdeményezésnek – a civakodásnak annál kevésbé. Vagyunk sokan, akik még nem igényeltek, mert van tartalékunk, de ez a járványhelyzet teljesen új, nem tudjuk merre kanyarodik, hogy alakul, ki mikor lesz anyagilag bajban.
Ne ítélkezzünk, senki nem tudja, hogy mennyi van a másik zsebében,
mire költ, kit tart el, mennyi tartaléka van. A bajban inkább össze kellene zárniuk az előadóművészeknek, színészeknek. Mindenki eldönthette, hogy beadja-e a pályázatot, hogy szüksége van-e erre a pénzre. Talán megoldás lehetne, ha a támogatás mindenkinek járna, és akkor nem lenne vita; de ezt a kérdést kívülről iszonyú nehéz eldönteni.
Tárkány-Kovács Bálint a Mandineren megjelent véleménycikkében azt írta, „ha a strandok megnyíltak, hadd koncertezzünk legalább a strandokon, Margitszigeten, kávéházak teraszán, Mercedes gyárban, kórházakban, Ikeában, villamoson!” Egyetért ezzel?
Ha a járványhelyzet úgy engedi, hogy lehet koncertezni a Margitszigeten, strandokon, akkor hurrá, örülünk neki. Mindenesetre nem tudom, hogy például strandoknak mennyire lesz pénze egy koncertre, szerintem örülnek, ha egyáltalán lesz vendégük. Most nem kiskapukat, hanem igazi megoldásokat kell keresnünk. Alapvetően azt gondolom, hogy a mi szakmánk akkor fog visszatérni teljesen a kerékvágásba, ha van vakcina.
Az meg, ki tudja, mikor lesz. Milyen átmeneti lehetőségek – legyen az egy ösztöndíj-program, vagy több magyar zenét játszani a rádiókba – állnak most a zenészek rendelkezésére?
A
„magyar zenét a rádiókba!” remek kezdet lehetne,
jó lenne, ha átragadna a tévékre is a példa, valamint ha elgondolkodtatná az eddig külföldi fellépőket preferáló fesztiválszervezőket is. Nyaralni is itthon fogunk, akkor szórakozzunk helyi fellépőkkel.
Hogy néz ki egy napjuk a karanténban?
Kissé elkanászodtunk: sokkal később kelünk és sokkal később fekszünk, a kettő között pedig igyekszünk elvégezni a feladatokat. A kisebbik lányom tíz, a nagy tizenöt éves. A nagylányom önállóan dolgozik, a kicsivel eleinte döcögtünk a digitális oktatással, egyikünk sem egy kütyümester, de mára már szuperül belejöttünk, már ő is egyedül dolgozik. A tanulást elcsúsztatott ebéd követi, délután kis játék, séta, kicsit mozgunk. Az esték olvasással telnek, visszatértek a hosszú esti mesék, sokkal többet olvasunk, mint máskor. Ezt például nagyon szeretem a karanténban.