„Az Egyesült Államok szövetségesei számára az lesz a kulcskérdés, hogy sikerül-e Amerikával elhitetniük, hogy a velük való együttműködés továbbra is amerikai érdek”. Miért lazulnak meg az Amerika és nyugati szövetségesei közötti védelmi kapcsolatok? Hogyan néz ki a kínai fenyegetés Ausztráliából nézve? Interjúnk Rory Medcalffal.
Rory Medcalf az Australian National University Nemzetbiztonsági Kollégiumának vezetője, a szakértővel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének (JLI) indo-csendes-óceáni témájú konferenciája előtt beszélgettünk.
***
Ausztrália kicsit az európai horizonton túl esik. Fontos lenne, hogy figyelemmel kövessük, mi történik Ausztráliában, a csendes-óceáni térségben?
Szerintem fontos lenne mind a magyarok, mind az európaiak számára, hogy megértsék, milyen biztonságpolitikai kihívásokkal néz szembe Ausztrália. Különösen azért, mert az indo-csendes-óceáni térség a világgazdaság és a stratégiai dimenziók szempontjából központi jelentőségű régióvá vált. Ami ott történik, annak messzire kiható következményei vannak, elsősorban azért, mert Kína jelentős kihívást jelent az ottani nemzetek számára.
Ausztrália egy középhatalom egy 27 milliós lakossággal, jelentős érdekekkel, de korlátozott érdekérvényesítő képességekkel.
Ekképp a klasszikus problémával küszködünk: jól meg tudjuk-e határozni a prioritásainkat, jó-e a szövetségi rendszerünk, megerősítettük-e a biztonságpolitikánkat? Ebből a szempontból nagyon hasonló helyzetben vagyunk, mint az európai államok.
Európa jelenleg az orosz fenyegetéstől retteg, és most szembesül azzal, milyen következményei lehetnek, ha az Egyesült Államok visszalép biztonsága garantálásából. Bajban van Európa ön szerint?
Európának szintén jelentős érdekei vannak, és szintén megmutatkoznak a gyengeségei a kapacitások terén. Ez a biztonságpolitika oldaláról nézve egy kiegyensúlyozatlan helyzet. Az elmúlt évtizedekben Európa – érthető módon – aránytalanul az Egyesült Államok garanciáira építette biztonságpolitikáját. Egyébként Ausztrália is így tesz régóta. Szóval, igen, én úgy vélem, hogy Európa bajban van, mert jól látszik a trend, hogy Amerika nagyobb szerepvállalást vár el tőle, hiszen az európai gazdaságban van tartalék, az európai államoknak vannak katonai potenciáljai. Ukrajna megtámadása egy óriási kihívást intézett a jelenlegi nemzetközi rend számára, és ez érthető módon ijedtséggel tölti el Európát. Emellett a „Trump-sokk” – ha nevezhetem így – szintén meglepte Európát,
az európai vezetők most azt próbálják megérteni, hogy van-e rendszer, logika Trump „őrültségeiben”.
Például, hogy az új amerikai Ukrajna-politika egy szándékos kedvezés az oroszok számára, vagy esetleg Trump egy játszmát folytat a rendezés érdekében. Trump húzásai meglepték az európai szövetségeseket, és egy kicsit gyorsan is jöttek.
Az amerikai védelmi politikai váltás mennyire lepte meg az ausztrál kormányt? Hozott-e változást az amerikai-ausztrál védelmi együttműködésben?
Az Egyesült Államok szövetségesei számára az lesz a kulcskérdés, hogy sikerül-e Amerikával elhitetniük, hogy a velük való együttműködés továbbra is amerikai érdek. Ausztrália abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Trump-kormányzat azt gondolja, az indo-csendes-óceáni térség nyugalmának megőrzése amerikai érdek. Az Egyesült Államok fő riválisa Kína, őt akarja legyőzni, ebben pedig szüksége van Ausztráliára mint szövetségesre. Ausztrália földrajzi elhelyezkedése stratégiai fontosságú számára, az ausztrál hatóságok kulcsfontosságú hírszerzési információkkal tudnak szolgálni a térségben, illetve Amerikának szüksége van a diplomáciai támogatásunkra is.
Ugyanakkor
intő jel Ausztrália számára az amerikai-európai, az amerikai-kanadai, vagy éppen az amerikai-ukrán kapcsolatrendszer átalakulása,
sok bizonytalanságot látunk, így én személyesen úgy vélem, hogy Ausztráliának saját biztonságpolitikai eszközökre van szüksége, javítania kell a képességeit arra az esetre, ha a Trump-kormányzat megközelítése az érdekei megváltozásával módosulna.
Ez a folyamat megindult már, készül az új biztonságpolitikai stratégia?
Ausztrália számára várhatóan évekbe telik majd, mire képes lesz megújítani védelmi képességeit. Nagyon a kezdeti stádiumban vagyunk. A kormányzópártok a szövetségi rendszer fenntartását támogatják, az ausztrál választópolgárok azonban ahhoz vannak szokva, hogy alacsonyak a védelmi kiadások. Néhány hónap múlva választások lesznek Ausztráliában – eddig a gazdaság állapota volt mindig a fő kampánytéma, ezúttal a globális biztonságpolitikai témák uralják a közbeszédet. Felmerült, hogy a védelmi kiadásokat a GDP 2,7-3 százalékára fel kellene emelni. Ennek fő oka az, hogy a kínai haditengerészet megjelent Ausztrália partjainál, az Ausztrália és Új-Zéland közötti tengerszakaszon is gyakorlatoztak, ráadásul nagyon felszerelt, ütőképes tengeri alakulataik vannak.
Ez a terület Ausztrália túloldala, nagyon messze van a kínai felségvizektől...
Hát, ez az.
A kínai haditengerészet egyik hadihajója nemrég körbe hajózta Ausztráliát, ilyen még soha nem történt.
A cirkáló egy alakulat egységeként hajtotta végre a manővert – 112 rakéta kilövésére alkalmas hajóról beszélünk, vagyis a világ egyik megmodernebb hadihajója ez, még csak hozzá hasonló sincs az ausztrál flottában. Ezzel együtt ez az akció meglehetősen kontraproduktív tett volt a kínaiak részéről, hiszen a kétoldalú kapcsolataink éppen egy stabilizációs szakaszon mentek keresztül, és erre Kína erőt mutat, újra kioltja a bizalmat. Szóval emiatt rendesen megkongatták a vészharangot Ausztráliában.
Ez valóban jelentős eset. Ausztrália komolyan számol egy kínai fenyegetéssel?
Nézze, az 1980-as évektől egészen 2017-ig az ausztrálok a gazdasági lehetőségek kiaknázásával foglalkoztak a Kínával való bilaterális kapcsolatokban. Kína számunkra sokáig egy pozitív sztori volt: kereskedelem, gazdasági lehetőségek, ásványkincsek exportja. 2017-től azonban megváltozott a kép: az ausztrál közbeszédben egyre inkább fenyegetésként jelent meg a kínai viszony, miután
a hírszerzés és ausztrál oknyomozó újságírók feltárták, hogyan próbáltak kínai szervek beavatkozni az ausztrál belügyekbe, a politikába.
Másrészt, Kína egyre inkább katonai hatalomként kezdett fellépni, az ausztrál kormány növekvő aggodalommal nézte, hogyan viselkednek a kínaiak a Fülöp-szigetekkel, Japánnal, Vietnámmal vagy Indiával szemben. 2020-ban a covid-járvány idején Kína gazdasági büntetőintézkedéseket hozott Ausztrália ellen, miután a hivatalos vizsgálatok bebizonyították a korábbi kínai beavatkozást. Ennek ellenére Ausztrália továbbra is abban érdekelt, hogy fenntartsa a kereskedelmi kapcsolatokat Kínával, hiszen ez egy kölcsönösen hasznot hozó ügylet – szándékosan nem befektetéseket mondtam, mert annak már vannak kockázatokkal járó biztonsági következményei. Szóval mi egy békés, kölcsönös tiszteleten alapuló, stabil viszonyt szeretnénk Kínával. A kínai haditengerészeti manőver ezt a bizalmi légkört ássa jelenleg alá.
Óceánia egy fontos stratégiai jelentőségű régió, a csendes-óceáni kis államok lojalitásáért nagy küzdelem zajlik a háttérben: Amerika és Kína is a saját befolyási övezetévé akarja tenni. Ausztrália miként érintett ebben?
Fontos különbséget tenni a kínai befolyásolási technikák között. Egyrészt, gazdasági kapcsolatok kialakítására törekszik a régió államaival – ezt tesszük mi is, ez rendben van. Aztán fejlesztési támogatásokat ad a szegény csendes-óceáni kis államoknak, ez is OK. A probléma ott kezdődik, amikor ezeket a kapcsolatokat finoman átkonvertálja politikai, biztonságpolitikai befolyásgyakorlássá, a befektetésekért cserébe a helyi politikai döntéshozatalra kezd nyomást gyakorolni. Például amikor
kikötőket létesít ezen szigetállamok területén, az Ausztrália érdekeit sérti, hiszen ez azzal fenyeget, hogy elvágja Ausztráliát ettől a régiótól.
Ez a helyzet várhatóan egy hosszan eltartó, folyamatos feszültségforrás lesz: egyik fél sem győz, de nem is veszít – az érintett kis államok pedig egyik óriást sem szeretnék a nyakukban, ezért elfogadnak kedvezményeket Kínától, Amerikától, Japántól vagy Ausztráliától is.
Vannak biztonsági együttműködések is a régióban, amelyek elsősorban Kína erősödése miatt aktivizálódnak. Ausztrália is ott van bennük. Ilyen a Quad (Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd), a FOIP (Szabad és Nyitott Indo-csendes-óceáni térség stratégia) vagy az AUKUS. Mennyire erősek ezek az együttműködések?
Az ázsiai és az európai együttműködések biztonsági struktúrái között az a nagy különbség, hogy az előzőek nagyrészt bilaterális kapcsolatok. Van egy új trend, a minilaterális kapcsolatok, amelyek államok kis csoportjának együttműködését jelentik, de formális multilaterális keretek nélkül. Közös érdekeik és közös képességeik vannak, bíznak egymásban, és szabadon az együttműködés mellett döntenek. Az indo-csendes-óceáni térségben az ön által említett struktúrák a kínai térnyerést próbálják ellensúlyozni, még akkor is, ha ezt nem deklarálják hangosan.
Az Egyesült Államok, Ausztrália és Japán a kezdeményezések motorjai, katonai, hírszerzési, logisztikai együttműködés áll fenn közöttük,
szóval ez egy erőteljes hármas. A negyedik tag lehet a Fülöp-szigetek, de esélyes a három vezető regionális erő mellé való felzárkózásban Dél-Korea is, bár ott mostanság van egy kis belpolitikai instabilitás. Az AUKUS viszont inkább csak egy technológiai együttműködés, nem nevezhető katonai együttműködési egyezségnek – a britek és az amerikaiak segítenek az ausztráloknak a tengeralattjáró-kapacitások kihasználásában.
Azt látjuk, hogy Japánnak új haderőfejlesztési programja van, Dél-Korea hadiipara páratlan, a Fülöp-szigetek katonai megállapodást köt Amerikával. Mindenki a legrosszabb forgatókönyvre is készen akar állni. Ausztrália is?
Attól függ, hogy mit ért a legrosszabb forgatókönyvön. Kína katonai erővel megtámadja Tajvant, erre gondol?
Igen, erre gondoltam. Illetve arra, hogy ennek milyen következményei lennének Ausztráliára és a régióra.
Ha megnézzük a jelen helyzetet, több szcenárió megvalósulásának is komoly esélye van. Ezekből az egyik a kínai támadás, ez lenne a legszélsőségesebb eset. Sokan azt állítják, hogy ez akár két éven belül meg is történhet – de én nem látom, hogy erre bármelyik állam készen állna.
Kína sem?
Szerintem Kína sem. Hszi Csin-ping deklarálta a két kínai entitás, a Kínai Népköztársaság és Tajvan egyesülésének szükségességét, és a kínai hadsereg kész lesz ennek érvényesítésére. Ugyanakkor Hszi elnök nem olyan, mint Putyin, ő nem kockáztat, lehetőleg harc nélkül akarja ezt megvalósítani. Nagyon sok múlik Amerikán is, ő tud hatni Tajvanra.
Kína ugyanakkor nem kockáztathat meg egy esetleges vereséget, mert annak beláthatatlan belpolitikai következményei lehetnének.
Az Egyesült Államok tehát egy elhúzódó feszültségre számít, ehhez pedig a Nyugatnak erős gazdaságokra van szüksége, hogy az ellensúly tartásának legyen gazdasági alapja. Ausztrália azt akarja elkerülni, hogy Kína blokádot vonjon körülötte.
A GDP hány százalékát költi Ausztrália jelenleg a védelmi kiadásokra?
Két százalékot.
Akkor nagyjából ott vannak, mint Európa.
Igen.
De a kormány ezt 2,4, majd 2,7 százalékra akarja növelni a következő években.
Túl lassú a növekedés, tudjuk. Ma már egy másik valóság van, tisztában vagyunk vele.
Még egy regionális hatalomról kellene beszélnünk: Indiáról. Hagyományosan jó kapcsolatai vannak Oroszországgal, szövetségi viszonyban ban Amerikával, nem akar konfrontálni Kínával, de tart tőle. Milyen esély van arra, hogy a Nyugat maga mellé állítja a jelenleg neutrális pozíciót elfoglaló Indiát?
India kulcsfontosságú állam az indo-csendes-óceáni térség stabilitásának megteremtéséhez. India egy tengeri hatalom, egy demokrácia, egy fejlődő ország, amely a demokrácia erejét használja, a konnektivitásban hisz, két erős nagyhatalom között próbál stratégiai köztes terület maradni. Nem visszatartani vagy legyőzni akarja Kínát, hanem inkább korlátozni. Kína elidegenítette magától Indiát – ami szerintem nagy hiba volt –, nem kezeli igazi civilizációként Indiát, támadja a határait, Pakisztánt is felhasználja India gyengítésére. Szóval Indiának megvannak az indítékai, miért képezzen ellensúlyt Kínával szemben. Az indiai-orosz viszony ennél bonyolultabb: orosz fegyvert vásárol, orosz technológiára van szorulva.
A Nyugat azt szeretné, ha India belátná, hogy nem támaszkodhat örökké az oroszokra
– ha Kínával konfrontálna, nem valószínű, hogy Oroszország Kína ellenében továbbra is ellátná utánpótlással Indiát. Jobb lenne nekünk, ha India mondjuk a Quad része lenne, Amerikát választaná fő szövetségesének, illetve Európa vagy éppen Izrael lenne az új stratégiai partnere.
Van arra esély, hogy ez tíz éves távlatban megvalósul?
A rövid válaszom: igen. Ha hosszabban akarom mondani, akkor pedig:
ha Kína továbbra is tiszteletlenül bánik Indiával, akkor a történelem arra tanít bennünket, hogy megtörténhet, hogy India a Nyugatot választja.
--
fotó: Szilágyi Dénes (NKE)
Ezt is ajánljuk a témában
Kína növekvő szuperhatalmi ambíciói miatt a csendes-óceáni térség több állama közvetlen fenyegetésben érzi magát: tudják, ha a kínaiak megtámadnák Tajvant, az egy regionális háborút robbantana be. Japán újraszervezné regionális szövetségi rendszerét Kína ellenében, és főként India súlyára számít.
A transzatlanti szövetség történetében új időszámítás kezdődött, Európa közben 800 milliárddal készül a háborúra.
Azóta sem kereste senki Biró Krisztiánt a román birkózóválogatottól, amióta Dragoș Zuz edző levetette vele a magyar edzőmezt, ő pedig tiltakozásul otthagyta az edzőtábort. Veczán Zoltán írása.
Az világosnak tűnik, hogy az elképzelés egy Excel-Európa, ahol minden „tagország” csak egy kis, egységes rubrika, amelynek tartalma szükség szerint formázható, módosítható, vagy akár törölhető is.
A nyíltan háborúellenes Darja Kaszatkina az elmúlt években Spanyolországban és Dubajban élt.
A külügyminiszter azt gondolta, „ennél komolyabb emberek ülnek az Európai Bizottságban”.
Mi Magyarország útja a változó világrendben? Merre tovább, Európa? Milyen állapotban van a magyar tudomány? Interjú a Széchenyi-nagydíjjal kitüntetett Maróth Miklós professzorral.
A transzatlanti szövetség történetében új időszámítás kezdődött, Európa közben 800 milliárddal készül a háborúra.
Ukrajna jönne, a pénz meg menne: de a magyaroknak is lesz ehhez egy-két szavuk.
