Magyar Péter már megint „parádézott” – de a többmilliós fizetést és mentelmi jogot biztosító EU-s munkahelyére változatlanul alig jár be

2025. augusztus 01. 21:24

Ha ennyire nem fontos neki az EP, akkor vajon miért nem mond le a mandátumáról?

2025. augusztus 01. 21:24
null
Horváth K. József
Mandiner

Semmi se mozgósít több szellemi erőt, mint az a vágy, hogy az ember megsemmisítse az ellenfelét. Heinrich Lehmann-Willenbrock német haditengerész tiszttől származik ez a múlt századi gondolat. 

Magyar Péter narcisztikus szellemi ereje nyilván arra koncentrálódik, hogy megsemmisítse az Orbán-kormányt,

és a csapatával együtt ő üljön a helyébe. Ilyet persze sokan mások is kitaláltak már, élükön Gyurcsány Ferenccel – aztán mi lett a vége? Beletört a bicskájuk, és szégyenszemre leléptek. Elkullogtak a politikai küzdőtérről. A baloldal első helyére most Klára asszony lépett, aki már eddig is bizonyította, hogy sokkal silányabb szellemi kivitel, mint Gyurcsány Ferenc. Hamar bizonyította, hogy

nem kell neki sok idő ahhoz, hogy az exférje által örökül hagyott kicsinyke politikai tőkét gyorsan felélje.

És bár azért küzd, hogy legalább a DK bejusson a parlamentbe, erre legfeljebb akkor van esélye, ha Magyar Péter megkegyelmez neki, és szövetséget köt vele.

Szörnyű érzés lehet, hogy a Magyarnál sokkal képességesebb Dobrev Klára azért kényszerül kuncsorgásra Magyarnál, hogy legalább valamit megmentsen a politikai renoméjából. 

Magyar, annak ellenére, hogy a helyzet ország-világ előtt világos,

még a napokban sem adott egyenes választ Nyerges Csengének a zalaszentgróti Tisza-gyűlésen arra a kérdésre, hogy lehallgatta-e a feleségét vagy sem.

Ezen a tiszás összejövetelen egy hölgy félretolta a mikrofontól Nyerges Csengét, és a következőket mondta a közönség lelkes ovációja közepette.

„Mi mind boldogan vagyunk, hogy felvette a felesége beszédét.”

Ebben az értékrendmentes állításban az a legdrámaibb, hogy a gyűlésen részt vett mintegy 100-200 ember egy emberként ujjongva tapsolt, kifejezve egyetértését azzal, amit Magyar Péter – gesztusaiból ítélve – még most is helyesnek tart. Vagyis ma ugyanúgy feljelentené a feleségét, mint bő egy évvel ezelőtt. 

Ezt is ajánljuk a témában

Magyar Lentiben is brillírozott. 

Szervezett egy látványos menetet, és úgy vonult le a központból a lenti tó partjára. Mellette Ruszin-Szendi Romulusz lépdelt, mögötte meg a „statiszták”, akiket valószínűleg azért állított maga mögé, hogy „tömeget” demonstráljon.

Amikor megállt, hogy megkösse a kibomlott cipőfűzőjét, a követők egy emberként leblokkoltak, mint valódi fizetett statiszták a filmforgatáson.

Egy hölgynek az volt a dolga, hogy Magyar előtt kb. két méterrel meneteljen. 

Az úton „véletlenül” találkoztak díszletként kiállított fiatal kerékpárosokkal, akik hangosan üdvözölték Magyart, a Barcelonáról és a Milánról is szót váltottak menet közben. Nem a Fradiról vagy az Újpestről, hogy ha foci, akkor már magyar csapat legyen a téma. A következő pillanatban aztán egy lépésben elhaladó autóból integettek nekik és dudáltak rájuk,

mintha a lakodalmas menetben haladó menyasszonyt üdvözöltek volna.

Az előadáshoz az is hozzátartozott, hogy Magyar és Ruszin-Szendi be voltak mikrofonozva, így beszélgetve magyarázták el a publikumnak a gyakori kérdésekre adott banális válaszaikat. Sokan kérdezték például:

minek mennek megint országjárásra? Miért nem dolgoznak? Magyar szerint az országjárás a politikus munkája.

Nem az, hogy online sajtótájékoztatókat tartson vagy kiírjon egy Facebook posztot. Hanem legyen az emberek között.  Szerinte így lehet normális kormányprogramot összehozni, így lehet szövetségeket építeni. Olyan embereket találni, akik majd később segíthetnek. 

Ezzel a felfogással akár le is mondhatna a mandátumáról. Csakhogy ez a Magyar–Weber szövetség miatt nem járható út.

Ja, hogy ez az út a háborúpártisággal egyenlő? Az Magyarnak kevésbé számít.

Fontosabb a saját politikai karrierje, mert ő előbb a saját érdekeit védi meg, aztán a hazát, ha megvédi azt egyáltalán. Július derekán például nem volt ott az uniós költségvetésről és a magyar gazdák támogatásáról szóló EP-ülésen.

Helyette kenuzott, táncikált a Tiszán úszó csónak elején.

Ezt is ajánljuk a témában

Noha ezekre a lakossági kapcsolatépítő kiruccanásokra bőven lenne ideje az EB bizottsági és plenáris ülései között. A kívülálló azt mondja, hogy egyszerűen lustaságból nem jár be az Európai Parlamentbe, de a többmilliós fizetésre szüksége van.

Az ingyenélő életformához hozzászokott.

Kocsis Máté azt mondja, legkésőbb 2026 áprilisában Magyar Péter fölkenődik a falra. Nem biztos, hogy akik most ujjongva tapsolnak a hazugságainak az országjáró állomáshelyeken, egy bukott választás nyomán akár csak egy könnycseppet is ejtenének miatta. 

Nem ő semmisíti meg ellenfelét, sokkal inkább fordítva lesz a dolog.

***

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csombor-4
2025. augusztus 02. 00:56
bandee1 - Igazi harcos, a Harcosok Klubjából. Idézek néhány hozzászólását. Íme a keresztény fidesz igazi arca: 2025. augusztus 01. 14:43 BEKERÜLHETNE MÁR EZ A PATKÁNY A BÖRTÖNBE, NŐBÁNTALMAZÁSÉRT ÉS BENT A NAGY KANCIGÀNYOK ADDIG BASZNÁK A KIS PÚZÓKÁJÁT, HOGY A SZÁJÁN JÖNNE KI A 20 CENTIS CIGÁNY FASZ! AZTÁN HAJNALIG, REPEDÉSIG BASZNÁK, REGGELRE EGY GECITŐL TOCSOGÓ FÉLHOLT LENNE! 2025. augusztus 01. 14:40 MIKOR DÖGLESZ MÁR MEG TE BÜDÖS NÁCI PATKÁNY??? 2025. augusztus 01. 14:25 TAKARODJATOK A KECSKEBASZÓ MUSZLIM KURVA ANYÁTOKBA! HÁGJATOK KECSKÉT, SZOPJATOK KECSKEFASZT BÜDÖS SZARFASZÚ MOHAMEDSZOPÓ GECIK! BASSZÁTOK MEG MOHAMED LUKÁT, ALLAH SEGGÉBE SZÚRJUK AZ IZRAELI ZÁSZLÓT, BÜDÖS KÖCSÖGÖK! 2025. augusztus 01. 14:35 KAMU GECI: VERD KI A JÁMBOR BANDI TÚRÓS FASZÁT, MAJD HÁGJON IS MEG AZZAL A SZŐRÖS MAJOMTESTÉVEL!! HOGY ÉLVEZZEN A JÁMBOR BANDI MELEG GECIT A MOCSKOS FEJEDRE! FOLYJON AZ ARCODRA JÁMBOR FORRÓ SPERMÁJA! Tovább is van, olvasd el.A kérdés, hogy Bayer innen tanul, vagy tanít?
nemzeti-aRgoLitmus
2025. augusztus 01. 22:04
“”” szilvarozsanemzeti-aRgoLitmus 2025. augusztus 01. 21:53 Óvodás szintű próbálkozás volt. Gondolom, az értelmi képességeidből csak ennyire futotta. Azért csak görcsölj tovább, hátha fejlődőképes vagy!””” ha már az értelmi képességeidről hadoválsz itt a BÉKEszerető közönségnek, akkor annyival konnyitek a helyzeteden, hogy a “gondolom” szót nem érdemes használnod, mert egy magadfajta vén nyugger esetében semmi jelentése nincsen, mőheheeee 🇭🇺🇭🇺🧡
2025. augusztus 01. 14:43 Szerkesztve
BEKERÜLHETNE MÁR EZ A PATKÁNY A BÖRTÖNBE, NŐBÁNTALMAZÁSÉRT ÉS BENT A NAGY KANCIGÀNYOK ADDIG BASZNÁK A KIS PÚZÓKÁJÁT, HOGY A SZÁJÁN JÖNNE KI A 20 CENTIS CIGÁNY FASZ! AZTÁN HAJNALIG, REPEDÉSIG BASZNÁK, REGGELRE EGY GECITŐL TOCSOGÓ FÉLHOLT LENNE!
totumfaktum-2
2025. augusztus 01. 14:33
Közben Erdélyben szerveztek tábort, valami ellen-tusváqyosnak szánt izét, amire Magyarországról is vártak érdeklődőket. Vannak rajta vagy húszan. A szervezőkkel együtt. Két sörpadhoz sikerült is leülni valamennyinek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!