Nagyon ünnepel a CDU, pedig az AfD most verte meg először

2024. szeptember 01. 21:31

Tomboló bulihangulatban ünnepelték Türingiában, hogy nem ők nyertek – pedig kormányt is csak akkor tudnak alapítani, ha minden baloldali beleegyezik.

2024. szeptember 01. 21:31
Angela Merkel Campaigns In Berlin
Kohán Mátyás
Kohán Mátyás

Nyitókép: Sean Gallup/Getty Images

Bár a végleges választási eredmények még váratnak magukra, a német köztévé urnazárás pillanatában megjelenő, hagyományosan nagyon pontos választási prognózisából látszik: Türingiában megtörtént a bevándorlásellenes AfD áttörése, 32,8 százalékkal megnyerték a tartományi választást, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) másodikként 23,8 százalékot kapott. 

Lapunk a helyszínen, a türingiai CDU választási eredményváróján követte az eseményeket, ahol Mario Voigt tartományi csúcsjelölt jóformán győzelmi beszédet tartott.

„Küzdöttünk az elmúlt hetekben, és együtt megcsináltuk. A CDU visszatért, mint a politikai közép legnagyobb ereje. A Balpárt-SPD-Zöldek kormányt leváltották” – mondta Voigt,

hozzátéve, hogy „Szászországban és Türingiában a CDU jól teljesített”. 

Annak ellenére, hogy nem ők nyerték meg a választást – sőt, a prognózis szerint 48 százalékot kapott együtt a két bevándorlásellenes párt, az AfD és a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) –, úgy fogalmazott: „Arról fogunk tárgyalásokat folytatni, hogy a CDU vezetésével alakuljon Türingiában egy józan kormány”. 

Az AfD eredményéért szerinte „a rossz berlini politika” felelős, amelyet ők „jó türingiai politikával” szeretnének megküzdeni, természetesen az AfD-vel való bármiféle együttműködés vagy koalíciókötés kizárása mellett.

Elsőként a mindössze 6,1 százalékot kapott legnagyobb országos kormánypártot, a szocdemeket (SPD) keresik majd meg ez ügyben, akik Voigt szerint „ellenszélben” politizálnak, a tartományi parlamentbe való bejutásukhoz pedig gratulálnak.

Berlinnek ugyanakkor azt üzente, „csináljanak jobb politikát”,

mert „nem engedhetjük, hogy az emberek feje fölött ilyen politikát műveljenek”. 

„A türingiai CDU hegymenetben van. Megnyertük az önkormányzati választásokat. Most ismét növekedtünk, és ez mutatja, hogy Türingiában visszatért a CDU. Minden jót, ünnepeljünk!” – zárta beszédét a csúcsjelölt. 

Eközben a türingiai politikai helyzet a CDU kormányalakítása szempontjából több, mint nehéz: még ha össze is fognak a 6,1 százalékos eredménnyel épp csak a tartományi parlamentbe jutó SPD-vel, akkor is alulról karcolják a 30 százalékot.

Amennyiben az AfD-vel való együttműködést továbbra is elutasítják, még kisebbségi kormányt is csak akkor alakíthatnak majd, ha a német politika bal szélének mindkét pártjával kiegyeznek –

azaz a keletnémet kommunista párt utódpártjával, a Balpárttal és az abból kiszakadt bevándorlásellenes BSW-vel egyaránt. 

 

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kbs-real
2024. szeptember 02. 09:05
"A Balpárt-SPD-Zöldek kormányt leváltották - tehát lépjünk velük koalícióra!" Logikus.
recipdoki
2024. szeptember 02. 07:20 Szerkesztve
Na közpénzen kitartott fogyatékosokhoz szól köcsögmatyi propandista -valahogy így győzött a náci Orbán náci testvérpártja ,pedig jó sok pénzért mélyen behajoltak és seggbeqrta őket Putin és Orbán .. Szakértők szerint kudarcot vallott a soros magyar EU-elnökség, hat ország már bejelentette, hogy bojkottálják a magyar soros elnökséget, Hiteltelennek és súlyosan károsnak nevezték a szakértők a magyar álláspontot az orosz-ukrán háború kapcsán ami az agresszor Oroszország -Putin felszopása -a megtámadott honvédő háborút vívó Ukrajnát hibáztatja Németország is bojkottálja a magyar soros elnökséget Hogyan nézz szembe Orbán az önelégültségével ? Féknyúz a magyar elnökség ,ahogy a náci tesó Afd hatalmas győzelme is Európa náci "büdösgyerekei " Ez van Vitya,megtűrnek még,de úgy néznek rád mint a cipőre ragadt kutyasz@rra. Persze mindeki mást hibáztatol ezért,csak éppen legnagyobb bűnöst nem látod:saját magadat.
szilvarozsa
2024. szeptember 02. 07:08
"a prognózis szerint 48 százalékot kapott együtt a két bevándorlásellenes párt, az AfD és a Sahra Wagenknecht Szövetség" Ezek szeretik a migriket. Aki hülye, haljon meg!
recipdoki
2024. szeptember 02. 06:39 Szerkesztve
De engem még érdekel a magyar szélsőjobb ,az Afd nagy barátja és támogatója Orbán Viktor és az egy a gyökerük Magyar Péter ,Orbán 2.0,a NER hungarista -szélsőjobbos véleménye .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!