Ha valaki tehet arról ami szombaton Trumppal történt, az nem utolsósorban ő maga

2024. július 15. 11:01

A Képviselőházi meghallgatások alapján a Capitolium elleni támadás volt a csúcspontja a Trump által összeállított hétrészes tervnek, hogy hatalomban maradjon.

2024. július 15. 11:01
null
Juszt László
Juszt László
Facebook

Nyitókép: ANDREW LEYDEN / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

„A 2020. november 3-án tartott választások után Trump nem volt hajlandó elismerni vereségét: előbb önhatalmúlag győztesnek nevezte magát, miközben a szavazatokat még össze sem számolták, majd azzal vádolta a demokratákat, hogy választási csalást követtek el, noha erre sem akkor, sem később nem tudott bizonyítékokat felmutatni. Pereket is indított az ügyben, de a bíróságok sorra utasították el a kereseteit. Saját jogászai is arra jutottak, hogy semmilyen jogi alapjuk nincsen a pereknek.

A Képviselőházi meghallgatások alapján a Capitolium elleni támadás volt a csúcspontja a Trump által összeállított hét részes tervnek, hogy hatalomban maradjon.

Az általa összehívott tömeg előtt azt mondta: »ha nem küzdötök, mint a pokol, már nem lesz országotok.« Több ezer résztvevő ezután a Capitolium épületéhez vonult. Áttörték a rendőrség által felállított barikádokat.

A TÁMADÁS SORÁN 5 EMBER HALT MEG.

Trump azt a lehetőséget is figyelembe vette, hogy statáriumot vezet be, a választás megismétlésére. Megpróbálta rávenni Mike Pence alelnököt, hogy változtassa meg az eredményeket és akadályozza meg, hogy Biden hivatalba lépjen. Ezt január 6.-án nyilvánosan megismételte.

Mélyen megvetem az erőszakot, az élet elleni merényleteket, de ha valaki tehet arról ami szombaton Trumppal történt, az nem utolsó sorban ő maga.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Donald Trump: Halottnak kellene lennem

„A kórházban az orvos azt mondta nekem, hogy ilyet még soha nem látott, az esetet szó szerint csodának nevezte” – mondta a republikánus elnökjelölt.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tavirozsa2
2024. július 16. 23:10
Trump még beszélt, amikor az onnan 40 percre lévő Capitoliumban már elkezdődtek az események...
zsolt196969
2024. július 16. 20:24
Egy darás szár vagy. Nem több.... Csak tudnám miért jelenik meg ez itt..... A Mandin.... Téged meg a haverokat kellet volna 1990 felkotnünk egy fára. Ma jobb lenne az élet mocsok komcsik....
Kétes
2024. július 16. 18:15
Lefordítom újmagyarra a társadalmi befolyásolás kérdését. Azt amit te is csináltál/csinálsz! 1./ A szavazókat mások mellett a 444, a telex, a 24.hu, a Népszava újság/platformok uszító cikkei nevelik a normalitás ellen. 2./ Hozzájuk csatlakoznak egyes baloldali tv-k aljasságban verhetetlen stúdióbeszélgetései, „kommentárjai”, sugallmazásai, amelyek kendőzetlenül arra utalnak, hogy a konzervatívokat el kell takarítani az útból. (Legalábbis teret adtak ezeknek a hangoknak, kritika nélkül.) 3./ Továbbá az összes kretén standupos, youtuber humorista, közösségi média által kitartott celeb, influenszer tálib, sztárocska, akik hosszú éveken át eddig is kifigurázták a velük nem egyező választói gondolkodást. 4./ Mind-mind a politikai autodafék szálláscsinálói. Leginkább zsigeri gyűlöletből. És persze az újbaloldali, anarchista közeg is, az abortusz jogáért és a palesztin terroristák jogaiért sikoltozó lányok, a perverzitásukat nyilvánosan népszerűsítők, a törő-zúzó antifa aktivisták.
Fecoka
2024. július 16. 14:58
A J6 belső munka volt Pelosi megrendelésére. Akik Trump miatt gyűltek össze azok békések voltak. Csakszólok'. Bár a tények a balosokat nem túlzottan érdeklik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!