Hollandia
ÉLŐ
Franciaország

A Néppárt olasz szárnya még nem tudja, hogy Von der Leyennel kampányolni árt-e, vagy használ

2024. május 14. 08:36

Először meg sem hívták, aztán eldugták, végül beszóltak neki.

2024. május 14. 08:36
VON DER LEYEN, Ursula; TAJANI, Antonio

Nyitókép: MTI/EPA/Patrick Seeger

Izgalmas színes hírt hozott az EP-választási kampányról a POLITICO reggeli hírlevele: bár Ursula von der Leyen bizottsági elnök, egyben az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje épp kampánykörúton van Európa-szerte, a római állomás nem egészen úgy sikerült, ahogy elképzelték.

Von der Leyent – mint a lap leírja – jellemzően az adott tagállam EPP-tagpártja hívja meg egy adott országba kampányeseményekre. Olaszországban viszont „először nem volt semmilyen terv, aztán mikor lett, akkor meg folyton változott” – írják. A Néppárt alelnöke és Olaszország külügyminisztere, Antonio Tajani vezette Forza Italia párt ugyanis 

láthatólag bizonytalan volt egészen az utolsó percig, hogy Von der Leyen mellett állni hoz-e vagy visz a jelenlegi olasz politikai klímában”.

Matteo Salvini ugyanis rendszeresen froclizza azzal koalíciós partnereit, hogy túl jóban vannak a bizottsági elnökkel. A Forza Italia egyik szenátora, Licia Ronzulli egyenesen „béna lónak” nevezte Von der Leyent, s a párt látványosan nem tudja, mennyire tartson tőle távolságot vagy menjen hozzá közel.

Ennek megfelelően a Bizottsági elnök nem vett részt a Forza Italia hétfői EP-kampánynyitóján, majd lemondott egy tervezett beszélgetést a Luiss Egyetem hallgatóival, miután „Tajani zártkörű találkozót szervezett az EU mezőgazdasági politikáját megbeszélendő”. Von der Leyen római látogatásának végén aztán Tajani a Forza Italia ifjúsági szárnyának eseményén

még egy nyilvános kirohanást is megengedett magának a bizottsági elnök Green Dealjével szemben.

„Minden út rómába vezet, de az EPP legfelsőbb vezetése talán jobban teszi, ha a belátható jövőben elkerüli a várost” – írják.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-95
2024. június 21. 14:17
🍓 ️ ­­­É­­­r­­­t­­­é­­­k­e­­l­­­d­­ ­a­­­ ­­s­z­e­­x­­i­­ ­­­p­u­n­c­­­i­­m­­­a­­t­ 👉 𝐖­­­𝐖­­­𝐖­­.­𝐗­𝟏­­𝟖­.­­­𝐅­­­𝐔­𝐍
makapaka2
2024. május 14. 10:51
Ursula egy kilóra megvett szélhámossá vált, aki lassan tönkreteszi Európát.
Dixtroy
2024. május 14. 10:14
Bína lau.
2024. május 14. 09:28 Szerkesztve
Sajnos itt minden úgy fog történni, ahogy nálunk. Következmények nélkül. Ahogy itt 1956-os vérbírók ágyban, párnák között múltak ki, Gergényi féle görények élvezték az életet büntetlenül, úgy fogja ez a szemét némber hitbizományba kapni a jelenlegi pozícióját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!