Tárgyalást sürget Putyinnal a háború lezárásáról Gerhard Schröder

2024. március 28. 16:49

A volt német szocdem kancellár ismét felszólalt az ukrajnai háború ügyében.

2024. március 28. 16:49

Fotó: Gregor Fischer  / AFP

 

Gerhard Schröder, aki 1998 és 2005 között volt Németország kancellárja, ismét nyilatkozott a Putyinnal fenntartott kapcsolatáról és az ukrajnai háború kilátásairól. A szocdem politikus a Die Zeit szerint kijelentette: 

a Putyinnal való barátsága hozzájárulhat az ukrajnai háború befejezéséhez, 

mivel „évekig józanul együtt tudtunk dolgozni”.

Schröder 2022 márciusában, a háború kirobbanásának idején is próbálkozott a közvetítéssel, sikertelenül. Szerinte most újra meg kellene próbálkozni a tárgyalással, különösen Franciaországnak és Németországnak kellene lépnie Schröder szerint.

A volt kancellár úgy látja, „hülyeség” azt gondolni, hogy Oroszország atomtámadást indít a NATO-tagállamok ellen.

Schröder szerint az ukrajnai háború megkezdése „végzetes tévedés” volt Putyin részéről, de nem mond le az orosz elnökkel fenntartott kapcsolatáról.

A volt kancellárt az elmúlt időszakban megpróbálták kizárni az SPD-ből, de ez a folyamat kudarcot vallott, így továbbra is a párt tagja maradt a veterán politikus.
 

 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2024. március 29. 14:08
es mi mas lett volna Putyin lehetosege? miutan a targyalasos megegyezest nyolc even at elszabotalta a nyugat? vegyuk mar eszre hogy egyszeruen nem hagytak neki mas valasztast
figyelő4322
2024. március 28. 22:03
Van még normális ember a germán politikai elitek köreiben? Na jó, van még NÉHÁNY. Persze az AfD-n kívül nem sok. Schröder még egy hagyományos, régi vágású szocdem, még a Scholz előtti gárdából. Azok még nem voltak komcsik...
Nasi12
2024. március 28. 20:36
Egy német katolikus vezetö támadja a pápa béke politikáját. Egy német kommunista vezetö meg támogatja. Borzasztó.
Nasi12
2024. március 28. 20:33
A béke mindent visz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!