Pellegrini már tudott beszélni Ficóval a kórházban, de még mindig nagyon súlyos a miniszterelnök állapota

2024. május 16. 16:18

Átléptünk egy vörös vonalat Szlovákiában – mondta a júniusban hivatalba lépő államfő – majd arra kérte a polgárokat, hogy utasítsák el az erőszakos cselekményeket.

2024. május 16. 16:18

Nyitókép: Vladimir Simicek / AFP

Peter Pellegrini meglátogatta a besztercebányai kórházban Robert Ficót. A megválasztott államfő elmondta, hogy a miniszterelnök egészségi állapota még mindig rendkívül súlyos, és csak pár percig tudtak egymással beszélni. Újságírói kérdésre közölte, biztosította a kormányfőt arról, hogy mellette állnak – írta meg az Új Szó.

Átléptünk egy vörös vonalat Szlovákiában

– mondta Pellegrini, aki szerint Robert Ficót csak egy hajszál híja választotta el a haláltól. „Elég lett volna, ha azok a lövések néhány centiméterrel arrébb érik, és ma már másról beszélnénk” – közölte. 

A júniusban hivatalba lépő államfő arra kérte a polgárokat, hogy utasítsák el az erőszakos cselekményeket.

Egy politikailag túlságosan befolyásolt egyén úgy döntött, hogy merényletet követ el, csak azért, mert nem ért egyet azokkal a lépésekkel, amelyeket a Robert Fico által vezetett kormány tesz – mondta.

Pellegrini úgy gondolja, jelenleg nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Robert Fico túl van az életveszélyen. A megválasztott államfő elárulta, miután régóta személyes kapcsolatot ápol a kormányfővel, ezért privát beszélgetést folytatott vele, de mivel Fico fáradt volt és gyógyszerek hatása alatt állt, ezért csak néhány szót váltottak.
 

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
altercat1
2024. május 16. 20:34
Ha gyenge is, de beszélt, van remény...
mreinstand-2
2024. május 16. 19:49
Feladták már az utolsó kenetet a vén komancsnak?
h040183
2024. május 16. 19:45
Emlékszem, mikor Pellegrini ellen is ment a brutális lejáratókampány. Fél Szlovákia meg volt győződve, hogy egy sajtótájékoztatón villantott zsebkendő az valójában kábítószere zacskó...
megfejtô
2024. május 16. 18:32
Kedves TEK! Védjétek meg a társadalmat és Tommasót Tommasótól. Obszesszív, nárcisztikus, passzív-agresszív mániákus depressziója veszélyessé teszi. Mi van, ha van fegyvere, és az izzadó tenyér beindul a felgyülemlett indulattól és feszkótól? A magányossága izoláltságként lila köddel borítja agyát, azt a picit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!