Bírálta a modernizmust, főként annak erkölcsi relativizmusa miatt, számos írása az általános társadalmi hanyatlásról szólt. Gyújtsunk érte egy gyertyát, és vegyük a kezünkbe valamelyik könyvét.
Írta: Botos Máté PPKE tanszékvezető egyetemi docens, MCC Press kiadóvezető
Paul Johnson
(1928-2023)
Időről időre érkeznek értesítések olyan emberek haláláról, akik nélkül, úgy érezzük, megőrizni vágyott világunk visszavonhatatlanul csorbul, de legalábbis megkevesbedik.
Ezek az idős, egész életükkel egy konzervatív eszményt szolgáló gondolkodók és közéleti személyiségek
Ilyen veszteség-érzés volt, amikor elhunyt John Lukacs, Sir Roger Scruton, II. Erzsébet, vagy éppen nemrégiben XVI. Benedek pápa. Ilyen érzés volt megtudni, hogy a kortárs brit történész, a világhírű Paul Johnson is visszaadta lelkét Teremtőjének.
Paul Johnson neve az ezredfordulón a hazai nem-mainstream gondolkodók számára egyike volt azoknak a biztos pontoknak, amelyek kiindulásként segítettek a kitáguló világ megértésében. A kitűnő tollú szerző „A modern kor – a XX. század igazi arca” című művel vált idehaza ismertté, amelyben a magyar közönség számára az elsők között próbálta hihetetlen adatgazdagsággal, a rá jellemző precizitással és logikus levezetésekkel, mégis olvasmányosan bemutatni azt a kort, amelyet mi már ismerhettünk és véleményt is mondhattunk róla.
– erről a kudarcról két világháború és egy hidegháború is tehet –, de különösen azok szemlélik tartózkodóan, akik mindig is gyanakvóak voltak azzal az elképzeléssel kapcsolatban, hogy a fejlődés önmagában véve pozitív. Ők voltak azok, akik az UFi-t, a Reakciót, majd a Mandinert és a Heti Választ, a Vigiliát, a Magyar Szemlét és a Valóságot olvasták. Ők voltak az akkori magyar konzervatívok, akik évtizedeken át nem juthattak hozzá a szellem táplálékához, s akik az első néhány sor után úgy érezték, mindig is ezt gondolták a világról, amit Johnson leírt, csak ők ezt addig nem tudhatták.
A „Modern kor” után az „Értelmiségiek” című műve lett újabb bestseller itthon. A könyv, amelyben a modernitással mint feltartóztathatatlan pozitív iránnyal szemben kétkedő olvasók megmérhették, milyen mértékben feleltek meg az erkölcs és a fejlődés letéteményesei – a laikus értelmiség – az általuk meghatározott feladatnak, egyben a társadalommérnökösködés elegáns elutasítása is.
A könyv sajátos utóéleteként a hazai konzervatív oldal egyre határozottabban utasította el a felvilágosodás által megformált értelmiségi attitűdjeit. És megjelentek olyan nézetek is, amelyeket Johnson maga ugyan soha nem vallott, de könyvéből levezethető (főleg Scruton „Csalók, futóbolondok, agitátorok” című könyve olvasása után): az értelmiségi lét elutasítása. Ez ugyan szélsőséges vélemény, de egybecseng a John Lukacs-féle tétellel,
ahol az emberi vágyak már mások, és amikor már nem vágyja a munkás vagy a parasztember, hogy a gyermeke értelmiségi legyen.
Johnson ezt a korszakváltást az elitek olyan fokú képmutatásával magyarázza, amelytől megcsömörlöttek az alsóbb rétegekhez tartozók, és már csak morális okokból sem akarnak rájuk hasonlítani.
Paul Johnson konzervatív volt, annak legjobb hagyományaival: átfogó magyarázatokra törekedett, mint manapság Niall Ferguson, de nem maradt adósa érvekkel és adatokkal sem ezeknek a levezetéseknek.
Az „A zsidók története”, az „A kereszténység története”, az „A reneszánsz” vagy a „Hősök…”, az „A kereszténység története”, a „Szókratész: egy időszerű ember” vagy épp „Az amerikai nép története” írásakor mindig a láthatatlan történet feltárására törekedett.
akik, mint A. J. P. Taylor, Sir Simon Schama vagy éppenséggel az ellenkező politikai oldalon álló Eric Hobsbawm, képesek voltak nagy hatást kiváltó, népszerű történelmi tárgyú művek írására.
Emiatt a szakmabeliek közül többen nem kezelték céhbeliként, ami azonban sem az olvasókat, sem a szerzőket nem érdekelte soha. A történész nem feltétlenül a fóliánsokba temetkező, a ma valósága elől a múltba menekülő szobatudós – vagy ha tetszik: akadémiai berkeken belüli.
Az angol (és gyakorló konzervatív katolikus) történész pedig nem is maradt meg a kaptafánál. A közéleti vitákból harcos konzervatívként vette ki a részét: ellenezte Pinochet londoni letartóztatását, kampányolt Nagy-Britannia uniós tagsága ellen már 1975-ben.
Gyakran vitatkozott a deklarált és harcos ateistákkal: Richard Dawkinsszal és Steven Pinkerrel, kiállt Nixon mellett a Watergate-botrány idején, elismerte Franco érdemeit a polgárháborúban – mert meggyőződéses és elkötelezett anitkommunista volt.
Gyűlöletesnek találta az antiszemitizmust, Hitlert és Mussolinit, de ettől még semmiféle engedményt nem mutatott a kommunizmus felé. Bírálta a szabadkőműves mozgalmakat éppúgy, mint az európai bürokráciát, akiket legitimitás nélküli hatalmi tényezőknek tekintett.
Johnson ezeket a nézeteit írásban is megjelentette, ugyanis 1981 és 2001 között a Daily Mail és a The Spectator kolumnistája volt (itt 2009-ig maradt szerző), rendszeresen publikált a The Daily Telepgraph-ban, a Forbes magazinban, a The New York Time-sban, sőt, a Wall Street Journalban is.
melyben az abszolút erkölcsi értékek elutasítása a legfontosabb szempont.
Munkássága annak a kísérlete, hogy ezeknek az erkölcsi szempontoknak hogyan lehet érvényesülnie a történelmi narratívákban. Ez manapság nem divatos és nem is feltétlen releváns megközelítés.
*
Halála alkalmából a Spectator a legjelentősebb írásai közül válogatott. Ezek közül az egyik legfontosabbat idézzük:
„Úgy látom, hogy a sátán (…) az erkölcsi relativizmus és az azt létrehozó materializmus megszemélyesítője. Amit ezek megmutatnak nekünk, az nem pusztán »a világ összes királysága«, hanem az egész világegyetem, annak teljes kolosszális kiterjedésében, amely visszafelé és előre a végtelenbe nyúlik, és meghaladja az emberi elme képességeit, hogy felfogja, kivéve a matematikai egyenleteket. Azt mondják nekünk: mindez nem a teremtés aktusával jött létre, hanem a fizika törvényeinek eredményeként, amelyeknek nincs semmilyen erkölcsi célja – sőt, semmilyen célja sincs. Isten számára elképzelhetetlenül nincs hely ebben a folyamatban, az emberiség végtelenül apró szemlélője ennek a hiábavaló folyamatnak, amellyel kapcsolatban semmit sem tehet, hiszen nem bír nagyobb jelentőséggel, mint egy porszem vagy egy kődarab. Ha elfogadjuk sorsunknak ezt a szemléletét, akkor van rá esély, hogy a tudomány törvényeinek minden más megfontolást kizáró alkalmazásával, valamint Isten, a szellem, a jóság vagy az igazság, a jó és a rossz bármely más abszolút fogalmának elvetésével képesek leszünk arra, hogy az emberi állapotot csekély mértékben javítsuk azon a parányi idő alatt, amíg fajunk a halálra ítélt bolygónkon tartózkodik.”
(Paul Johnson: What the temptations on the high mountain mean today, Spectator, 2007. február 25)
*
Egy ma kissé idejétmúltnak tűnő konzervatív közíró, egy mégoly esendő katolikus angol történész ezt a narratívát sohasem fogadta el érvényesnek. Erre csak egy válasz lehetséges: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
Legyen Paul Johnsonnak hite szerint. Legyen úgy, ahogy ő meg is vallotta, és áhította: üljön ott az Úr jobbján és dicsérje őt, örökkön-örökké.
Mi pedig, olvasói, tegyünk meg érte két dolgot: gyújtsunk érte egy gyertyát, hiszen egy volt közülünk –
A Kísértő így magára marad a hegy tetején.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Nincs miért kárörvendeni az egyre mélyebb és szerteágazóbb német válságjelenségek kapcsán. Rajcsányi Gellért írása.
A közel négyszáz oldalas, gazdagon illusztrált kötet nem csak a Liget páratlanul gazdag, több mint két évszázados múltját mutatja be történeti hűséggel, a jelen, azaz a Liget Budapest Projekt fejlesztései is kiemelt szerepet kapnak.
Minden nap délután kettőkor és ötkor nyitják meg a vásárlási lehetőséget.
Az EB Magyarországi Képviselete azt írta, az uniós bíróság ítéletének tartalmával a magyar sajtóban és közéletben számos félreértés és tévhit terjedt el.
