Agresszió helyett kompromisszumok – Gór Csaba a Mandinernek

2022. március 22. 06:40

„Tordai Bence láthatóan csak a provokációban és az agresszióban hisz, én mindenben keresem a kompromisszumot és a nyugalmat” – mondja Gór Csaba, a Fidesz-KDNP II-III. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje magáról és ellenfeléről. Az itt született önkormányzati képviselővel beszélgettünk, aki Varga Mihály helyét veszi át. Interjúnk.

2022. március 22. 06:40
null
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Tud tenni valamit Buda a háborús menekültekért?

Büszke vagyok arra, hogy a II. és a III. kerületi lakosok is hozzájárulnak ahhoz, hogy minden bajbajutottnak segítséget tud nyújtani Magyarország. Amikor meghirdettük, hogy segítenénk, Buda és Óbuda példásan összefogott: két teherautónyi adomány gyűlt össze, amit átadtunk a Máltai Szeretetszolgálatnak és az Ökumenikus Segélyszervezetnek. Jómagam a helyszínen is igyekeztem segíteni a bajbajutottaknak. A Katolikus Karitász-Caritas Hungarica barabási központjában készítettem szendvicset és osztottam ételt Fülöp Attila államtitkárral és Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselővel. Képviselői tiszteletdíjamat is felajánlottam a menekülők számára. A napokban pedig a budai és óbudai felajánlásokból újabb szállítmányt indíthattunk útnak a keleti határra. Hálás vagyok mindenkinek, aki segít!
 
Hogy látja a háború gazdasági következményeit?

Nyilván lesznek gazdasági következményei a háborúnak, azon kell dolgoznunk, hogy ezek a lehető legkevésbé érintsenek minket. Szerintem a kormány jól végzi a munkáját e tekintetben is. A legfontosabb most az, hogy kimaradjunk ebből a háborúból. A baloldali politikusok magyar katonákat, fegyvereket küldtek volna Ukrajnába, felelőtlen kijelentéseikkel pedig naponta öntenek olajat a tűzre, pedig ez most nem az agresszív nagyotmondás időszaka, hanem a higgadt, csendes munkáé.

Varga Mihály miniszter urat váltja a képviselőjelöltségben. Mi az ő öröksége, amit tovább visz?

Mikor először szóba került a miniszter úrral az, hogy átadná nekem a választókerület vezetését, azt mondtam neki, hogy

akkor vállalom, ha nem a helyébe lépek, hanem együtt csináljuk.

Minden fontos ügyben tudunk egyeztetni, bármikor ki tudom kérni a tanácsát. Ő a Fidesz egyik legnépszerűbb és leghitelesebb politikusa, egy zseniális pénzügyminiszter. 2014 óta több mint 160 milliárd forint fejlesztést valósított meg a magyar kormány segítségével a II. és a III. kerületben. Hiszem, hogy közösen a következő időszakban is sokat tudunk tenni a budaiakért. Tovább visszük a folyamatban lévő fejlesztéseket, és elindítjuk az én programom megvalósítását is.

Ön sem a semmiből bukkant fel azért.

2010 óta vagyok önkormányzati képviselő, Pasarét, Nyék és Kurucles tartozik hozzám. A szívem csücske ez a környék, hiszen itt is születtem, Pasaréten. Ide jártam iskolába, ide járok templomba, itt dolgozom, itt él a családom. Ez a legszűkebb pátriám, és szeretek érte dolgozni. Büszke vagyok arra, amit elértünk 12 év alatt. Teljesen felújítottuk a Pasaréti utat, a Kelemen László utcai hidat vagy éppen a körforgalmat a Kapy út-Törökvészi út kereszteződésében. Átadtuk a felújított ferences templomot és az új közösségi házat, zajlik a Szabó Lőrinc Általános Iskola épületének energetikai megújítása, és hamarosan elkezdődik az új szárny felépítése. Tavaly adtuk át a Völgy utcai Gyermekek Háza Iskolát teljesen új épülettel. Hamarosan befejeződik a Szent Ferenc Kórház felújítása, és elkezdődik a Tárogató út-Szerb Antal utca sarkán lévő nővérszálló átépítése és bővítése. Megújultak a körzetben a játszóterek is. Reméljük, a választások után már egész Budáért tudok dolgozni. 

Az ország egyik leggazdagabb régiójának a képviselőségért indul. Mit lehet itt még tenni?

A budaiakkal beszélgetve, problémáikat meghallgatva egyértelmű: rengeteg feladatunk van még. Az infrastruktúrát például muszáj megújítanunk: rendbe kell hozni az elavult úthálózatot, járdákat. A választókerülethez tartozik egy óbudai rész is, ahol új lakórészek alakultak ki az előző években, például Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegyen. Teljesen új házak, utcák, néhol még aszfalt sincs. A Csúcshegyen sok helyen nincs ivóvíz, be kell vezetni a közműveket. Folyamatosan fejlesztenünk kell a budai egészségügyet, valamint a bölcsődei, óvodai ellátást és az iskolákat is.

A legjobban pedig talán a közlekedési problémák érintik az ittenieket.

A Karácsony-dugók miatt Budán sem lehet közlekedni. Bővítenünk kell a P+R parkolókat is, egyeztetve a választókerülettel szomszédos településekkel is – például a solymári vasútállomás melletti parkolóra ráférne egy kapacitásbővítés. Minél többen leteszik az autót, és vonattal jönnek be, annál kisebb lesz a dugó. Sokan használnak errefelé zöldrendszámos autókat, csak nincs hozzájuk elég töltőállomás. Ezek számát is növelni kell.

Állítólag abban, hogy Márki-Zay Péter nyerte a baloldali előválasztást, nagy része volt Budának.

Valóban nagy fölénnyel nyert ebben a választókerültben Dobrev Klára ellen. Színes választókerületről beszélünk, de az a jó, ha sokan sokfélét gondolunk, és tudunk beszélgetni. Háromszor nyertem eddig egyéniben az önkormányzati választásokon, talán azért, mert értem-érzem, mit szeretnének az itteniek, ismerem a problémáikat. Nem hiszem, hogy a választás itt arról fog szólni, hogy ki jobb- vagy baloldali. Hanem arról, hogy ki hoz nyugalmat és békét, és ki az, aki agresszív, hangoskodó-kiabáló politikát képvisel. Hiszem, hogy a budaiak inkább békét és nyugalmat szeretnének. 

Milyen együtt dolgozni Őrsi Gergely DK-s polgármesterrel?

A II. kerületben az önkormányzati munka sem hangos és látványos, hanem csendben dolgozunk, igyekszünk együttműködni a baloldali városvezetéssel. Vannak vitáink, de ezeket eddig sikerrel lezártuk.

A városvezetőknek, városatyáknak mindenképp a városért kell dolgozni, én is ebben a szellemben cselekszem.

Hogy legyen például elég bölcsődei férőhely, az nem politikai kérdés. Nemrég jelentettük be, hogy 447 millió forintos támogatást ítélt meg a magyar kormány a II. kerületi önkormányzat számára, két vadonatúj bölcsőde kialakítására, európai uniós forrásból. Összesen 36 új férőhely jön létre két intézményben, a Varsányi Irén utcában, illetve a Völgy utcában.

Az ellenfele, akivel az országgyűlési képviselői helyért meg kell küzdenie, Tordai Bence lesz. Hogy látja az ő tevékenységét?

Nem nagyon látom, mit csinál Budán, és valószínűleg azért nem látom, mert semmit sem csinál. Mostanában egyszer-egyszer lehet azért vele találkozni a választókerületében, de neki fontosabb, hogy a Parlamentben szelfizgessen és provokálja a miniszterelnököt, semmint, hogy az itt élők problémáival foglalkozzon. Nem is kerülhetett volna két ennyire különböző személyiség egy választókerületbe, egymás teljes ellentétei vagyunk.

Tordai Bence láthatóan csak a provokációban és az agresszióban hisz, én mindenben keresem a kompromisszumot és a nyugalmat.

Őt nem a választókerület érdekli, hanem az tartja életben, hogy folyamatosan belekiabál az országos politikába. Én a választókerületért szeretnék dolgozni. Azt gondolom, agresszív botránypolitizálás helyett Budának békére és fejlődésre van szüksége! 12 éves önkormányzati képviselői munkámnak köszönhetően pontosan tudom, milyen a közösségért dolgozni és folyamatosan fejleszteni, szépíteni egy körzetet. A velem szemben álló jelölt még sosem épített fel semmit, csak a rombolással foglalkozik. Bármennyit is beszél a parlamentben, a budaiak pontosan tudják: Tordai Bence még semmit sem tett értük.

S ön mit tenne azon túl, amit már említett?

Az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy a II-III. kerületben található Budapest védett természeti értékeinek 98 százaléka. Ez az egyik legzöldebb városrész. Ezt karban kell tartani, meg kell óvni és meg kell újítani. Valódi zöldprogramot kívánok kínálni az itt élőknek. Ezt mutatja be a környezetvédelmet és a zöld innovációt középpontba helyező Buda Zöld Jövőjéért koncepció: az átfogó program célja, hogy gyarapodjanak a II. és a III. kerület vízfelületei és zöldterületei; elektromos kerékpárjaink, rollerjeink, gördeszkáink számára pedig töltőpontok létesüljenek a helyi vállalkozásoknál, egyszerre segítve a környezetbarát közlekedést és a helyi gazdaságot. Az úthálózatot, mint mondtam, fel kell újítani. A közösségi közlekedés fejlesztése is fontos cél: meghosszabbítanám a budai fonódó villamos Bécsi úti nyomvonalát az esztergomi vasútvonalig, valamint felújítanám a Hűvösvölgyi és a Kolosy téri állomást is. A hatvanas-hetvenes években rengeteg Kádár-kockának nevezett lakóház épült, amelyeknek a felújítására létre kell hozni egy programot. És

az eddigi, országos kormányzati eredményeket is meg kell tartani, például az alacsony adókat.

Nem szabad engedni az ellenzéknek, hogy bevezesse az ingatlanadót, ami minden budai polgárt érintene. Az egykulcsos szja megváltoztatása úgyszintén növelné a budaiak adóterheit. Fenn kell tartani és bővíteni kell a családtámogatások rendszerét. Meg kell védenünk a rezsicsökkentést is. A helyi vállalkozások segítésére létrehoznám a budai cégeket támogató városi alapot, valamint inkubátor-programot indítanék kezdő vállalkozások számára. Gondoskodnék a fiatalokról és idősekről egyaránt: előbbieknek lehet fontos, hogy segíteném az Óbudai Egyetem innovatív egyetemi központtá alakulását; további támogatásokkal olcsóbbá tenném a jogosítvány megszerzését a fiatalok számára, valamint egyszerűsíteném a diákmunka adminisztrációját. Az időseknek pedig azt ígérem, hogy megvédjük a 13. havi nyugdíjat, valamint digitális háziorvosi és betegfelügyeleti rendszert vezetünk be a II. és a III. kerületben.

Budapest, akárcsak minden nagyváros a világon, inkább liberális, és a nagyvárosokban egyre nehezebben nyer a jobboldal. Hogy látja a saját esélyeit, mint új jelölt?

Sosem a közvélemény-kutatásokban hittem, hanem abban, hogy dolgozni kell és sokat beszélgetni a helyiekkel. Én minden rendezvényre elmegyek, ahová meghívnak, politikai pártállástól függetlenül, hogy találkozzak az emberekkel. Igyekszem eljuttatni a programomat hozzájuk, és ha meghallják az üzenetünket, akkor szerintem nagyon is van esély a győzelemre.


Mi a törzshelye?

A Pasarét Bisztró az egyik, de szeretem a Kiscsillag éttermet is Csillaghegyen, és új kedvenc hely úgyszintén Csillaghegyen a Kupak és Dugó nevű söröző. Jókat szoktam ott beszélgetni!
Sör vagy bor?
Egyértelműen sör. Csak a láger, a klasszikus lágersörök. 
Milyen zenét hallgat?
Sokféle zenét hallgatok: klasszikust, dzsesszt, mindent. A kedvenc előadóm Charlie, aki amúgy II. kerületi lakos. 
Mit olvasott utoljára?
Nemrég fejeztem be egy Tarlós Istvántól kapott könyvet: Óbuda történelme. Érdekes, jó könyv, mindenkinek ajánlani tudom! S itt jelenteném be, hogy hamarosan új történelmi kalandregény jelenik meg a II. kerületről! Én már olvasom, mivel én írtam hozzá az előszót. Izgalmas, történelmileg megalapozott kalandregényről van szó, valós helyszíneken játszódik, március 28-án lesz a könyvbemutató.
Mi a hobbija, ha épp nem politizál?
Nem politizálok, ügyvédként dolgozom. Emellett vagyok önkormányzati képviselő. Nagyon szeretek szakvizsgáztatni. A Miskolci Egyetemen is tartok előadásokat, azt is szeretem. Squashozok a Rózsadomb Centerben, ez a kedvenc sportom. Fociban pedig a pasaréti Pénzügyőr és a III. kerületi TVE. A hazai meccseken igyekszem ott lenni, sajnos nem mindig tudok. Sokan megmosolyognak, hogy nem a Fradit vagy az Újpestet támogatom, de nekem a helyi csapatok a szívem csücskei. S hát a feleségem miatt a műkorcsolyát is szeretem és nyomon követem. 
 

Nyitókép: Mátrai Dávid

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szárma
2022. március 22. 19:37
Tordai miből finanszírozza kampányát? Mindenütt hemzsegnek plakátjai, sokszorosa, mint a többi jelölté. Ki fizeti a "zenész"-t? Nem ártana kicsit a körmére nézni...
írmag
2022. március 22. 10:34
Gór Csaba régóta belülről ismerve az önkormányzat vonzatait, kezdeményezője lehet a komcsi hálózatok felszámolásának.
szarcsi1
2022. március 22. 10:08
"Tordai Bencének fontosabb, hogy a Parlamentben szelfizgessen és provokálja a miniszterelnököt, semmint, hogy az itt élők problémáival foglalkozzon" Soha nem láttam kerületi rendezvényeken, leszarja a választókat, semmit nem csinál.
Vasgyari Tibi
2022. március 22. 10:07
Tordai Benceről ugyanaz a véleményem, egy nagy nulla a figura. A közlekedéssel kellene valamit kezdeni, mert reggel,délután elviselhetetlen a Szilágyi Erzsebet fasor, vagy Városmajor. Az új uszoda pedig nagyon gáz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!