Isten veled, Főkert!

Folyamatos a „nyílt levélváltás” Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, valamint Karácsony Gergely főpolgármester között, ezúttal a Főkert fővárosi monstrumcégbe olvasztása kapcsán.

Emlékezetes: a főpolgármester nemrég bejelentette, új, központosított budapesti óriáscéget hoz létre a jelentős fővárosi közszolgálati vállalatok összevonásával; megszűnik az önállósága például a távfűtésért, gáz- és melegvíz-szolgáltatásért felelős Főtávnak, beolvadnak többek között a szemétszállításért és a köztisztaságért felelős közszolgáltató cégek – és nem utolsósorban megszűnik a budapesti zöldterületek és közparkok létesítéséért és gondozásáéért felelős Főkert. Utóbbi a főváros legrégebbi közszolgáltató vállalata, mint arra nyílt levelében Fürjes felhívta a figyelmet, kiemelve, hogy a vállalat túlélte Trianont, a háborúkat és a kommunizmust is, de

De mit is lehet tudni a 153 éves vállalatról? Jöjjön egy kis múltidézés!

„Az omnibusz döcögve gurult végig a szűk király-utcán, a kertésztelepek közt, a sűrű fasoron, amelyet azóta gondozása alá fogott a városi kertészet, hogy kivágja a fáit. Mert az új kertészet nem szereti a fát és nem szereti a bokrot. A szőnyeg az ideálja, a stilizált természet, amely nem nől, hanem úgy rakatik ki” – írja kesernyésen a Pesti Hírlap 1889. május 3-i lapszámában.

Fővárosi Kertészet néven működött ugyanis ekkor a mai Főkert Zrt. elődje; 1867-ben, a kiegyezés évében Pest város vezetése „a szaporodó parkok és fasorok fenntartási és fejlesztési munkái miatt napirendre tűzi egy önálló kertészet megalapítását”, és azzal a lendülettel megszavazott 5 ezer forintot külterületi fásításra. A frissen megalapított vállalat ekkor már egy sor közkertet és közparkot gondozhatott: ott volt a Városliget, a Városmajor, a Margitsziget, s egyébként éppen egy évvel korábban nyitotta meg kapuit az Állatkert is.

A Városi Kertészet az 1873-as egyesülés után aztán Fuchs Emil vezetésével immár Fővárosi Kertészet néven kiterjesztette fennhatóságát Budára és Óbudára is, és beindult a közparkosítás, amit, mint a fenti idézet mutatja, nem mindenki nézett feltétlenül jó szemmel. Pedig többet ültettek, mint vágtak: faiskolákat, fasorokat telepítettek a városba, főként a homok megkötésére, ezek közül több fa a százéves évfordulót is megélte. A Körönd, a Szervita tér és a Múzeumkert is elnyert valamit abból ekkor, amiként mai formájukban ismerhetjük. A kertészet már ekkor is fővárosi pénzből működött, jókora üvegházakkal szegélyezett központja 1888-tól a Vágány utcában volt, és itt is maradt egészen 1950-ig.

Szűk esztendők

A vállalat valóban túlélte a vészterhes 1918-1920-as éveket, benne az őszirózsás forradalommal és a későbbi tanácskormánnyal – PR-intézkedésekből a radikális baloldal részéről nem volt hiány, a szocdem kormány utolsó napjaiban, jelesül 1919. március 17-én, aznap, amikor az antant Vix-jegyzékben mart ki egy semleges román-magyar határzónát Vásárosnaménytól Aradig az ország húsából,

amelynek keretin belül minden iskola minden fiútanulójának fát kellett ültetnie. Amihez a facsemetéket, nem fogják kitalálni, honnan szerezték be szükség esetén – igen, a Fővárosi Kertészet készleteiből. A tanácskormány sem hozott semmi jót, a fakivágások mellett „az elvtársak úgy értelmezték a »minden a mienk« elvet, hogy csizmásán feküdtek be a virágágyakba, a padokat hazahordták, a kerítéseket erőszakkal kitördelték, a bokrokat pedig, bár kissé átlátszóak voltak kinevezték a szerelem függönyeinek” – írta a Fővárosi Hírlap 1920 május 5-én.

1920-ban már fűmag sem volt elég a kopár területek újrazöldítésére, s mint vonatkozó tanulmányában Perczel Olivér történész írja, a bolsevizmus által okozott károk helyreállítására a parkokban negyven munkás száznapi munkájára volt szükség. Egy időre tehát eltűntek a dualizmusra jellemző dús virágágyások, inkább gazdaságosabb megoldásként fákat, bokrokat ültettek.

1937-re az ekkor már Fővárosi Kertészet csaknem 200 parkot és összesen 86 ezer sorfát kezelt (ez utóbbi szám ma is körülbelül ennyi), számos játszótér is a fennhatósága alá tartozott. Aztán jött

alig 10 százaléka élte túl a zöldfelületeinek a szovjet ostrom viszontagságait, az anyagi kárt csaknem 22 millió aranypengőre becsülték (ennyiből épült fel pár évvel korábban a Mátravidéki Erőmű).

Újjáépítés és fellendülés

A Fővárosi Kertészet megfeszített munkájának volt köszönhető, hogy ennek ellenére Budapest már 1948-ra „visszazöldült” a háború előtti szintre. A vállalat 1949-től községi tulajdonba került, majd Fővárosi Kertészeti Vállalatként fungált tovább 1962-től.
1967-ben, a vállalat fennállásának századik évfordulóján Radó Dezső, a Főkert akkori igazgatója már büszkén jelentette be, hogy évi kétmillió virág ültetése és félmillió fa gondozása a feladatuk, miközben a budapesti parkok felülete évi 400 ezer négyzetméterrel nő – persze, ekkor voltak a nagy panelépítési hullámok, amelyeket papíron hatalmas parkosítás is követett.

A gyerekjátszótereken kívül ekkor kerültek ki az első, mai szavainkkal élve szabadtéri edzőterem-kezdemények is. Érdekes még, hogy miközben Radó virágnyelven kikelt a növénytépkedők és tolvajok ellen – „Szeretnénk még beszélni azokról, akik növényszeretetüknél fogva kerülnek velünk összeütközésbe, mert a parkról alkotott egyéni elképzeléseik nem egyeznek a Fővárosi Kertészet szakembereinek elképzeléseivel” –, mindeközben nevelni is próbálta a tisztelt publikumot, például

A lakótelepépítés és a parkosítás a hetvenes években is folytatódott, emellett a vállalat ekkor építette újjá a Városligetet és készült el a Hajógyári sziget parkosításával, a nyolcvanas évek azonban a hanyatlást hozták el: a forrásokat megvonták, a fenntartásra is alig maradt pénz, fejlesztésekről szó sem lehetett. 1982-ben feldarabolták a kerületek között a feladatokat, de azok egyenként képtelenek voltak ezeket megfelelően ellátni, végül a főváros visszakozott, s a Főkert hatáskörébe utalt minden nagyparkot, történelmi kertet és játszóteret, a teljes fővárosi zöldterület negyedét – jelenleg is efölött a mintegy hat négyzetkilométernyi zöldfelület fölött diszponál.

A rendszerváltáskor lett állami vállalatból újra fővárosi a Főkert, végül 2008-ban nonprofit vállalattá alakult, 2010-től intenzív fejlesztések kezdődtek, mint például a margitszigeti Japánkert, a szabadtéri fitnesz parkok létesítése, vagy a „10.000 új fát Budapestre” program, és számos más, társadalmi vagy egészségügyi szempontból fontos kezdeményezés.

A Főkert kiemelt státuszt élvezett az elmúlt években is, amikor öt év alatt megduplázták az éves támogatását, 2,3-ról 4,4 milliárd forintra. A 150 éves évforduló nagyszabású ünnepségei keretében sok egykori dolgozó visszaemlékezett a vállalat elmúlt évtizedeire; Kocsis László volt vezérigazgató akkor egy interjúban még úgy fogalmazhatott, „a FŐKERT az egyetlen olyan vállalat az országban, amely 150 éven át sikeresen küzdött azért, hogy az alapító önkormányzat tulajdonában maradhasson. Ez teszi ma is lehetővé a kertészet számára, hogy a rendelkezésére bocsátott forrásokat kizárólag szakmai szempontokat mérlegelve használja fel, javítva ezzel a budapestiek életminőségét és növelve ezzel Budapest turisztikai vonzerejét. A FŐKERT városi kertészet volt, ma is az, és remélem, az is marad!”

Képek: A fennállásának 150. évfordulóját ünneplő Főkert Nonprofit Zrt. virágbemutatója a Margitsziget virágoskertjében 2017. július 5-én (MTI/Koszticsák Szilárd)