A válságkezelés trójai falovai

Joób Kristóf írása a Mandiner hetilapban.

Sokan új fejezetként értékelték az EU történetében az uniós helyreállítási alapról szóló javaslatokat: Angela 
Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök május 18-án jelentette be az 500 milliárd eurós alap létrehozásának tervét, amelyet aztán az Európai Bizottság május 27-én 750 milliárd euróra bővített. A pénzügyi alap életre hívását a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozása indokolta, ám óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy milyen hosszabb távú hatásai lehetnek e kezdeményezéseknek.

A 750 milliárd eurós gazdasági helyreállítási alap a 2021–2027-es hétéves költségvetési keretet egészítené ki Ursula von der Leyen bizottsági elnök elképzelése szerint. A Következő generációs EU elnevezésű alap 500 milliárd euró értékben vissza nem térítendő támogatásként, 250 milliárd euró erejéig pedig hitelként szolgálna, és alapvetően kompromisszumos megoldásnak tekinthető az eredeti német–francia 500 milliárdos javaslat, illetve az Európai Parlament által május közepén felvetett 2000 milliárd eurós keretösszeg között. A vissza nem térítendő támogatásokból minden tagállam részesülne, kölcsönt viszont önkéntes alapon lehetne felvenni, és ezzel a lehetőséggel több jó gazdasági helyzetben lévő északi tagállam nem is élne. Olaszország például 81,8 milliárdos támogatást és 90,9 milliárdos hitelt kapna, Spanyolország pedig 77,3 és 63,1 milliárdot. Németország, Franciaország, Ausztria és Hollandia viszont nem venne fel hitelt. Magyarországnak egyébként 8,1 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatás, illetve 6,9 milliárd eurónyi hitel jutna az alapból.

Mindez egyelőre csak feltételes módban írható le, mivel a tagállamok között nincs konszenzus az alap működésével kapcsolatban. Ennek egyik fő oka a „fukar négyek” (Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország), illetve a szerintük felelőtlen költségvetési politikát folytató déli tagállamok (Olaszország, Spanyolország és Görögország) közötti bizalmatlanság. A tagállamok pénzügyminiszterei csütörtöki ülésükön folytatják az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket, de a végső döntés legkorábban egy héttel később, a június 18–19-ei állam- és kormányfői csúcson várható.

Az újjáépítési alapról szóló német–francia javaslat kapcsán többen is „hamiltoni fordulatot” emlegettek Alexander Hamilton amerikai pénzügyminiszterre utalva, akinek javaslatára 1790-ben az USA központi költségvetése átvállalta a függetlenségi háborúban eladósodott szövetségi államok adósságát pénzügypolitikai hatáskörének jövőbeli szélesítéséért cserébe. Sokan vélekednek úgy, hogy ez volt az a momentum, amelynek következtében az USA laza államszövetségből ténylegesen szövetségi állammá vált. Az EU-föderalisták szemében a két helyzet közötti párhuzam nyilván ígéretes, ám több szempontból is sántít. Először is, az uniónak továbbra sincs pénzügyminisztere, illetve a javaslat mögötti tagállami támogatás finoman szólva sem nevezhető egységesnek. Ráadásul a tervezett kötvénykibocsátás azért sem lenne közös adósságvállalás, mert nem a tagállamok vállalnának érte egyetemleges garanciát.