Zelenszkij: Ha nem kapunk vissza mindent teljes egészében, a háborút csak befagyasztani lehet

2022. november 24. 20:35
Az ukrán elnök szerint a mostani konfliktus „az erő és az ellenállóképesség háborúja”.

Interjút adott a Financial Timesnak Volodimir Zelenszkij. Ebben az ukrán elnök elmondta, hogy Oroszország új stratégiája, amely Ukrajna infrastruktúrájának lerombolására és elsötétítésére irányul, nem gyengíti az ország elszántságát, hogy az összes megszállt területet felszabadítsa. Szerinte ez a konfliktus „az erő és az ellenállóképesség háborúja”.

Zelenszkijt kérdezték az eszkalációt emlegető nyugati véleményekről, és az ezzel kapcsolatos félelmekről is. 

„Nem lesz tartós megoldás a háborúban, ha Oroszország nem vonul ki az általa megszállt területekről” – hangsúlyozta erre Zelenszkij.

„Vissza kell kapnunk minden területet” – mondta az elnök. „Ha nem kapunk vissza mindent teljes egészében, a háborút mindössze befagyasztani lehet és csak idő kérdése lesz, hogy mikor kezdődik újra” – tette hozzá.

Megbírságolták Harkov polgármesterét, mert oroszul beszélt

3400 ukrán hrivnyás - nagyjából 37 000 forintos - pénzbírságot kell fizetnie Ihor Tyerehovnak, Harkiv polgármesterének, amiért megsértette az ukrán nyelvtörvényt, mégpedig azzal, hogy oroszul beszélt, derül ki a Korrespondent cikkéből. A büntetést Tarasz Kreminy államnyelvvédelmi biztos - aki áprilisban fogalmazott meg ajánlásokat arra vonatkozóan, miként térjenek át az államnyelvre az oroszul beszélő ukránok - jelentette be csütörtökön.

Nyitókép: MTI/EPA-EFE/Chema Moya

Összesen 144 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Befagy majd a feneke, de nem neked, hanem a népednek, akit megfagyasztasz inkább, minthogy használnád az eszedet.

Elképzelem, ahogy Teleki vagy Apponyi vagy Horthy vagy bárki ebben a stílusban őrjöng-ripacskodik...

S persze amíg a donorok, köztük az uniós tagállamok el nem jutnak a teljes elszegényedés állapotáig, miután az utolsó fillérjeiket is Kijevnek utalják. S akkor Európa lehúzza a rolót, végkiárusításra kerül. Majd licitálnak rá.......ki ad többet egy lepusztult , vég elgyengült világért. majd amikor már az éhínség miatt öli egymást az olasz, a francia, az angol, s a kelet-európai. Majdan után európai tavasz.......

Önjáró lett. Nem hallgat az amcsikra sem. Innen szép veszíteni.

Mindenféle szimpátiától függetlenül józanul látni kell, hogy itt az ukránok és a poszt-Nyugat veresége csak idő kérdése. Ezért kár a sok szép/nek látszó/ szóvirágért. A poszt-Nyugat nem igazán teszi oda magát a konfliktusba, az ukránok már romhalmaz között élnek. Az oroszok pedig elszántak.

Elmebeteg vagy.

És ne merészeld még egyszer Trianont a szádra venni! Ha mindenképp párhuzamot akarsz erőltetni, akkor legyen Bosznia. Negyven éven át a Monarchiához - aztán a világháború után elvették. HALLASZ VALAKIT BOSZNIÁZNI?

Elmebeteg vagy.

Ezt a Zenebohócot kellett volna kilőni először - de elbaszta Putyin.

Mindenki issza a levét, sajnos.

Az utolsó ukrajnai emberig harcolunk.

Trianonozni nem lehet, csak Krímezni.
Csonka Ukrajna nem Ukrajna egész Ukrajna mennyország.
Továbbá ld. még az Ukrán himnuszt amiben nem csak az áll benne, hogy Ukrajna minden ellensége megdöglik, hanem hogy a "Szjántól a Donig a szabadságunkért kiállunk." Nézd meg, hol van a Szján folyó. Lengyelországban.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés